Kereső toggle

Az ember jellemhibáit nem tűri tovább a Föld

Interjú Dr. Ferencz Orsolya magyar űrbiztossal

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Mi szükség van hazánkban űrkutatási biztosra, mennyire átpolitizált a terület, és hogyan kapcsolódik az űrtechnológia a klímaváltozás problémájához? A Hetek kérdéseire a választ a magyar űrkutatási biztos adta.

 

Egy ekkora országban, mint a miénk, mi szükség van űrkutatási biztosra?

– A világűr használata ma az emberiség mindennapjainak a része. Akár nálunk kisebb vagy velünk összemérhető méretű országok is, mint például Csehország, nagyon komoly erőforrásokat fordítanak erre a területre. A világűr felhasználása ott van a hétköznapjainkban: a navigáció, a hírközlés, a telekommunikáció, a földmegfigyelési adatok, a meteorológia mára részéve vált életünknek, de az egészségügy vonatkozásában is fontos, ugyanis az űrtevékenységnek köszönhetünk számos nagyon fontos gyógyszert és hatóanyagot. Úgyhogy ma már nem az a kérdés, hogy miért foglalkozunk a világűrrel, hanem az, hogy hagyjuk-e, és segítjük-e, hogy a magyar innováció és tudás ebben a szektorban is versenyképesen jelen lehessen a világban.

 

Az aktuálpolitika sokszor a szakpolitikába is belefolyik. Itt ez mennyire tapasztalható? 

– Magyarországon nem tapasztalható. Sajnos ez a világ más országaiban nem mindig mondható el, láttuk a hírekben, hogy egy-egy átpolitizált kérdésben következményei voltak annak, ha az adott ország űrkutatásának vezetője saját akaratából vagy önhibáján kívül politikai szereplővé vált egy bizonyos téma kapcsán.

Azt is látni kell, hogy ez egy kettős felhasználású terület. Amikor a Szputnyik-1 és a Szputnyik-2 felrepült – ugye ez volt az a bizonyos Szputnyik-sokk 1957-ben – akkor ez egy üzenet is volt az amerikaiaknak, hogy a szovjetek fel tudnak vinni egy emberi kéz által alkotott tárgyat, amely lehet műhold, de lehet akár fegyver is. Amikor azt halljuk, hogy egy ország megsemmisít egy műholdat egy Földről indított eszközzel, akkor egyből látható, hogy milyen okból tesz ilyet egy ország. Ez a terület mindig is így működött, nem lehetünk naivak. Az emberiség már csak olyan, hogy ahol emberek tevékenykednek, ott emberi érdekek is vannak, és az érdekérvényesítés módszerei mindig sokfélék voltak.

 

Egy olyan űrversenyben, ahol az Egyesült Államokkal, Kínával, Indiával és Oroszországgal kell megmérkőzni, milyen reális esélyünk van?

– Nagyon jó. A szónak a régi értelmében senki nem versenyez a másikkal. Van persze valamilyen szinten rivalizálás, de azért mindenki együttműködik. A nagy űrprogramok országok együttműködésével valósulnak meg. Egy sikeres misszió a Jupiterhez vagy a Merkúrhoz sokszor 15-20 ország közös munkájából tevődik össze. Persze nem akarok naivnak tűnni, van versengés a szektorban, de a kooperáció egy folyamatos és szükséges feltétel. Az Egyesült Államok és Oroszország is együttműködik egymással. Gondoljunk csak a nemzetközi űrállomásra, amely különféle nemzetek összefogásával épült fel. Ezért a lehetőségek elég jók, ráadásul a magyar szellemi örökség az űrtechnológiák területén nagyon komoly. Magyarországon több mint 70 évre nyúlik vissza az űrkutatás, valamint az űrtevékenység, és amiben mi jók vagyunk, arra másoknak is szüksége van. Ez a terület egy kicsit olyan, mint az olimpia, ahol nem mindig és nem kizárólag az számít, hogy ki jött gazdag és nagy országból, a győzelemhez egyéni tehetség is kell. Ez itt halmozottan igaz: egy-egy jó ötlet, eredmény nagyon sokat tud segíteni egy ország pozícióján. 

A Hold kiaknázásáért azért most egy elég erős mezőnyben zajlik a verseny. 

– Igen, valóban egy új űrverseny zajlik a Holdért. Ilyenkor látszik az, hogy egy-egy téves politikai döntésnek milyen súlyos következményei lehetnek, hiszen az első és mostanáig egyetlen ország, amely embert tudott juttatni a Holdra, az az Egyesült Államok volt. Sajnos azonban az Apollo-programot leállították, és mára ez a képessége az Egyesült Államoknak nem áll rendelkezésre, azt újra létre kell hoznia. Versenyfutás zajlik a Holdért, amely sok szempontból érdekes a számunkra. Részben az ipari tevékenység, a nyersanyagok ottléte, vagy a mélyűr felé induló egyéb missziók indítása, esetleg egy állandó holdbázis miatt.  Ezek mind olyan lehetőségek, amelyek az emberiség számára új kapukat nyitnak meg. Ezek azért fontosak, mert az emberiség egyetlen reménye a saját maga által okozott globális problémák megoldására – ahogy eddig is a történelme során – ha úgymond kinövi az ökológiai fülkéjét, és technológiát vált. Azonban ahogyan nő a létszámunk, és ahogyan a globalizáció miatt létrejött egyfajta információs dömping, úgy gyorsulnak fel a bolygónk működését veszélyeztető folyamatok is. Nagyon gyorsan kellene – igazából már pár évtizeddel ezelőtt sürgős lett volna – technológiát váltanunk.

 

Mire gondol ezalatt?

– Például a Hold-program keretében sikerült a hidrogént, mint hajtóanyagot olyan hatékonyan felhasználni, hogy ha azt tovább lehetett volna fejleszteni, és nem mindenféle rövid távú gazdasági szempontnak alárendelni a jövőnket, akkor például a robbanómotoros járműveknél nem szorulnánk arra, hogy széndioxidot eregessünk a levegőbe.  A hidrogén égetésével gyakorlatilag víz keletkezik, és ez egy egészen más Földgolyót jelentene. Nem az a megoldás, hogy ne legyen autó. Nem lehet visszafelé menni, előre kell lépni, jól kell megválasztani a mozgási irányunkat. Ehhez például az űrtechnológia rengeteget tud hozzáadni, ahogy már a múltban is tette. A problémákat a Földön, ha lehetséges, úgy fogjuk tudni megoldani, ha ahhoz érdemben hozzálátunk végre, és abból az űrtechnológiát nem lehet kihagyni.  

 

Napjainkban az egyik legnépszerűbb kérdés a klíma-ügy. Laikusként nehezen lehet eligazodni, hogy mi és mekkora egyáltalán a probléma. 

– A tisztánlátás óriási felelőssége a szakmai közegnek. Úgy kell kommunikálni, hogy azok, akik egyébként más témákban járatosabbak – hiszen nem mindenki természettudós – azok is egyértelműen lássák, mi az igazság. Az elképesztően felfokozott klímahisztéria, amely kialakulóban van, olyan politikai aktoroknak a felelőssége, akik színtisztán politikai érdekből gerjesztik azt. Ezt ott lehet leleplezni, hogy egyébként a klímaváltozás kérdését megoldatlanul hagyva, árukapcsolással megpróbálnak egyéb, a témához egyáltalán nem tartozó fogalmakat, értékrendeket, ügyeket csatlakoztatni a környezetvédelem ügyéhez.

Saját szakmai álláspontomként azt tudom megfogalmazni, hogy az emberi tevékenység következtében az ipari forradalom óta a Föld klímája robbanásszerűen, anomalisztikusan és abnormálisan gyorsan változik, amely nem indokolható sem kozmikus, sem egyéb geológiai és biológiai hatások összességével. Az ipari forradalom során a legnagyobbat azzal változtattunk a bolygónk működésében, hogy az egyre növekvő energiaigényünket fosszilis anyagok égetésével elégítettük ki, és sajnos ezt tesszük ma is. Ennek hatására rengeteg üvegházhatású gázt, szén-dioxidot, metánt és sok egyéb anyagot juttatunk az atmoszférába. 

A Nap tevékenysége egyértelműen elszakad korrelációban a Föld hőmérsékletének ettől a jelenlegi, gyors változásától, ellentétben a szén-dioxid légköri arányának növekedésével. Azt, hogy a Föld klímájában az emberiség tevékenysége, és azon belül is az üvegházhatású gázok légkörbe eregetése egyértelműen a Föld átlaghőmérsékletének növekedését fogják okozni, Teller Ede már 1959-ben kifejtette. A magyar sajtóban is találunk 40 évvel ezelőttről olyan cikkeket, melyek egyértelműsítették, hogy a mértéktelen szén-dioxid szennyezés gondot okozhat a Föld klímájában. A színtiszta tudomány ezeket az elméleteket tisztázni, az esetleges tévedéseket korrigálni tudta. Azonban amikor ez az egész áttevődik a közvélemény, a média és a politikai aktorok által politikai síkra, onnantól kezdve megjelennek a mögöttes érdekek. Két nagy mozgatórugó van emögött: a pénz és a hatalom. 

 

Az Amazonas-ügynek is van egy szakmai, és egy politikai olvasata is.

– Az Amazonas-tűz az állatorvosi lova mindannak, amiről eddig beszéltünk. Mi is a probléma lényege? A magyar sajtóban is azon megy a polemizálás, hogy ez most a Föld tüdeje, vagy sem, termel-e oxigént vagy sem. Szeretném jelezni, hogy a tüdő egyébként nem termel oxigént, és ez egyébként is egy metafora, a Földnek nincs tüdeje, gyomra, veséje. Ha komolyan vesszük a kérdést, akkor erről vitatkozni sem lenne szabad. Ugyanis az Amazonas és általában az esőerdő-övezet a Föld, és az azt borító bioszféra számára kulcsfontosságú terület. De mit tud az esőerdő? Gyakorlatilag egy saját klimatikus önszabályozó rendszerként működik, a rendkívül magas páratartalmát ő maga hozza létre, és olyan nagy jelenségekre hat, mint az El Nino vagy a La Nina, ami már az egész bolygó klímáját érinti. Ehhez képest már nagyon régóta zajlik az esőerdőöv kizsákmányolása. Ennek az az oka, hogy ott élő népek egész egyszerűen szeretnének megélni, és nincsenek azon a fejlettségi szinten, hogy ne régi korok letűnt módszereihez nyúljanak, így égetéssel próbálnak az egyébként rendkívül gyenge minőségű termőtalajhoz hozzájutni. Ennek  hatása az, hogy az egész mikroklíma megborul, elkezdenek ezek az erdők kiszáradni, és onnantól pedig a spontán égések száma is megnő. Reális veszély, hogy jelentős területek szavannásodni fognak. Az Amazonas természetesen nem az egyedüli forrása a Föld oxigéntermelésének, azonban a szerepe a szárazföldi vegetáció, a növénytakaró arányait nézve jelentős. Ez a rendkívül vitális ökoszisztéma a földi fajok ismert és ismeretlen óriási számát tartja életben. Ha úgy fogalmazunk, hogy lehet, hogy a tökéletes rákgyógyszer hatóanyaga épp most ég el az erdőtüzekben, még azelőtt, hogy egyáltalán felfedeztük volna, akkor talán lehetséges, hogy jobban érezzük a probléma súlyát is. Nem tudjuk még azt sem, hogy mit veszítünk el, miközben rohamtempóban pusztítjuk az esőerdőket. 

 

Kinek a felelőssége az eset?

– Nem kizárólag Brazíliáé. Azoknak a gazdagabb országoknak, amelyek úgy vélik – jogosan –, hogy az Amazonas-medencéje egy globális érték, meg kell fizetniük az esőerdők fenntartásának és védelmének valódi árát. Ha majd a helyi emberek nem nyomorognak, és nem kényszerülnek arra, hogy középkori módszerekkel sovány, néhány év alatt kimerülő termőföldeket kelljen szerezniük, nem fogják irtani az erdőket. Meg kell segítenünk Brazíliát és más egyenlítői országokat, hogy azt az értéket, amelyre a Föld minden népének szüksége van, óvhassák és ápolhassák. 

 

Megoldás lehet az autók kivonása, a születésszám csökkentése, hús elhagyása? 

– Ezek felszínes, hangzatos javaslatok, amelyek nemhogy megoldást nem jelentenek, hanem összeomlást hoznak. A mobilitás a gazdaságunk alapját képezi, nem csak nyaralni megyünk autóval, repülővel, ráadásul a turizmus is egy fontos gazdasági ágazat. Véleményem szerint egy rövid, egy közép és egy hosszú távú cselekvési irányban szükséges lépni. Rövid távon és azonnal, konszenzuálisan meg kell állapítani az emberiség legfontosabb nagy környezetvédelmi problémáit és elérendő céljait. Ami nem a szuverén nemzetek felszámolását és valami diktatórikus világkormányzást jelent, mert azok mögül, akik ezt akarnák, már azért felsejlik a politikai érdek. Nemzetek nélkül egész egyszerűen nem lehet legitim döntéseket hozni, így semmilyen célt nem lehetséges elérni a kikerülésükkel. Aztán vannak olyan gazdasági lobbista érdekek, akik azt mondják, hogy ne együnk húst, helyette együk meg az ő méregdrága, genetikailag módosított szója vagy egyéb terméküket. Az élelmiszeripar is rögtön lecsapott arra, hogy a húst kivonva a táplálkozási láncból, betoljon olyan alternatív termékeket a helyére, amelyeken jól keres, de ezek rövidlátó gazdasági érdekek. Le kell tisztázni, mi az a néhány dolog, amelyben azonnal szükség van a beavatkozásra. Az energiaszektorunkat azonnal meg kell szabadítani a fosszilis anyagoktól és nagyon komoly innovációra van szükség ahhoz, hogy a már ott lévő szén-dioxidot hatékonyan és globális mértékben ki tudjuk vonni a Föld légköréből. Erre nincs túl sok időnk, már a tegnap is késő lett volna. Középtávon meg kell válaszolni azt a kérdést, hogy ezeket a globális problémákat hogyan tudjuk jól működő, hatékony döntéshozatali láncban, a szuverén országok egyéni megoldásait figyelembe véve meghozni. Hosszú távon pedig megkerülhetetlen az emberiség morális megújítása, és teljes mértékű felülvizsgálata annak a használhatatlan társadalmi és gazdasági modellünknek, amelyben eddig éltünk. Én abban hiszek, hogy a problémát meg lehet oldani a szakmaiság és a józan ész segítségével. A rossz hírem viszont az, hogy az ember gyengeségét és a jellemünk hibáit most már a bioszféra nem tolerálja tovább.

 

Olvasson tovább: