Kereső toggle

Rossz konszenzus helyett őszinte vitát az abortuszról!

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Vihart kavart a múlt héten Cseh Katalinnak, a Momentum EP-listavezetőjének 2015-ös Klubrádióbeli szereplése. Az ügy ráirányította a közfigyelmet egy fontos kérdésre. Arra, hogy fájóan hiányzik a magyar politikai életből egy életpárti politikai erő.

Cseh Katalin ugyanis nem egy szélsőségesen abortuszpárti közszereplő a mai Magyarországon. A helyzet életvédő szemszögből ennél rosszabb: Cseh Katalin a mai magyar (és európai) konszenzus képviselője a maga abortuszpárti álláspontjával – más kérdés, hogy ezt az abortuszpárti álláspontot ő büszkén, míg a Fidesz és a KDNP politikusai – jó esetben – szemlesütve képviselik.

Ennek a konszenzusnak köszönhetően van hatályban változtatások nélkül az 1992-es, ironikusan magzatvédelminek nevezett, kifejezetten liberális magyar abortusztörvény, és ez a konszenzus söpörte le Dúró Dóra tavalyi javaslatát, amely hangsúlyozottan nem az abortuszszabályozás szigorítását kezdeményezte, hanem mindössze arra tett javaslatot, hogy legalább egyszer az életben kommunikáljon egymással a magzat és a sorsáról döntő anya. A javaslat szerint nem történt volna más, mint hogy a tudtán kívül élet és halál határán létező magzat a szívhangjával legalább az utolsó szó jogán üzenjen a sorsáról gondolkodó anyjának. (Lásd: Ami embertelen és ami nem. Hetek, 2018. szeptember 7.)

Ezt a javaslatot példás konszenzussal söpörték le a parlamenti pártok az Országgyűlés népjóléti bizottságának novemberi ülésén, amikor tárgysorozatba sem voltak hajlandóak venni Dúró kezdeményezését – érdemes hangsúlyozni, hogy mindez egy olyan törvényhozásban történt, amelyben kétharmados többsége van egy magát kereszténydemokratának nevező pártszövetségnek, és amelyben a legnagyobb parlamenti ellenzékipárt is jobboldalinak mondja magát – a történtek után már csak az a kérdés, hogy milyen alapon? Szigorúan politikai (jobban mondva hatalomtechnikai) szempontból persze érthető az ódzkodás. Abortuszellenesnek lenni nem népszerű sem itthon, sem Európa többi részén. Hogy mennyire nem, arról a Hetekben tavaly augusztusban megjelent cikk szólt, amely a magyarok különböző társadalmi kérdésekkel kapcsolatos álláspontját felmérő Policy Solutions-kutatás eredményeit elemezte. (Lásd:A magyarok és a hatalom. Hetek, 2018. augusztus 10.) Ezek azt mutatták, hogy honfitársaink több mint háromnegyede (78 százaléka) számára elfogadható, hogy „a nem kívánt terhességét egy nő szabadon megszakíthassa”. És ez egyáltalán nem magyar jelenség. Az abortuszt liberalizáló tavaly májusi írországi népszavazás eredménye azt mutatta: Európa egyik legkonzervatívabb országában is áttört a magzati életet értéktelennek és elpusztíthatónak tartó álláspont.

Abortuszpártinak lenni annyira magától értetődő lett, hogy vitának is alig-alig van helye ebben a kérdésben.

Puszta szavazatmaximalizálási szempontból érthető tehát a hazai pártok ódzkodása a kérdéstől, de ettől még nincs rendben, hogy a más ügyekben finoman fogalmazva is problémás múltbeli és mai álláspontot elfoglaló Dúró Dóra és pártja az egyetlen életpárti politikai erő a mai magyar törvényhozásban, míg a Jobbiktól a DK-ig, a KDNP-től a Momentumig teljes az abortuszpárti egység.

Hol tartunk most?

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy abortuszügyben ne lennének biztató fejlemények – bár a globális kép meglehetősen borús. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2016-ban publikált adatai szerint a Földön négy terhességből egy abortusszal végződik. Ráadásul míg az abortuszok száma 1990–94 között 50 millió volt évente, ez a szám 2010–2014 között évi 56 millióra nőtt. Régiós előítéleteink talán azt sugallnák, hogy a növekedésért a nyugati országok lennének a felelősek, ám nem ez a helyzet: az abortuszok száma mindenekelőtt a harmadik világban, elsősorban Latin-Amerikában nőtt meg drasztikusan.

A legbrutálisabb, igazi tömeggyilkosságnak is beillő „születésszabályozási programot” sem a „dekadens Nyugaton”, hanem Kínában hajtották végre az 1980-as évektől a 2010-es évekig az államilag erőltetett egykepolitikával, amelynek „eredménye” 400 millió abortusz és 37 millió csecsemő, főként kislány brutális meggyilkolása volt. (Erről a 24.hu közölt megrázó összeállítást május elején, érdemes elolvasni.)

Javuló tendencia

Európában és Észak-Amerikában azonban lényeges javulás tapasztalható. Az Eurostat adatai és az Euronews abból készült elemzése alapján az elmúlt években egész Európában jelentősen csökkent az abortuszok száma – vannak olyan kelet-európai országok, ahol 10 év alatt a felére (Szlovákia és Észtország). Magyarországon a csökkenés lassabb, de így is imponáló. A Válasz Online témával kapcsolatos elemzése szerint míg 1995-ben még 77 ezer magzati életet pusztítottak el hazánkban, ez a szám 2017-re 30 ezer alá csökkent (mint arról a Hetek többször írt, az 1960-as évek végén 200 ezer fölött (!) tetőzött a magyarországi abortuszok száma). Ezzel együtt 2018-as adatok szerint az Európai Unió tagországai közül a Nagy-Britanniában, Luxemburgban és Magyarországon megfogant magzatok élete van leginkább veszélyben – vagyis arányaiban közülük fenyeget a legtöbbet a művi abortusz.

Szintén fontos (és szomorú) adat, hogy míg az Eurostat szerint az Unió területén leginkább a 20–24 év közötti nőknek van abortusza, Magyarországon a művi terhességmegszakításokat leginkább a 15 és 19 év közötti lányok körében végzik. Ráadásul a kelet-európai országokban a terhességmegszakítások aránya éppúgy magasabb a nyugat-európai átlagnál, mint ahogy az érintett tizenévesek száma is.

A Válasz Online már idézett összeállításából kiderül, hogy az (európai arányoknál egyébként is kedvezőbb) amerikai mutatók is jelentősen javultak a ’90-es évek óta. Az abortusz-propagandisták hatása tehát visszaszorulóban van, és messze nem csak azokban az országokban, ahol szigorú abortuszszabályozást fogadtak el az elmúlt években.

A helyzet (lassabban, mint kellene) javul itthon és a nyugati világban is – ezzel együtt fájóan hiányzik a magyar közéletből egy olyan politikai erő, egyértelmű életpárti álláspontot képvisel és hajlandó álláspontjáért kiállni az abortuszpárti konszenzus képviselőivel vitatkozva.

 

Olvasson tovább: