Kereső toggle

Rogán lett a kormány második embere

Hatalmi harcok a Miniszterelnökségen

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Orbán Viktor alapjaiban alakítja át a kormány működését azzal, hogy Rogán Antalból októbertől miniszter, egyben Orbán politikai helyettese lesz. A lépés egyértelműen Lázár János gyengülését jelzi, amit a politikussal szemben kritikus fideszesek az ő esetében a „vég kezdetének” tartanak, annak ellenére, hogy a „lázárista” narratíva szerint Rogán minisztersége Lázár sikere lenne.

A múlt heti röszkei összecsapások közben alig tűnt fel, de egyfajta mini válsággá fejlődött a miniszterelnök kegyeiért folyó Lázár–Rogán-párharc.

„Lázárista” verzió

A Miniszterelnökséget vezető miniszter köreiből kiszivárogtatott verzió szerint természetesen Lázár János taktikázott legügyesebben, mert sikerült elkerülnie, hogy egy olyan kormányzati konstrukció jöjjön létre, amelyben Rogán döntéseiért Lázárnak kellett volna politikai és jogi értelemben felelősséget vállalnia. Az első hírek arról szóltak, hogy Rogán Antal úgy lesz kabinetfőnök a Lázár vezette Miniszterelnökségen, hogy papíron a miniszter lesz a főnöke (és a döntéseiért is Lázár lesz interpellálható), miközben Rogán óriási informális hatalommal rendelkezik azáltal, hogy a miniszterelnök legközelebbi munkatársa. Az Orbán-kormány belső viszonyait amúgy is terheli, hogy a formális és az informális hatalom több esetben elválik egymástól. Példaként forrásaink Matolcsy György jegybankelnök és Habony Árpád befolyását említették.

A múlt héten Lázár János azzal érvelt egy kormányzati tájékoztatón, hogy ő Rogán Antal „beillesztését” a kormányba úgy tudja elképzelni, hogy szerepéhez felelősség is társul. Lázár érvelése szerint ha Rogán csupán kabinetfőnök lenne, akkor az Országgyűlésben az ő lépései miatt másnak, például neki kellett volna magyarázkodnia. Lázár érvelésének azonban ez volt a puhább része, a keményebb a jogi felelősség firtatása, miszerint azt üzente a nyilvánosságon keresztül Orbán Viktornak, hogy Rogán döntéseiért a maga részéről nem hajlandó a jogi felelősséget viselni.

Lázár János háttéremberei éppen ezért tartják sikernek azt, hogy végül Orbán Viktor olyan konstrukciót fogadott el, amelyben Rogán Antal formálisan is miniszter – azaz az Országgyűlésben számon kérhető lesz –, akinek vállalnia kell a felelősséget az intézkedéseiért. Másrészt ezzel az akcióval szerintük Lázárnak sikerült olyan képet kialakítania a közvéleményben, hogy bizonyos esetekben akár Orbán Viktornak is szabhat feltételeket. Ez pedig – vélik a miniszter környezetében – Lázár János korábbi nyilatkozataival együtt, amelyekben a magyar focinak nyújtott állami támogatást sokallta, illetve a Fidesz új gazdasági holdudvarához tartozó Mészáros Lőrincre is tett dehonesztáló megjegyzést, olyan képet alakíthat ki Lázárról, amely szerint a miniszter a Fideszben a legnagyobb autonómiával rendelkező, már-már különutas politikus.  

Más verziók: a rossz és a még rosszabb

A Fidesz politikusai és tanácsadói holdudvarában azonban két markáns ellenvéleménnyel is találkoztunk. A Lázár Jánosnak kedvezőbb álláspont szerint a miniszter elment a falig, Orbán Viktor türelmét maximálisan kiaknázva érte el, hogy formálisan olyan „leosztás” legyen, mint amilyet a múlt csütörtökön javasolt a nyilvánosság előtt. Ellenben több dobása nincs, jobban teszi, ha egy időre csöndben marad, és nem feszíti tovább a húrt, különben Orbán Viktor elveszíti a türelmét vele szemben.

Több, a Fideszben komoly befolyással, illetve tapasztalattal rendelkező politikussal, valamint tanácsadóval beszéltünk, aki szerint Lázár János a Rogán Antallal szembeni csatában túl messzire ment az elmúlt napokban, és Orbán csak a látszat kedvéért nem rúgta ki a beosztottját. Székét akár az is megmenthette, hogy két hete egy indulatos, a kerítésépítés üteméről kialakult vitában Hende Csaba honvédelmi miniszter rúgatta ki magát, ezért Lázár esetleges leváltása egy kormányválság képét mutatta volna. Miközben Orbán a Fideszen belüli vélemények szerint a bevándorlási ügyben élete formáját futja, e témában a belső mérések szerint 80-90 százalékos a miniszterelnök támogatottsága a lakosság részéről, addig egy, a leváltások miatti „mini kormányválság” zavart okozhatott volna a közvéleményben.

„A gyors politikai halál helyett lassú tűzön fogja megsütni” – ez volt egy kormányzati tanácsadó véleménye arról, hogy mire számíthat Lázár János Orbán Viktortól a jövőben. Forrásunk közel két évtizede testközelből látja a Fidesz elitjének belső működését. Mint mondta: két embert látott, aki vagy a frakcióban, vagy a nyilvánosság előtt feltételeket szabott Orbán Viktornak. Egyikük, Urbán László tekintélyes közgazdász 1998-ban pénzügyminiszter-jelölt volt: a sajtóban üzent a Fidesz elnökének, aminek az lett a következménye, hogy nem lett miniszter, majd a „Fidesz-univerzumból” is kikopott. Frajna Imre egykori egészségügyi államtitkár pedig egy frakcióülésen kérte számon Orbánt. Ma ő sincs a Fidesz közelében.

Egy befolyásos országgyűlési képviselő szerint Lázár nagyon eltaktikázta magát. Elmondása szerint a Fideszben sokan úgy vélik, hogy Lázár János ipari méretekben szivárogtatott a médiának a Rogánnal folytatott párharcáról és esetleges önkéntes lemondásáról. „A Fideszben, ha vannak is szivárogtatások, azért azok visszafogottak szoktak lenni, finom, rejtjeles utalgatásokkal. A nyers hatalmi harc kiteregetése eddig nem volt szokás a vezérkarban” – állította forrásunk. 

Lázár Jánossal szemben kritikus, más fideszes körhöz tartozó politikusok és háttéremberek azt elismerik, hogy a miniszterelnök-helyettes óriási tehetség nagy munkabírással. Hibájának tartják viszont azt, hogy valójában soha nem élt át bukást, ami vakmerővé és túlzottan konfliktusvállalóvá tette. Kövér László, Varga Mihály, Rogán Antal mindannyian éltek át közös bukást Orbán Viktorral együtt. Ezek után a bukások után újra kellett építeniük magukat és pártjukat, ezzel szemben Lázár politikai karrierje eddig töretlen volt. Rapcsák András hódmezővásárhelyi polgármester mentorálta politikai pályája elején, majd a polgármester halála után „megörökölte” Hódmezővásárhely vezetését. Az országos politikában Navracsics Tibor frakcióvezető segítségével már nagyon fiatalon a honvédelmi bizottság elnökeként tevékenykedett, majd 2010 után már a Fidesz frakcióvezetője. Idővel egykori mentoraival, Balog Zoltánnal és Navracsiccsal is konfliktusba került, de problémamegoldó képességére építve Orbán Viktor egyre nagyobb feladatokkal bízta meg, ami elvezetett odáig, hogy gyakorlatilag miniszterelnök-helyettes lett a kormányban. Óriási karrier, de Lázár kritikusai szerint a hódmezővásárhelyi politikus felemelkedése során önsorsrontó módon vállalta a konfliktusokat, és gyűjtötte az ellenségeket. Egyszer összeszámolták, hogy Lázár legalább nyolc, nagy befolyással rendelkező közéleti személyiséggel került haragba .

Túlreagálás?

Több politikustól is azt a véleményt hallottuk, hogy Rogán Antal beemelése a kormányba kezdetben nem azt a célt szolgálta Orbán Viktor részéről, hogy „megalázza” Lázár Jánost. Orbán egyrészt régi harcostársként tekint Rogánra, akivel 2006-ban együtt vesztették el a választást, majd a bukás után közösen álltak fel. Másrészt Rogán csapatember hírében áll, aki Lázárhoz hasonlóan jó szervező, sőt, jobban delegál feladatokat, mint a „kontrollmániásnak” tartott Lázár.

„Szerintem Lázár besértődött, aminek az lett a következménye, hogy öngyilkos taktikát választott. Nyilvánosan feltételeket szabott Orbánnak, amit nem sokan engedtek meg maguknak, másrészt a belső fórumokon is szokatlanul viselkedett” – fogalmazott lapunknak egy országgyűlési képviselő. Például a Fidesz szezonnyitó frakcióülésén nem volt hajlandó Rogán mellé ülni. Állítólag látványosan átült Harrach Péter KDNP-s frakcióvezető mellé, s Orbán Viktor kérésére sem ült fel a pódiumra. Sőt, annak ellenére, hogy maga a miniszterelnök konferálta fel, hogy a következő nap Lázár vezeti az ülést, a miniszter másnap nem utazott le a folytatásra. A frakcióban úgy tudják, hogy az elmúlt hetek „kavarásai” miatt Orbán Viktor „nagyon durva hangnemben” beszélgetett el Lázárral, miközben Rogán politikai értelemben óriási befolyást jelentő kormányzati portfólió felett szerzett befolyást, s tulajdonképpen ezzel ő lett a kormány második embere.

Olvasson tovább: