Kereső toggle

Jönnek a mézeshetek

Török Gábor politológus a Fidesz-győzelemről

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A 2018-as országgyűlési választás olyan eredménnyel zárult, amire még a kormánypárt sem számított: fideszes kétharmaddal. A meglepetés erejéről, a kormány terveiről, valamint az ellenzék jövőjéről beszélgettünk Török Gábor politológussal, a Corvinus Egyetem docensével.

A közvélemény-kutatások a Fidesz abszolút többségét mutatták, a választások előtti elemzésében viszont meglepetést érzett a levegőben.  Erre számított?

– Nem, szerintem mindenki meglepődött, talán a Mediánt leszámítva, amely az utolsó héten valamit ebből meg tudott mérni. Csak annyira széttartóak voltak a kutatások, hogy senki sem hitt igazán nekik. Végig úgy láttam, hogy a mostani választási kampánynak teljesen más a dinamikája, mint a 2014-esnek. 2017 végéig úgy tűnt, hogy minden a Fidesz számításai szerint alakult: az ellenzék olyan volt, amilyen, a Fidesz témái hasítottak, egyértelműen uralták a politikai teret. Ehhez képest a választási kampány utolsó három, három és fél hónapjában előjöttek olyan, a Fidesz számára kellemetlen ügyek, döntően korrupciós témában, amelyekkel nehezen tudtak mit kezdeni. Ezek alapján én személyesen azt éreztem, hogy a Fidesz számára negatívan alakulhat a választás. Ugyanakkor nyilvánvalóan az is benne volt a levegőben, különösen a felmérések alapján, hogy lehet más irányú meglepetés is. Igyekeztem arról beszélni, hogy ha ezt a pár feltételt (választási részvétel, a szavazatok területi megoszlása, az átszavazás kérdése) egy picit erre húzzuk, akkor elvesztheti a Fidesz akár az abszolút többségét is, ha meg arra húzzuk, akkor akár kétharmada is lehet.  Arra viszont senki nem számított (a Mediánt leszámítva), hogy a részvétel emelkedése nem az ellenzéknek lesz jó.

Mi jutott eszébe először, amikor meglátta a végeredményt?

– Az, hogy a Hann Bandi (Hann Endre, a Medián vezetője – a szerk.) egy zseni. Miután a felmérésük eredményeit nyilvánosságra hozták, vitatkoztunk arról, hogy egyáltalán lehetséges-e, hogy a Fidesz az egyébként stabil, jól összetartott szavazótáborán túlra is terjeszkedjen. Az volt az elemzői és közvélemény-kutatói konszenzus, hogy a Fidesz tábora nagyon erős, de nem bővíthető. És mit látunk? Majdnem 2,6 millió választó szavazott rájuk belföldön, miközben 2014-ben 2,15 millió. Tehát a Fidesz több százezer szavazóval növelni tudta táborát.

Ez a Fideszen belül is meglepetés volt, sokáig ők sem tudták, kinek tudható be a nagy mozgósítás…

– Hódmezővásárhelynek kitüntetett szerepe volt pont ezért, mert ott azt a következtetést vonta le mindenki – a fideszesek is –, hogy stabil a tábor, de nem bővíthető. Én egyetlen olyan fideszes politikussal nem beszéltem, aki elhitte volna, hogy el tudják érni a kétharmadot. Ellenben beszéltem egyéni képviselőjelöltjeikkel még a választás napján, akik, amikor látták a magas részvételt, nem pánikoltak, mert az abszolút többség így is meglett volna, de nagyon aggódtak. Ezért butaság azt állítani, hogy ez egy kalkulált és előre látható választási győzelem volt. Nem. Itt tényleg egy olyan meglepetés történt, mint 2002-ben, csak egy ellentétes irányba.

Az nem kérdés, hogy ki lett a legnagyobb nyertese a választásnak, de ki a legnagyobb vesztes?

– Sok vesztes van, ugyanakkor van egy érdekessége szerintem a végeredménynek. Miközben az ellenzék minden pártja abban az értelemben óriásit bukott, hogy nem tudta megakadályozni a Fidesz kétharmadát, ha elkezdünk az adatokkal szöszölni, akkor azért azt látjuk, hogy olyan nagyot egyik ellenzéki párt sem vesztett. A Jobbik ugyanannyi szavazatot kapott, mint 2014-ben. A baloldal, vagy az MSZP ugyan alatta maradt a ’14-es eredményének, de a fő célja az volt, hogy a többiek ne előzzék meg. Hozzá képest a DK feleakkora támogatottsággal rendelkezik, tehát a minimális célját az MSZP is teljesítette. Az LMP képes volt 2014-hez képest újabb szavazókat hozni, persze nem érte el azt, amiről beszéltek, a fasorban sincs a Szél-kormány lehetősége, de azért nem olyan rosszak az adataik. És hát a DK, amelynek eddig nem volt parlamenti frakciója, elérte, hogy legyen neki.  De még lejjebb is mehetünk: a Momentum is elért közel három százalékot, úgy, hogy egy évvel ezelőtt alakultak meg. Önmagában egyik ellenzéki párt sem lehet rettenetesen csalódott.

Talán a Jobbik, ezen belül is Vona Gábor érezheti magát a legnagyobb vesztesnek, a pártelnöki pozícióról és képviselői mandátumáról való lemondása is ezt sugallja. Ezzel ki lehet mondani azt, hogy a néppártosodás sikertelen volt, és vissza kell térni a gyökerekhez?

– Elemzői megközelítésből azt lehet látni, hogy születhetett volna olyan eredmény, ami egyértelműen visszaigazolja a néppártosodást, mert bővíti a Jobbik táborát. Vagy lehetett volna egy olyan eredmény is, ami rendkívül alulmúlja a ’14-est, így totális kudarcnak látszik az elmúlt időszak. Na most, a kettő közül egyik sem valósult meg. Ez viszont szerintem a legrosszabb egy politikai párt számára, mert lesznek, akik ebből érveket kapnak arra, hogy folytatni kell a néppártosodást, és lesznek olyanok, akik pedig arra, hogy a néppártosodás tökéletes kudarc, vissza kell térni a gyökerekhez, és a Fideszt radikális jobboldali irányból kell támadni. A Jobbik esetében arra számítok, hogy ez az eredmény egy elhúzódó, részben stratégiai, részben hatalmi viszályt fog teremteni, ami a legrosszabb forgatókönyv a párt számára. Vona Gábor szerintem jól döntött, hogy lemondott, és nem vesz részt ebben.

A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható. Keresse az újságárusoknál vagy rendelje meg online a https://digitalstand.hu/hetek felületen.

Olvasson tovább: