Kereső toggle

Nagy a kockázat, kevés a szűrővizsgálat

Interjú Falus Ferenc volt országos tiszti főorvossal

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Eddig mintegy 740 embert vizsgáltak meg Magyarországon a koronavírus járvánnyal összefüggésben, ami rendkívül kevés ahhoz, hogy kontrollálni lehessen a kórokozót – mondta a Heteknek Falus Ferenc volt tiszti főorvos, aki szerint nem valószínű, hogy a vírus az ország egész területén hirtelen elterjedjen.

Az első magyarországi koronavírusos beteg – egy iráni diák – saját maga jelentkezett vizsgálatra, ami újra felveti az utóbbi napokban rendre felmerülő kérdést, miszerint nem kellene-e a hatóságnak proaktívabbnak lenni a vizsgálatok terén? Már csak azért is, mert az Egészségügyi Világszervezet szerint a fertőzéssel szembeni védekezés egyik alapja, hogy minél gyorsabban azonosítani kell a betegeket.

– A hatóságnak valóban proaktívabbnak kellett volna lennie, de az a tudatos döntés született, hogy nagyon kevés embert vizsgálnak meg: az utolsó jelentés szerint, amit olvastam, ez mindössze 400 ember esetében történt meg (a szerdai nap folyamán ehhez még körülbelül 340 adódott hozzá). Miután az említett iráni diák olyan területről érkezett, ahol a fertőzés folyamatosan terjed, teljesen jogos volt, hogy a kérését komolyan veszik, és ellenőrzik a közvetlen környezetét is, így például az enyhe tüneteket produkáló, szintén iráni diáktársát. Mivel ezek a fiatalok – úgy tűnik – elővigyázatosak voltak, a vírus terjedése szempontjából jóval nagyobb jelentőségű az, hogy négy fiatal turista Budapestre jött mulatni – miközben hárman már megbetegedtek a vírustól. Ennek nyomán teljesen világossá vált, hogy ma már tökéletesen értelmetlen a határokon történő hőmérőzés, ez felesleges pénzkidobás.

Ehelyett például azokat a mintákat, amelyeket az influenzajárvány miatt eleve begyűjt a hatóság, szélesebb víruspanelre kellene vizsgálni. Továbbá a jelenlegi egyetlen jogosult labor helyett az összes olyan labort, ami Magyarországon alkalmas erre, fel kellene hatalmazni a vizsgálatokra, amelyeket finanszírozni is kellene. Nem tudom hány ilyen labor van, de ötnél lényegesen több. Ugyanis nem szabad ennyire kevés vizsgálatot végezni, ha meg akarjuk találni a kórokozót – ami vélhetően nagyobb arányban jelen van már Magyarországon, de nem tudjuk, hogy hol, mennyi ember hordozza (ráadásul nagy részük tünetmentesen vagy enyhén megbetegedve).

 

Mi lehet az oka a hatósági döntésnek?

– Nagyon rosszindulatú vagyok, de nyugodtan írja le: szerintem egy kézben akarták tartani a vizsgálatokat, hogy eldönthessék, mikor találják meg az első esetet.

Mire lehet számítani most?

– Az nem valószínű, hogy a vírus egyszerre az ország egész területén hirtelen elterjed. A megbetegedések száma az eddigi adatok alapján 6,1 nap alatt duplázódik meg általában.

Mit gondol, megfelelő-e a jelenlegi járványügyi intézkedési terv?

– Erről nincs információm, ezt a pandémiás tervet ugyanis nem hozták nyilvánosságra. Mi több, arról, hogy például mennyi antivirális szer van az egészségügyi és a katonai raktárkészletekben, a parlament illetékes bizottságát sem tájékoztatták.

Mi a legfontosabb teendő jelenleg?

– Hogy engedélyezzenek több vizsgálatot, illetve hogy módosítsák az esetdefiníciót: egy friss tudományos közlemény szerint ugyanis a súlyos esetek közel fele láztalan volt vagy csak hőemelkedéssel járt, vagyis nem igaz, hogy a betegség állandó tünete a magas láz.

A fertőzöttek egy nagyon kis része valószínűleg intenzív ellátásra szorul majd, tehát az intenzív osztályokat, a lélegeztetési lehetőségeket megfelelően biztosítani kell, az egészségügyi dolgozókat megfelelő védőfelszereléssel kell ellátni, és be kell gyakoroltatni ezek használatát.

A karantén mennyiben segíthet a járvány megfékezésében?

– Szerintem ma Magyarországon a karanténintézkedésnek nincs értelme, kivéve akkor, ha mondjuk olyan gyorsan halmozódnának a megbetegedések, mint ahogy Észak-Olaszországban történt. Annak viszont van értelme, hogy ha például egy iskolában észlelnek egy megbetegedést, akkor az egész iskolát azonnal bezáratják legalább két hétre. Ez nem karantén, hanem a kapcsolatok lazítását szolgáló intézkedés. Nagyon fontos továbbá, hogy a lakosság betartsa azokat a higiénés szabályokat, amelyek az egymástól való távolságtartásra, a kézmosásra vagy a szájmaszkra vonatkoznak. A lakosságnak nincs szüksége sebészeti szájmaszkra. Egy háromszögletű kendővel eltakarni az orrot és a szájat tökéletesen megfelelő, hogy csökkentse a belőlünk kikerülő esetleg fertőzött cseppeket. Ráadásul ezeket a kendőket otthon nehézség nélkül ki lehet főzni, amivel megöljük az esetleg rájuk tapadt kórokozókat.

Van esetleg új információ azzal kapcsolatban, hogy a meleg idő gátat vethet a járványnak?

– Nincs. A meleg idő nyilván elősegíti, hogy bizonyos felületeken a vírus hamarabb kiszáradjon, ugyanakkor Szingapúrban, ahol 32 fok van, több mint 100 koronavírussal fertőzött beteget tartanak nyilván. Az amerikai egészségügyi hatóság friss vizsgálatai szerint a vírus fémes felületen 4 órán túl nem nagyon marad életben.

 

Olvasson tovább: