Kereső toggle

Drága az iskoláztatás

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az iskoláztatás szülőket terhelő költsége idén 13 ezer és 24 ezer forint között
mozog gyerekenként, amennyiben mindenből a legolcsóbbal számolunk, és ha csak a legszükségesebbeket
vesszük figyelembe – állítja a Pedagógusok Szakszervezete. A legtöbb kiadással a középiskolások
első, illetve negyedik évfolyamának esetében kell számolni. A helyi önkormányzatok
különféle mértékben és módokon nyújtanak támogatásokat, segélyeket a rászoruló
szülők számára.

Az iskoláztatás költségei több tételből tevődnek össze, melyek közül első
helyen a tankönyvcsomag áll, ennek ára évfolyamtól függően – hozzávetőleg – háromezertől
hatezer forintig terjedhet. Erre jön a füzetek és az egyéb taneszközök költsége, a
tornafelszerelés, az iskolatáska. A menza ára minimálisan 3200 forintba kerül
havonta, ezen felül már csak a tanulóbiztosítás díját kell kifizetni szeptemberben,
ami az általános iskolában 365, a középiskolában 730 forintba kerül.

Az idei tanév kezdetekor az oktatási kormányzat 2,4 milliárd forintot szán a tankönyvvásárlás
támogatására. A tankönyvtámogatási normatíva a mostani tanévben 1700 forint tanulónként.
Az összeget az iskolák kapják meg, ahol azt rászorultság szerint osztják szét a diákok
között. A központi támogatáson felül a helyi önkormányzatok, illetve a családsegítő
központok is igyekeznek különféle módokon segíteni a tanév elején nehéz
helyzetben lévő szülőket. A családsegítő központok anyagi segítséget nem tudnak
nyújtani, ellenben rendelkezésükre áll minden helyi információ a segélyek, támogatások
igénybevételi lehetőségeiről. Az önkormányzatok többségénél igényelhető úgynevezett
gyermekvédelmi támogatás. A II. kerületi önkormányzat illetékese elmondta, hogy
iskolakezdés idején rendkívüli gyermekvédelmi támogatást nyújtanak az arra rászorulóknak,
ennek összege gyermekenként 5-6 ezer forint lehet. A segély az önkormányzat szociális
gyermekvédelmi osztályán igényelhető, ahol igazolni kell a szülőnek, hogy arra
jogosult. A segély és annak mértéke jövedelemfüggő, ezért mind a két szülő részéről
kereset-kimutatást és iskolalátogatási igazolást kell bemutatni. A XVII. kerület önkormányzata
családonként legfeljebb tízezer forintot tud nyújtani, az elbíráláshoz itt is szükséges
a kereset-kimutatás. A józsefvárosi önkormányzat rendszeresített egy átmeneti
gyermekvédelmi támogatást, amit a családok krízishelyzetben vehetnek igénybe. Ezt a
pénzbeni segítséget nagyon sok szülő ilyenkor tanév elején kéri. A józsefvárosi
szociális bizottság úgy döntött, hogy a beiskolázásra külön összeget kaphatnak
azok a családok, ahol az egy főre jutó jövedelem nem éri el a 10 000 forintot,
illetve azok a családok, ahol három vagy több iskolás korú gyermek van. Újpest önkormányzata
már hat éve szociális helyzettől függetlenül minden általános iskolás diák részére
ingyen biztosítja az alaptankönyveket. Erre az éves költségvetéséből 72 millió
forintot költ.

Több helyi önkormányzat választja a támogatásnak azt a módját, hogy külön pénzt
biztosítanak az iskolák számára iskolai tankönyvtár létrehozására, s így a diákoknak
lehetőségük nyílik arra, hogy tankönyveiket az iskolából kölcsönözzék. A magas
tankönyvárak miatt az Oktatási Minisztérium is igyekszik ezt a módszert szélesebb körben
alkalmazni, jelenleg azonban ennek legnagyobb akadálya a tankönyvek többségének silány
minősége.

Olvasson tovább: