Kereső toggle

Jönnek a mézeshetek

Török Gábor politológus a Fidesz-győzelemről

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A 2018-as országgyűlési választás olyan eredménnyel zárult, amire még a kormánypárt sem számított: fideszes kétharmaddal. A meglepetés erejéről, a kormány terveiről, valamint az ellenzék jövőjéről beszélgettünk Török Gábor politológussal, a Corvinus Egyetem docensével.

A közvélemény-kutatások a Fidesz abszolút többségét mutatták, a választások előtti elemzésében viszont meglepetést érzett a levegőben.  Erre számított?

– Nem, szerintem mindenki meglepődött, talán a Mediánt leszámítva, amely az utolsó héten valamit ebből meg tudott mérni. Csak annyira széttartóak voltak a kutatások, hogy senki sem hitt igazán nekik. Végig úgy láttam, hogy a mostani választási kampánynak teljesen más a dinamikája, mint a 2014-esnek. 2017 végéig úgy tűnt, hogy minden a Fidesz számításai szerint alakult: az ellenzék olyan volt, amilyen, a Fidesz témái hasítottak, egyértelműen uralták a politikai teret. Ehhez képest a választási kampány utolsó három, három és fél hónapjában előjöttek olyan, a Fidesz számára kellemetlen ügyek, döntően korrupciós témában, amelyekkel nehezen tudtak mit kezdeni. Ezek alapján én személyesen azt éreztem, hogy a Fidesz számára negatívan alakulhat a választás. Ugyanakkor nyilvánvalóan az is benne volt a levegőben, különösen a felmérések alapján, hogy lehet más irányú meglepetés is. Igyekeztem arról beszélni, hogy ha ezt a pár feltételt (választási részvétel, a szavazatok területi megoszlása, az átszavazás kérdése) egy picit erre húzzuk, akkor elvesztheti a Fidesz akár az abszolút többségét is, ha meg arra húzzuk, akkor akár kétharmada is lehet.  Arra viszont senki nem számított (a Mediánt leszámítva), hogy a részvétel emelkedése nem az ellenzéknek lesz jó.

Mi jutott eszébe először, amikor meglátta a végeredményt?

– Az, hogy a Hann Bandi (Hann Endre, a Medián vezetője – a szerk.) egy zseni. Miután a felmérésük eredményeit nyilvánosságra hozták, vitatkoztunk arról, hogy egyáltalán lehetséges-e, hogy a Fidesz az egyébként stabil, jól összetartott szavazótáborán túlra is terjeszkedjen. Az volt az elemzői és közvélemény-kutatói konszenzus, hogy a Fidesz tábora nagyon erős, de nem bővíthető. És mit látunk? Majdnem 2,6 millió választó szavazott rájuk belföldön, miközben 2014-ben 2,15 millió. Tehát a Fidesz több százezer szavazóval növelni tudta táborát.

Ez a Fideszen belül is meglepetés volt, sokáig ők sem tudták, kinek tudható be a nagy mozgósítás…

– Hódmezővásárhelynek kitüntetett szerepe volt pont ezért, mert ott azt a következtetést vonta le mindenki – a fideszesek is –, hogy stabil a tábor, de nem bővíthető. Én egyetlen olyan fideszes politikussal nem beszéltem, aki elhitte volna, hogy el tudják érni a kétharmadot. Ellenben beszéltem egyéni képviselőjelöltjeikkel még a választás napján, akik, amikor látták a magas részvételt, nem pánikoltak, mert az abszolút többség így is meglett volna, de nagyon aggódtak. Ezért butaság azt állítani, hogy ez egy kalkulált és előre látható választási győzelem volt. Nem. Itt tényleg egy olyan meglepetés történt, mint 2002-ben, csak egy ellentétes irányba.

Az nem kérdés, hogy ki lett a legnagyobb nyertese a választásnak, de ki a legnagyobb vesztes?

– Sok vesztes van, ugyanakkor van egy érdekessége szerintem a végeredménynek. Miközben az ellenzék minden pártja abban az értelemben óriásit bukott, hogy nem tudta megakadályozni a Fidesz kétharmadát, ha elkezdünk az adatokkal szöszölni, akkor azért azt látjuk, hogy olyan nagyot egyik ellenzéki párt sem vesztett. A Jobbik ugyanannyi szavazatot kapott, mint 2014-ben. A baloldal, vagy az MSZP ugyan alatta maradt a ’14-es eredményének, de a fő célja az volt, hogy a többiek ne előzzék meg. Hozzá képest a DK feleakkora támogatottsággal rendelkezik, tehát a minimális célját az MSZP is teljesítette. Az LMP képes volt 2014-hez képest újabb szavazókat hozni, persze nem érte el azt, amiről beszéltek, a fasorban sincs a Szél-kormány lehetősége, de azért nem olyan rosszak az adataik. És hát a DK, amelynek eddig nem volt parlamenti frakciója, elérte, hogy legyen neki.  De még lejjebb is mehetünk: a Momentum is elért közel három százalékot, úgy, hogy egy évvel ezelőtt alakultak meg. Önmagában egyik ellenzéki párt sem lehet rettenetesen csalódott.

Talán a Jobbik, ezen belül is Vona Gábor érezheti magát a legnagyobb vesztesnek, a pártelnöki pozícióról és képviselői mandátumáról való lemondása is ezt sugallja. Ezzel ki lehet mondani azt, hogy a néppártosodás sikertelen volt, és vissza kell térni a gyökerekhez?

– Elemzői megközelítésből azt lehet látni, hogy születhetett volna olyan eredmény, ami egyértelműen visszaigazolja a néppártosodást, mert bővíti a Jobbik táborát. Vagy lehetett volna egy olyan eredmény is, ami rendkívül alulmúlja a ’14-est, így totális kudarcnak látszik az elmúlt időszak. Na most, a kettő közül egyik sem valósult meg. Ez viszont szerintem a legrosszabb egy politikai párt számára, mert lesznek, akik ebből érveket kapnak arra, hogy folytatni kell a néppártosodást, és lesznek olyanok, akik pedig arra, hogy a néppártosodás tökéletes kudarc, vissza kell térni a gyökerekhez, és a Fideszt radikális jobboldali irányból kell támadni. A Jobbik esetében arra számítok, hogy ez az eredmény egy elhúzódó, részben stratégiai, részben hatalmi viszályt fog teremteni, ami a legrosszabb forgatókönyv a párt számára. Vona Gábor szerintem jól döntött, hogy lemondott, és nem vesz részt ebben.

A Jobbiknak négy évvel ezelőtt sokkal kisebb volt a médiában való jelenléte, ennek fényében az eredményük elmaradt a várakozásoktól. Sokan többet vártak tőlük azzal a hátszéllel, amit Simicska Lajos biztosított.

– Én is többet vártam. A közvélemény-kutatók 15–25 százalékos sávba sorolták, de én azt gondoltam, hogy ennek a felső részén fog teljesíteni. A Jobbik azért 2014-ig alapvetően radar alatti módon tudott növekedni, mivel nem volt országos sajtóterméke, sőt, jelentős számban voltak olyan termékek, amelyek egyenesen diszkreditálták őket. És mégis meg tudta találni azokat a csatornákat, amiken keresztül el tudott jutni a szavazókhoz. Simicska Lajos segítségével a Jobbik nyilvánvalóan kilépett a fényre, és esélye volt arra, hogy eljusson a mainstream szavazókhoz. Ennek szerintem az eredménye benne is van valahol a választás végkimenetelében, de a politikájával, néppártosodásával elvesztette az esélyt arra, hogy a fideszes táborból tudjon szavazatokat szerezni. Márpedig azt gondolom, hogy a magyar politika változásának a kulcsa nem abban rejlik, hogy az ellenzék a tortáját hogyan osztja fel, hanem abban, hogy képesek-e a most már 2,5 millió Fidesz-szavazó egy része számára érdemi mondanivalóval jelentkezni. Itt két folyamat lehetett volna: az LMP-nek volt esélye, mondjuk középről, míg a Jobbiknak radikális jobboldalról elhozni szavazatokat. Az LMP viszont ellépett baloldalra, messzebb ment a Fidesztől, és a Jobbik meg a Fidesz egy helycserés támadással szintén távolodni kezdett egymástól az elmúlt időszakban. Amíg nem lesz olyan politikai párt, amelyik a politikai stratégiájában a mostani fideszes szavazókhoz is tud szólni, addig a Fidesz kormányzását nem sok dolog veszélyezteti.

Az LMP-n belül is elég hamar napvilágra kerültek a belharcok. Hadházy Ákost fegyelmivel fenyegetik, miközben ő Schiffer Andrást okolja az ellenzéki együttműködés elmaradásáért. Mi várhat az LMP-re?

– Szerintem ugyanaz, mint a Jobbikra. Tulajdonképpen a DK-n kívül az összes ellenzéki pártra, szerintem az MSZP-re is igaz az, hogy a következő időszak a belső problémák megoldásával fog zajlani, és erősen kérdéses ennek a végeredménye. Ez nem csak Hadházy-ügy: az LMP-ben koncepcionális ellentétek voltak az együttműködés kérdésében. Ez a megosztottság komoly sebeket ejtett az LMP vezetésén belül, amit nagyon nehéz lesz szerintem a jövőben megoldani. Arról nem is beszélve, hogy ez a hétszázalékos eredmény bizonyos értelemben siker, mert megtartotta az LMP is a szavazótáborát, de egy lépést sem tettek előre. Az LMP-ben megjelent az az ambíció a Szél-projekt elindulásakor, hogy az MSZP szavazótáborát valamilyen gravitációs erővel megpróbálják megszólítani. Hát ebből semmi nem vált valóra, továbbra is az MSZP a baloldal legerősebb pártja. Azt, hogy hogyan lesz az LMP-ből egy kormányváltásra alkalmas erő, nem tudnám megmondani.  Attól tartok, hogy ők sem.

Sokan latolgatták az MSZP kiesését még a választások előtt, mert nem volt biztos a 10 százalékos küszöb megugrása. A kampány alatt rengeteg belső konfliktus is a nyilvánosság előtt zajlott. Tudják vajon rendezni soraikat, vagy innen egyenes az út a lejtőn?

– Érdemes rögzíteni, hogy amikor Botka László lemondott a miniszterelnök-jelöltségről, akkor úgy nézett ki, hogy az MSZP egy olyan negatív spirálba került, ahol nemcsak a 10 százalékos, hanem még az 5 százalékos küszöb megugrása is nehéznek látszott. Ehhez képest szerintem az MSZP hozott egy jó döntést Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltté választásával, amivel lerázta magáról az üldözőit, az LMP-t és DK-t is, és át tudta lépni magabiztosan a 10 százalékot. Tehát ez sem egy kudarc, sőt, a fél évvel ezelőtti állapotokhoz képest ez egy jó helyzet.  De hogyan tovább? Az a probléma, hogy az MSZP ezt a sikerét egy olyan személlyel érte el, aki nem az ő politikusa, az elnökük pedig lemondott. Az MSZP egy olyan párt most, amelynek a frakciójában a parlamenten belül „tábornokok” vagy „volt tábornokok” ülnek, de nagyon nehezen látni, hogy kik azok, akik feltörekvő ifjúként akarnának bármit. Itt is ugyanazt a kettősséget látom: egyrészről nem érkezett meg Budapestre a sokak által nagyon várt varsói gyors, és eltűnik a baloldal legnagyobb pártja, másrészt a növekedésre való képessége nem látható. Ha megnézzük, hányan szavaztak a baloldalra 2010-ben és ’14-ben, akkor azt látjuk, hogy nagyjából 1,5 millió körüli választójuk van, de ezzel nem lehet választást nyerni. Amíg a pártok nem találják ki azt, hogy a jelenlegi szavazótáborukon kívül hogyan tudnak újabb választókhoz szólni, addig hosszú távra garantált a jelenlegi helyzet fennmaradása. Kivéve, ha a Fidesszel valami váratlan dolog történik. 

Mi ingathatja meg a Fidesz stabilitását? A korrupciós botrányokba keveredett politikusok (Kósa, Lázár) könnyedén nyertek az egyéni választókerületekben.

– Sőt, azt látjuk, hogy voltak politikusai a Fidesznek, akik nemcsak hogy nyertek, de nagyon jelentősen tudták növelni a szavazatszámukat. Például Lázár János vagy Seszták Miklós, a két legnagyobb előretörő majdnem 40 százalékkal tudta növelni a támogatottságát a legutóbbi választáshoz képest. Kósa Lajos csak nagyon enyhén tudta, Simonka Györgynek pedig visszaesett a szavazatszáma, tehát azért azt nem lehet állítani, hogy a korrupciót teljesen figyelmen kívül hagyták a választók.

A Fideszt szerintem leginkább az idő ingathatja meg, ami a politikában a legjobban roncsol. Az, hogy a Fidesz harmadszor tudott nyerni választást, és nem akárhogy, hanem kétharmaddal, bizonyos értelemben példátlan politikai siker. Ugyanakkor azért a tapasztalat a világtörténelemben mindig az, hogy előbb-utóbb egy politikai erőt elér az idő vasfoga.  Azt hiszem, hogy az ellenzék leginkább ebben reménykedhet, hogy a Fidesz saját magát fogja amortizálni, és ez adhat lehetőséget azoknak, akik képesek ezt kivárni. De hát azért ez politikai stratégiának édeskevés.

Mindezek alapján milyen politikai-stratégiai tanácsot adna az ellenzéknek?

– Fel kell ismerni azt a tényt, hogy ma Magyarországon csak úgy van esélyük a győzelemre, vagy egyáltalán az erősödésre, hogy ha nem agymosott birkáknak tekintik a Fidesz támogatóit, hanem olyan magyar választóknak, akik legfeljebb nem rendelkeznek elegendő információkkal az ellenzékről és a programjaikról.  Egyszerűen meg kell tudniuk szólítani az embereket. Az a vicces, hogy erről négy éve is beszéltünk, tulajdonképpen ugyanott tart az ellenzéki politika, mint akkor. A Fidesz nagy versenyelőnyét ez biztosítja a magyar politikában. Nyilván nem lehet azt állítani, hogy a Fidesz mindent fantasztikusan tesz, de egy dolgot tökéletesen tud: a választást az emberek döntik el. Ezért az ő gondjaikkal, problémáikkal kell foglalkozni, vagy őket kell tudni meggyőzni, akár manipulálni azzal kapcsolatban, hogy mik az ország legfontosabb problémái, és hogy kire érdemes szavazni. El tudták hitetni újabb százezrekkel, hogy csak az ő győzelmük garantálja az ország biztonságát. Ebben persze, legyünk igazságosak, jelentősen segítette a Fideszt az az erőforrásfölénye, amivel a média terén – a közszolgálati csatornáktól a megyei napilapokig – és a köztéri plakáthelyek vonatkozásában rendelkezik. Szerintem ez egy nagyon fontos eleme a mostani győzelemnek.

A magas részvétel az ellenzéki hiedelemmel szemben most a Fidesznek kedvezett. Ekkora legitimációval a hátuk mögött mi szabhat korlátot nekik?

– Ez egy nagyon fontos kérdés. Igazából semmi. Persze olyan soha nincs, hogy ne lennének ellenerők, hiszen önmagában a józan ész, a következő választás fenyegető volta, a nemzetközi környezet, vagy egyszerűen a gazdasági racionalitás mind-mind ellenerőt jelent, és bizonyos értelemben a nyilvánosságnak is van kontrollja. Láttuk korábban is, hogy a Fidesz politikai kormányzásának az a lényege, hogy ha ők valamit hasznosnak gondolnak, azt keresztül is viszik. Most ehhez megvan a közjogi felhatalmazásuk is. Az előző ciklusban megtapasztalták, hogy szuper a kétharmad, de azért könnyen el is veszhet. Épp ezért arra számítok, hogy a negyedik Orbán-kormány megalakulását követően az általuk szükségesnek vélt kétharmados döntéseket gyorsan meg fogják hozni. Ne felejtsük el, hogy most az önkormányzati választás nem ősszel, hanem másfél év múlva lesz. Eddig az volt a megszokott, hogy a kormányok fél évig nem csináltak semmit, nehogy veszélyeztessék az önkormányzati eredményeiket. Most nem érdemes várni. Ezért én egy munkával teljes néhány első hónapot várok a parlamenttől. Miután az ellenzék alapvetően magával lesz elfoglalva, a Fidesz tényleg kapott mézesheteket arra, hogy megbütykölje a magyar alkotmányos szerkezetet olyan irányba, amit ők fontosnak tartanak. Itt nemcsak a Stop Sorosról van szó. Ebben a ciklusban lesznek olyan lejáró mandátumok – gondoljunk a legfőbb ügyészre 2019-ben, kicsit később a bírósági vezetőkre, illetve egy alkotmánybírói pozícióra –, ahol a mostani tudásunk szerint a Fidesz megint csak a hozzá közel álló embereket ültetheti pozícióba. Vagyis az Orbán-kormány árnyéka még messzebbre fog nyúlni, bőven belógva a 2020-as évekre.

Ezzel a 2022-es választást is megnyerték?

– Nem, sok okból nem. A politikának vannak sajátos törvényszerűségei. Egymás utáni kormányzati ciklusokban nyilvánvaló, hogy mindenféle elégedetlenség csak a kormánnyal szemben jeleníthető meg. A Fidesz nagyon ügyes volt abban, hogy ezt másokra irányítsa át. Először az elmúlt nyolc évre, most Sorosra, a migránsokra, a nemzetközi szervezetekre – de egy idő után elfogynak ezek a politikai ellenségek. És van szerintem egy kulcskérdés: Orbán Viktor. Ma a választók egy jelentős része nem a Fideszhez, hanem Orbán Viktorhoz kötődik. Például az ő személyes döntése meghatározó lesz 2022-re. Orbán Viktor nélkül a Fidesz lehetőségei teljesen mások lennének, vagy lehetnek egyszer. Hogy ez ‘22-ben, ‘26-ban vagy ’30-ban lesz-e, azt nem tudjuk.

Olvasson tovább: