Kereső toggle

Meddig ér a metróügy?

Vihar az OLAF-jelentés után

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Nem ment el az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésére a meghívott három exminiszterelnök, és – korábbi ígéretével szemben – Demszky Gábor volt főpolgármester sem. Demszky Orbánt, Trumpot és Putyint emlegette az OLAF-jelentés apropóján, Tarlós István szerint viszont szánalmasak elődje kísérletei a mosakodásra.

Lapzártánk napján, szerdán nem jelentek meg az Országgyűlés gazdasági bizottsága ülésén Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon volt miniszterelnökök, valamint Demszky Gábor, Budapest korábbi főpolgármestere, akiket a testület az Európai Csalás Elleni Hivatalnak (OLAF) a 4-es metró beruházásáról szóló jelentéséről hallgatott volna meg.

Bánki Erik fideszes képviselő, a bizottság elnöke elmondta: Medgyessy Péter jelezte, hogy külföldön tartózkodik, de egy márciusi időpontban a bizottság rendelkezésére áll, Gyurcsány Ferenc és Demszky Gábor a sajtóban közölte, hogy nem mennek el a gazdasági bizottság ülésére, Bajnai Gordontól nem kaptak választ.

A bizottság elnöke közölte, hogy következő ülésükön folytatják a témát, és a főváros irányításában akkor részt vevőket hallgatnák meg, köztük Horváth Csaba korábbi főpolgármester-helyettest és Gy. Németh Erzsébetet, a fővárosi közgyűlés volt szocialista frakcióvezetőjét.

OLAF, Orbán, Trump, Putyin

Előzőleg Demszky Gábor annak a véleményének adott hangot, amely szerint az Európai Csalás Elleni Hivatalnak a budapesti 4-es metró beruházásáról szóló jelentése egyoldalú és megalapozatlan.

Demszky Gábor a Budai Liberális Klub Alapítvány hétfő esti rendezvényén kijelentette: az OLAF-jelentés „egyoldalú, megalapozatlan” és meghatározóan egy olyan – 2010-ben – elkészített állami számvevőszéki jelentésre épül, amely Orbán Viktor miniszterelnök „szája íze szerint íródott” azért, hogy a 4-es metró beruházását kriminalizálni lehessen. Mindazonáltal Demszky Gábor „a magyar érdekeket védve” az ügyben felajánlotta segítségét a kormányzatnak.

Szerinte egyenesen a Vlagyimir Putyin, Donald Trump és Orbán Viktor nevével fémjelzett, „igazságon túli világra” jellemző az OLAF-dokumentum. Hozzátette, „megdöbbentő tapasztalat” volt számára, hogy valamennyi főbb állítást ismerte korábbról.

Kifejtette: az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ) 2010-ben a metróról készült jelentése „egy az egyben véletlenül visszaköszön az OLAF-jelentésben”. Többek között az a megállapítás, amely szerint a projektnek nem volt fővállalkozója, továbbá hogy 11 szerződés szabálytalan, és ezért 53 milliárd forint elúszott. A valóság Demszky szerint az, hogy az ÁSZ feljelentette a fővárost, az ügyészség vizsgálódott, a Budapesti Rendőr-főkapitányság két éven keresztül nyomozott, és arra jutott, hogy 11 közbeszerzési eljárás esetében valóban szabálytalanságok történtek. Ezek a tételek kikerültek az elszámolható költségek közül, amelyeknek értéke több mint 56 milliárd forint volt.

A volt főpolgármester nagyon súlyos, orvosolhatatlan és gyalázatos eljárásnak nevezte, hogy nem hallgatta meg az OLAF az ügyben. Ezt a tényt a kormányzatnak figyelembe kell vennie – fűzte hozzá.

Demszky Gábor elmondta, azért van szüksége jogi képviselőre, mert személyiségi jogai sérülhetnek, „sérültek ebben az ügyben”, és ezért a megfelelő eljárásokat el kell indítania, ehhez pedig jogi segítségre van szüksége.

Úgy vélte, történhettek bűncselekmények a beruházás során, és ezért a nyomozóhatóság feladata lenne, hogy lépjen ezekben az ügyekben. Demszky Gábor kijelentette: nem érintett ezekben a „kvázi OLAF-gyanúsításokban”.

Magyar György ügyvéd, Demszky Gábor jogi képviselője ugyanezen a rendezvényen közölte: jogi irodája megítélése szerint az OLAF-jelentésből Demszky Gábornak sem politikai, sem erkölcsi, sem büntetőjogi felelőssége nem állapítható meg.

Az már a büntetőjog határait súrolja, ha valakit azzal vádolnak megalapozatlanul, hogy „az ő égisze és a működése időszaka alatt” eltűntek európai uniós pénzek – jelentette ki Magyar György, aki szerint az OLAF-jelentés nem alkalmas arra, hogy jogi következtetéseket vonjanak le belőle.

Tarlós lesújtóan nyilatkozott Demszkyről

Még Demszky hétfői szereplése előtt nyilatkozott az ügyben Tarlós István főpolgármester, aki lesújtó véleménnyel van elődje védekezéséről. Az Európai Csalás Elleni Hivatalnak a budapesti 4-es metró beruházásról szóló jelentésében vitatott szerződések közül a 2006-os választások előtt kötöttek a „legsúlyosabbak” – mondta Tarlós vasárnap reggel a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Egy kivételével valamennyi szerződés, amelyet az OLAF vitat, a 2010 előtti időszakban született – közölte, hozzátéve: „a legsúlyosabbak, amelyek alapján (...) az OLAF azt állapítja meg, hogy az esetleges veszteségek általa kilencven százalékosnak minősíthető hányada kialakult, azokat még jóval a 2006-os választások előtt kötötték”.

Mint elmondta, egyetlen olyan észrevétel van, amely a 2010 utáni időszakra vonatkozik, „amikor is éppenséggel egy további korrupció lehetőségét” szüntették meg a korábbi ellenőrző mérnök cseréjével, azaz azzal, hogy a kormányzat és az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának az engedélyével végül mellőzték a közbeszerzést, és a főváros saját cégét jelölték ki ellenőrző mérnöknek. Az OLAF a közbeszerzési eljárás elmaradását helytelenítette, de mint a jelentésében is megállapította, a cserével „a további korrupciós tevékenységnek” szabtak gátat.

A főpolgármester szólt arról: ha lesz olyan európai uniós határozat, amellyel pénzt kérnek vissza, akkor a kormánynak és a fővárosnak mindent meg kell tennie, hogy éljen a jogorvoslati lehetőségekkel.

Tarlós István kitért arra is, hogy szerinte, amikor a korábbi szabaddemokrata főpolgármester, Demszky Gábor a politikai felelősség elől menekül, „az nevetséges és már-már szánalmas”. Egy főpolgármester a vezetése időtartamára egyszerűen nem mondhatja azt, hogy nincs politikai felelőssége – mondta, megjegyezve: ha Demszky Gábor az OLAF által észrevételezett majdnem nyolcvan szerződés egyikéről sem szerzett tudomást, akkor alkalmassági problémákról kell beszélni.

A főpolgármester szerint az várható, hogy Demszky Gábor „valószínűleg összehív valami régi liberális csapatot egy saját környezetben, oda meghívja majd a maradék baráti médiát, és ott az egész történetről elő fog adni valami szürreális változatot, amit megpróbálnak propagálni” (bizonyos szempontból ilyesmi történt a Budai Liberális Klubban másfél nappal Tarlós nyilatkozata után). Ez viszont az OLAF-jelentés tartalmán mit sem fog változtatni – mondta Tarlós István, hozzátéve, hogy szerinte Demszky Gábor ijedtnek tűnik, és össze-vissza vagdalkozik. A főpolgármester érthetetlennek nevezte, hogy Demszky Gábor miért fogadott ügyvédet akkor, amikor „még konkrétan senki semmivel nem vádolta meg”.

Olvasson tovább: