hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Migráció: Algyőn már betelt a pohár

2016. 03. 10.
A hét elején Algyő polgármestere sajtótájékoztatón jelentette be, hogy több környékbeli önkormányzattal együtt kérni fogják a kormányt az algyő-nagyfai ideiglenes befogadóállomás bezárására. A bejelentés közvetlen előzménye, hogy az elmúlt hetekben ismételten felerősödő migrációs hullám miatt megtelt a befogadóállomás, amelynek lakói rendszeresen megjelennek a településen, sőt, az elmúlt napokban nők elleni inzultusokra is sor került.

„Ne várjuk meg, hogy itt is az történjen meg, mint Nyugat-Európában” – mondta a sajtótájékoztatón Molnár Áron polgármester, aki két, nők elleni inzultusról is beszámolt: az egyik egy autóbuszon történt, a másik pedig egy busz­-meg­állóban, ahol beszámolója szerint egy várakozó hölgyet vettek körbe a menekültek. Súlyosabb atrocitásra szerencsére egyik esetben sem került sor. A polgármester sajnálkozásának adott hangot amiatt, hogy a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) nem látja el megfelelő információval a tábor környékén lévő települések önkormányzatait. „Utoljára tavaly év végén tájékoztattak arról, hogy 80 migráns van a táborban. Most már információink szerint ez a szám 300 is lehet. Hogy emelkedhet ilyen gyorsan a számuk, amikor futószalagon hozzák meg a bíróságok a kiutasításról szóló határozatokat?” – kérdezte. Mint mondta, tudomása szerint jelenleg nincs állandó rendőri jelenlét a nagyfai befogadótábor körül, amit csak civil biztonsági őrök ellenőriznek.

A BÁH sajtóosztálya időközben közleményt adott ki, amelyben azt közölte, hogy a nagyfai befogadóállomáson jelenleg mint­egy 200 menedékkérő tartózkodik. A hivatal tájékoztatása szerint amennyiben az illegális határátlépő menedékkérelmet nyújt be, a menekültügyi hatóság kijelöli tartózkodási helyét, ami Nagyfa is lehet. Vannak, akik néhány napig, mások néhány hétig maradnak, de egyre többen itt várják meg a menekültügyi eljárás befejezését, amely maximum 90 nap alatt zajlik le. A migrációs hullám erősödése miatt ezért számítani lehet arra, hogy a közeljövőben ismét jelentősen növekedni fog a tábor létszáma, ami érthetően nyugtalanítja a helybélieket. 

A környék önkormányzatai a tábor bezárásáért folytatott küzdelmükben számíthatnak Lázár János miniszter támogatására, aki a térség országgyűlési képviselője is egyben. Lázár egy múlt heti hódmezővásárhelyi lakossági fórumon arra biztatta választóit, hogy Algyő, Maroslele és Hódmezővásárhely önkormányzata együttesen forduljon a kormányhoz a befogadóállomás bezárásának ügyében. A hódmezővásárhelyi képviselőtestület már korábban döntött arról, hogy nem szeretnék, hogy a város területére telepítsenek migránsokat, Algyő és Maroslele képviselőtestülete a napokban hozza meg – nyilvánvalóan hasonló tartalmú – határozatát. Információink szerint ezt követően írásos kérvényt intéznek majd a települések a kormányhoz, kérve a nagyfai tábor bezárását.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!