Kereső toggle

Sikerül-e a geopolitikai „bravúr” az Orbán-kabinetnek?

Merkelnél pedáloznak

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„Simogatással” vagy „virgáccsal” érkezik Budapestre Angela Merkel? Abbahagyják-e az amerikaiak az Orbán-kormány csuklóztatását? Elég-e Washingtonnak, ha  Angela Merkel tartja „pórázon” a rebellis magyarokat?  A nemzetközi fordulatért cserébe a Fidesz-vezérkar teljesen „megadta-e” magát a német politikai elitnek?  A tavaly év végi felfokozott, tömegtüntetős közhangulatot Orbánék képesek lesznek lecsitítani, és konszolidálják a belpolitikát? – ezek a kérdések merülnek fel  a német kancellár közelgő látogatása kapcsán.

Angela Merkel a jövő héten, február 2-án látogat Budapestre, amikor is találkozik Orbán Viktor miniszterelnökkel, akivel az úgynevezett kétoldalú és európai uniós politikai témákat, az aktuális magyarországi fejleményeket és az ukrajnai helyzetet beszélik meg. A német politikus találkozik majd Áder János köztársasági elnökkel is. A programban szerepel még egy látogatás a Dohány utcai zsinagógába, ahol tárgyal a Mazsihisz képviselőivel, illetve egyetemisták előtt előadást tart az Andrássy Egyetemen, valamint megbeszélést folytat a Magyarországon tevékenykedő német vállalatok képviselőivel is. Merkel látogatása idején több ellenzéki csoport is tüntetést szervez, hogy felhívja a német vezető figyelmét a szerintük demokráciahiányos magyar helyzetre. Sőt, vannak, akik abban reménykednek, hogy a kancellárasszony „beszól”, és nyíltan helyre teszi a „demokráciahiányos” Orbán Viktort.

Ne várjunk izgalmas előadást?

A Fidesz vezérkarát is már hetek óta a Merkel-látogatás tartja lázban. Vezető politikusaik háttérbeszélgetések sorozatát indítva kommunikációs offenzívát folytattak, hogy a vizitet az Orbán-rendszer nemzetközi elfogadásának és óriási sikernek állítsák be. Mi több, egyenesen arról beszéltek, hogy Németország vezetőjének látogatása új lendületet adhat a kormánynak, mert azt a képet sugározza róluk, hogy Európában elfogadták azt, amit tesz az Orbán-kabinet. A várakozásaik szerint Angela Merkel nem fog éles kritikát megfogalmazni, ami már önmagában fél siker a Fidesz számára. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy még az általunk megkérdezett, a nemzetközi politikában járatos baloldali politikusok is erre számítanak, mert a német politikus védjegyének számít, hogy nem fogalmaz élesen, nem egy konfliktusos személy, hanem sok esetben kétértelműek a szavai. Másrészt a német külpolitikát évtizedek óta az jellemzi, hogy Európában visszafogott hangnemben politizálnak. Egy vezető kormánytag ezt úgy foglalta össze, hogy amíg az Egyesült Államok nyíltan, egyértelműen és erőteljesen képviseli geopolitikai érdekeit, mert mindig a demokratikus oldalon álltak, addig a németek kifinomult diplomáciai húzásokkal úgy igyekeznek Európát irányítani, hogy a múlt eseményei miatt ne lehessen rájuk fogni, hogy újra uralkodni akarnának a kontinensen. „Hallott-e már bárki is éles, megjegyezhető, karakteres mondatot Angela Merkeltől? – próbálta számunkra illusztrálni egy kormánytag, hogy mit jelent ez a kifinomult hatalomgyakorlási technika működés közben, illetve, hogy ő személy szerint milyen beszédre számít a politikusasszony részéről.

A szabadságharc vége?

Ennek ellenére nem bízta a Fidesz a véletlenre a német „vonalat”. Több kormánytaggal, kormányzati tanácsadóval és szakértővel történő beszélgetésből az a kép rajzolódott ki számunkra, hogy Orbán Viktor és csapata tavaly nyáron „benézte” az amerikai-orosz hidegháború kitörését. Orbán pedig „beszorult” két malomkő, az Egyesült Államok és Oroszország közé. Ebből pedig az következett, hogy nemzetközi pergőtüzet kaptak a fejükre, illetve az Egyesült Államok „nevelő” lépései miatt, egyebek mellett a kitiltási botrány kirobbanása okán még hazai pályán, Magyarországon is példátlan módon defenzívába kerültek.

A menekülő utat úgy tűnik abban látták a Fideszben, hogy teljesen behúzódtak Németország politikai védelme alá. Tavaly szeptember óta kormányzati és országgyűlési politikusok a német jobboldal segítségével diplomáciai offenzívát kezdtek Berlinben. Jelenleg az látható, hogy Budapest szinte minden lényeges kérdésben együtt mozog a német külpolitikával. Ilyen kérdés például az ukrajnai agresszió miatt a Nyugat által kitalált orosz szankciók ügye. Orbán Viktor tavaly nyáron még a különutas, Európában szinte egyedüliként, a szankciók értelmét bíráló állásponton volt. Ma már vezető fideszes politikusok nyíltan ismerik el, hogy a magyar álláspont szóról szóra megegyezik a német felfogással. 

A másik ilyen kérdés az államháztartási deficit kérdése, amelyben teljesen egy véleményt képviselünk Németországgal. Dél-Európa ugyanis recesszióba süllyedt, ezért Spanyolországban, Olaszországban és Görögországban politikai kérdés, hogy az állam többet költhessen szociális és gazdaságfejlesztési területeken, ehhez viszont fel kellene lazítani az Európai Unióról szóló Maastrichti Szerződést, amely alapján 3 százalék alatt kell tartani a deficitet. Orbán Viktor az európai döntéshozó fórumokon Angela Merkellel együtt éppen ennek fekszik keresztbe. Egyébként úgy tűnik, a német pénzügyi szigor kisebbségben van Európában.

Emellett „kisebb” ügyekben is engedékenynek kezdett bizonyulni a kormány. Megvásárolta például a gazdasági nehézségbe került, „rossz banknak” minősített Magyar Külkereskedelmi Bankot a német Bayerische Landesbanktól. Egyes vélemények szerint ezzel jelentős, eurómilliókba mérhető szívességet tettek a bajor államnak (ők is tulajdonosai voltak a pénzintézetnek), mert a németeknek az eladási árnál jóval többe került volna a bank konszolidációja. A Figyelő gazdasági hetilap 500 millió euróra tette a magyar szívesség értékét. Nem mellesleg, a bajor konzervatív politikai elit Orbán Viktor legbefolyásosabb, Angela Merkel által sem figyelmen kívül hagyható támogatói körének számít Németországban. A München központú Bajorország Németország legnagyobb területű tartománya, a második világháború óta a jobboldali bajor Keresztényszociális Unió (CSU) irányítja a tartományt. Ez annyira szokatlan, mintha hatvan éve egy párt, például a Fidesz kormányozna Magyarországon.

Emellett a Deutsche Telekom vagy az RWE német energiakonszern, amely több magyar közszolgáltatóból szorul ki, illetve az RTL Klubot tulajdonló Bertelsmann-csoport és a magyar kormány közötti vitatott ügyekben is intenzív tárgyalások kezdődtek. A kormány baloldali kritikusai szerint mindez csak az Orbán-kabinet „pávatáncának” a része, amivel Merkel látogatása előtt akarják kedvezőbbre hangolni a német–magyar kapcsolatokat, de a végén elmaradhat az egyezség.

Az előbb említett ügyek közül a legérdekesebb a Bertelsmann- „dosszié”, mert a Fidesz és az RTL Klub között tavaly, a reklámadó miatt kirobbant „háború” a kormánypártok számára érzékeny károkat okozott. Az RTL egymillió fő feletti nézettségű Híradója ugyanis sorra közöl a Fidesz sikerpropagandájának ellentmondó, illetve a Fidesz politikusainak és meghatározó háttérembereinek visszás ügyeiről szóló beszámolókat. Tavaly év végén két hónap leforgása alatt egymillió szimpatizáns fordult el az Orbán Viktor vezette politikai formáció támogatásától. Lapzártánk idején nem lehetett tudni, hogy jutottak-e érdemben valamire a Fidesz vezetői és a cégcsoport illetékesei, de az egyértelműen látszott, hogy a kormánypárti politikusok keményen „pedáloztak” azért, hogy Merkel érkezésekor a németek előtt a legjobb színben tűnjön fel a magyar politikai vezetés. Baloldali politikusok szerint ennek ellenére nem ússzák meg majd Orbán Viktor és társai a német kritikát. Csak szofisztikált lesz, amiből a magyar ellenzék nehezen tud majd építkezni. Valamiféle bírálat a magyar baloldaliak szerint azért sem maradhat el, mert a konzervatív CDU/CSU és a szociáldemokrata párt (SPD) nagykoalícióban kormányoz Berlinben. Ez utóbbiak pedig évek óta pikkelnek Orbánra. A német politikai szakzsargon szerint Berlin hivatalos álláspontja Magyarországhoz a „kritikus pragmatizmus”.

Washingtonnak elég Merkel „póráza” ?

Beszéltünk olyan, az angolszász politikai és gazdasági elitben jól mozgó szakemberrel, aki szerint Budapest „német függése” azért lehet kedvező az amerikai politikai adminisztrációnak, mert – idézzük: „vitás ügyben elég csak Merkeléket megkérniük, akik pedig behajtják az amerikai kéréseket Budapesten”. Forrásunk szerint Washingtonban is a „kritikai pragmatizmus” győzött a magyarokkal kapcsolatos politikai stratégiában. Ha a Fidesz-kormány gond és problémamentesen elfogadja az amerikai-európai szabadkereskedelmi egyezményt, az azt mutatja, hogy Budapest is „behódolt” az Egyesült Államoknak. E verziónak, tehát miszerint Washingtonnak elég, ha a németek „kezelik” a magyarokat, ellentmond Marc Ellenbogen, Barack Obama egykori tanácsadójának, a Demokrata Párt volt alelnökének a Magyar Nemzetnek adott nyilatkozata, amely újabb kitiltásokat helyezett kilátásba. Barack Obama egykori tanácsadója szerint a rendszerváltás óta sohasem volt ilyen rossz a kapcsolata Magyarországnak és az Egyesült Államoknak, és ezt tovább mélyítette a magyar kormány azáltal, hogy a birtokában lévő amerikai információk ellenére semmit sem tett a korruptnak nevezett személyek ügyének kivizsgálására.

Az amerikai politikus úgy vélte, hogy az amerikai kormányt komolyan aggasztja az, hogy Orbán Viktor elődeihez képest sokkal szisztematikusabban gyakorol befolyást a médiára vagy a bíróságokra, építi le a fékek és ellensúlyok rendszerét, a korrupt magyar rendszert pedig „tökélyre fejlesztette”. E nyilatkozat pedig azt vetíti előre, hogy nemcsak egy, az új amerikai–orosz hidegháború miatti, de átmeneti jellegű geopolitikai játszma része a magyar kormánnyal szembeni washingtoni kritika.

CNN-helikoptert ígért a szervező

Tavasz jön – Orbán megy! Tüntetés az európai Magyarországért – ezzel a felkiáltással hirdetett tüntetést a Merkel-látogatás előtti vasárnap délutánjára Gulyás Balázs, aki többek között a „Százezren az internetadó ellen” demonstrációt szervezte, valamint Vajda Zoltán, a „60 ezren a MAGÁN nyugdíjukért” csoport szervezője. A Kossuth térre tervezett demonstrációra már 13 ezren jelentkeztek, de tucatnyi vidéki és több külföldi helyszínen is szerveződik a tiltakozás. Mint Gulyás a Heteknek elmondta, nem Angela Merkel ellen tüntetnek, hanem azt szeretnék kifejezni, hogy Magyarország nem egyenlő Orbán Viktorral. „Elég volt! Elég Orbánék új adóiból és megszorításaiból! Elég az útdíjból. Elég volt az embereket elszegényítő politikából. Elég volt a demokrácia  lebontásából. Nem engedjük, hogy a hatalom már a tüntetéshez való jogainkat is korlátozza!” – írják a Facebookon. Kezdetben egyébként úgy volt, hogy két másik csoport is tüntetni fog – külön szervezésben. Gulyás elmondása szerint azonban  sikerült az egyeztetés: a MostMi nevű csoport hétfői flashmobja az Andrássy Egyetemnél – ahol Merkel beszédet mond – nem zavarja  a vasárnapi megmozdulást, a „Magyarország összefog” menetet pedig a szervező visszamondta. Az ötletgazda Pintér Gábor Levente  új arcnak számít az ellenzéki szervezők között. Úgy tudjuk, többen meglehetősen „rejtői” figurának tartják. Azt állította, hogy már a CNN közvetítőhelikopterét is rászervezte a menetre, és aláírt szerződései vannak több nagykövetséggel a demonstráció támogatását illetően. Azt is mondta, hogy több ezren jelezték már  a részvételüket a tüntetésen – bár a Facebook-oldalán csak néhány száz visszaigazolás volt látható. (S. I.)

Olvasson tovább: