Kereső toggle

Cigányúton az integráció

A romák helyzete egy gyermekvédelmi szakember szemével

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Évtizedek óta sem az állam, sem a társadalom nem tudja se „lenyelni”, se „kiköpni” a romakérdést. Ezen belül kiemelt kérdés az integráció – most éppen Gyöngyöspata kapcsán, ahol százmillió (!) forint kártérítést kellene fizetnie az önkormányzatnak azon roma családok részére, akiknek gyermekeit elkülönítve tanították a helyi általános iskolában.

Az akkori miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc 2005-ben jelentette be a roma integráció évtizedét, amelynek az lett volna a lényege, hogy tíz év alatt a cigányság eleddig megoldatlan társadalmi beilleszkedését megvalósítsák.

A 2010-es országgyűlési választásokon is téma volt a roma integráció, akkor minden politikai szereplő egyetértett abban, hogy a folyamatot, amelyre addig már bevallottan elköltöttek 120-150 milliárd forintot, tovább kell vinni. Jött a kormányváltás, és az azóta regnáló kormány súlyos milliárdokat fordított erre – zömmel uniós forrásokból,  nagyrészt a Farkas Flórián nevével fémjelzett Híd a munka világába program keretében. 2005-óta mi az eredmény (amelyre hozzávetőlegesen 400 milliárd forint ment el)? Nézzük a jelenleg rendelkezésünkre álló tényeket: a romák többsége ma is alulképzett (nem ritka köreikben az analfabetizmus); magas köztük a munkanélküliség; vidéken inkább, de a városokban is sokan laknak emberhez méltatlan körülmények között; a hazai gyermekvédelem arányaiban jóval magasabb számban foglalkozik roma kiskorúakkal, mint nem cigány gyerekekkel; és részben ebből következően, a hasonló társadalmi helyzetben levőkre jellemzően, náluk is súlyos problémaként adódik a bűncselekmények magas száma.

Annak idején azért találták ki – többek közt – a roma gyerekek integrált oktatását, hogy ezzel is csökkentsék az őket érintő hátrányokat, lehetőséget adva a felnövekvő roma generációnak egy jobb minőségű élethez. Igen ám, de akik ezt kitalálták, nem számoltak azzal a ténnyel, hogy hiába helyeznek be egy halmozottan hátrányos helyzetű gyermeket (függetlenül attól, hogy roma vagy nem) egy normál osztályba, ha a deviáns családi hátteret nem számolják fel, akkor ez a fajta integráció több kárt okoz, mint amennyit használ. Ugyanis, ha egy olyan családból kötelezik a gyermeket normál iskolába való járásra, ahol az apuka és az anyuka nemcsak tanulatlan és munkanélküli, de jövedelmét – vélhetően – törvénytelenül egészíti ki, vagy az állami segélyeket, támogatásokat elissza, eldrogozza, eljátékgépezi, gyermekeinek nevelésére, fegyelmezésére, értelmi-érzelmi-biológiai fejlődésére gondot nem fordít, akkor egy ilyen hátterű gyermek nemcsak a tanárai idegeit, de az osztályközösséget is tönkreteszi. Ahhoz, hogy többé-kevésbé helyén tudjuk kezelni a hazai romák ügyét, nem ártana alapvető információkkal rendelkezni a cigányságról (miként más, velünk élő etnikumokról), hiszen gazdag történelmi és kulturális múltja, és ezekhez kapcsolódó specifikuma van a cigányságnak, amelyek megismerése segítené a sikeresebb integrálást.

Ehhez kapcsolódik a cigánykultúra egyik sajátos eleme, a gyermekkel való bánásmód. Romológián is tanítják, s az életben is megfigyelhető, hogy a romák alapvetően nagyon szeretik a gyermekeiket, a legtöbb cigány családba születő fiút királyfiként, a lányt pedig királylányként kezelik. Ebből fakadóan gyakori eset, hogy alig vannak morális korlátok felállítva a cigány gyerekek egy részénél, s ezek is inkább egyfajta belső – közösségi – szabályszerűséget követnek, melyek sokszor nincsenek köszönőviszonyban sem a hatályos jogszabályokkal. Ebből pedig egyenesen következik, hogy sok, ilyen kultúrában szocializálódott gyerek már kis korban öntörvényűvé válik. Tanárok, tanárnők a megmondhatói, hogy e gyerekek kezelése számos esetben szinte megoldhatatlan feladatot jelent, számonkérésük, fegyelmezésük pedig egyenesen lehetetlen. S mindezek mellett sok szülő nem partner a gyermek fegyelmezésében, sőt, inkább hibáztatja, támadja, akár fizikailag is a pedagógust (rengeteg példa van erre).

Az is tény, hogy a 3H-s (halmozottan hátrányos helyzetű) roma családokból kiemelt és gyermekvédelmi szakellátásba került gyerekek mindegyike óriási tanulásbeli lemaradással küzd kortársaihoz képest, és gyakorlatilag nincs olyan testvérsor, ahol ne lenne egy-két SNI-s (sajátos nevelési igényű) gyermek. A fentebb taglalt szülői háttérrel rendelkező nebuló nemhogy a házi feladatát nem készíti el, de még az órai tananyag sem érdekli, mivel úgy nőtt fel, úgy szocializálódott, hogy otthon az égvilágon senki nem ösztönözte tanulásra, nem kérdezte ki a leckét, senki nem ült le vele tanulni, és egyébként is azt csinált, amit akart. A tapasztalat azt mutatja, hogy amelyik mélyszegénységben élő roma család ad a környezetére, házát, ingatlanát rendben tartja, az a család ad a gyermekére is, foglalkozik csemetéjével, hogy ő már magasabb életszínvonalon éljen, mint felmenői. Vannak ilyen 3H-s roma családok is, és ebből a közegből gyakran fel is bukkannak rendkívüli tehetségek, akiket minden eszközzel támogatni kell a tanulásban, de ebből a háttérből jövő roma kicsik jelentős része – merjük kimondani – szegregált oktatást kíván addig, amíg tudásban el nem éri a kívánt szintet.

Véleményem szerint akkor illetné meg az integrált oktatás joga a halmozottan hátrányos helyzetű családból érkező gyermeket, ha a szülők is partnerei az iskolának, tevékenyen hozzájárulnak csemetéjük tudásának gyarapításához. Számos, nagyon jó kezdeményezés működik 3H-s cigány gyerekek fejlesztésére, ahol sikerült bevonni a programba a szülőket is (egyfajta családterápián keresztül), de ez inkább kiscsoportos, kvázi szegregált formában működött, működik. Nem kellene félni a szegregációtól, amennyiben bizonyítottan hatékony, s a felek érdekeit szolgálja. Azzal, hogy integráció gyanánt berakunk egy (vagy több) 3H-s és sajátos kulturális háttérrel rendelkező gyermeket egy normál óvodába, iskolába, nemhogy javulna a helyzet, inkább nő a feszültség a többségi és kisebbségi gyermekek és szüleik között. Persze a romák részéről jogos az elvárás a társadalmi többség felé, hogy fogadják el őket s kultúrájukat, viszont a társadalmi többség részéről is jogos az elvárás, hogy a cigányság ezen része is konstruktívan álljon a közös célkitűzésekhez, feladatokhoz.

Ezek mellett említést érdemel még a hazai oktatási paletta egy érdekessége, amely érinti az integráció és szegregáció kérdését is. Jogvédő szervezetek előszeretettel üldöznek mindenféle iskolai megkülönböztetést, szegregációt, ellenben érdekes módon eddig senki és sehol nem emelte fel szavát az ellen, amikor különböző roma szervezetek hoztak létre roma nemzetiségi iskolát. Egyfelől tehát üldözik és ellehetetlenítik azon közoktatási intézményeket, ahol – elsősorban 3H-s – roma gyerekeket oktatnának elkülönítve, másfelől üdvözölnek és támogatnak minden olyan roma szervezet által megvalósított kezdeményezést, ahol roma gyerekeket oktatnak elkülönítve. Furcsa bája ez a demokráciának.

Amikor 3H-s roma gyermekek integrálásáról beszélünk, talán figyelembe kellene venni a prioritásokat, mert mitől is halmozottan hátrányos helyzetű egy roma gyermek (de a nem roma is)? Elsősorban nem a szegregált oktatástól, hanem a tanulatlan, tartós munkanélküli, sokszor deviáns szülői hátterétől, igénytelen, ingerszegény környezetétől, antiszociális magatartászavaraitól. A harcos jogvédőknek előbb e primer okok ellen kellene hatékonyan küzdeni, s ha ezeket sikeresen felszámolták, akkor már nagyobb alappal kötelezhetnének fenntartókat százmilliók haszontalan kifizetésére vélt vagy valós szegregáció okán.

Olvasson tovább: