Kereső toggle

Végképp eltörölné a kormány a magánnyugdíj-rendszert

Gazdálkodj okosba

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az öngondoskodás utolsó elemét is felszámolja a kormány, ha valóban eltörli a magán-nyugdíjpénztári rendszer maradékát is. Ráadásul mindezt nem átgondolt tervek, hanem szorító költségvetési kényszer mentén teszi. A maradék 60 ezer pénztártag 200 milliárdjának einstandolása ugyanis csak a túlélést szolgálja – miközben a nyugdíjbomba egyre hangosabban ketyeg.

A magán-nyugdíjpénztári (manyup) rendszer létrehozása mögött 1998-ban az a felismerés állt, hogy az úgynevezett felosztó-kirovó elv alapján működő magyar nyugdíjrendszer fenntarthatatlan. Jelenleg ugyanis az aktuális nyugdíjbevételekből fedezi a nyugdíjakat az állam, ám az egyensúly felborulni látszik: a lyuk éveken belül akár több százmilliárd forint is lehet. A manyup-tagok a nyugdíjkorhatárt elérve az ellátásuk 75 százalékát kapták volna csak költségvetési forrásból, a fennmaradó 25 százalékot saját megtakarításaikból finanszírozták volna, ami jelentősen tehermentesítette volna az állami büdzsét. A rendszer főpróbájára azonban nem kerülhetett sor – mint emlékezetes, a második Orbán-kormány első intézkedései közé tartozott a 2700 milliárdos nyugdíjvagyon visszaterelése a költségvetésbe (pontosabban 2500 milliárd, ugyanis a reálhozamot kifizették a tagoknak). Az ígéretek akkor arról szóltak, hogy a pénzünk nem vész el, majd egyéni virtuális számlán követhetjük nyomon a befizetéseink alakulását.

Az állami szándékkal szemben annak idején több mint 60 ezer tag úgy döntött, hogy marad a manyup-rendszerben, és előtakarékossággal igyekszik megkönnyíteni nyugdíjas éveit. A kormány most őket, illetve az ő 205 milliárd forintjukat államosítaná. Ugyanis egyetlen társaság sem felel meg annak a tervezett kritériumnak, amely szerint az a pénztár nem működhet tovább, ahová hat hónap átlagában legalább két hónapon keresztül a tagok kevesebb mint 70 százaléka fizette be a kötelező havi tagdíjat. Igaz, a nemzetgazdasági minisztérium sietett közölni, hogy a rendelkezés nem visszamenőleges hatályú, vagyis a tagoknak még lesz idejük „összekapni magukat”.

„Ezzel a kormány végérvényesen az éjszakai besurranó, fiókokban kotorászó piti kis tolvajok szintjére süllyedt” – fogalmazott a magán-nyugdíjpénztári vagyon védelmében megtartott tüntetés egyik szervezője a héten. Nem meglepő módon Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter egészen másként látja a kérdést. Szerinte ők csak megvédik a nyugdíjasok pénzét az „álnyugdíjpénztáraktól”. Érvelése szerint ugyanis a magánnyugdíjpénztárak tagjai közül ma már alig néhány ezren fizetnek tagdíjat, vagyis a pénztárak nem tesznek mást, mint felélik a korábban befizetett vagyont, ami veszélyezteti a nyugdíjasok járadékának majdani kifizetését.

Simonovits András nyugdíjszakértő szerint azonban a miniszter érvelése nem reális, már csak azért sem, mert a jelenlegi pénztártagok egyáltalán nem szorulnak rá a kormány védelmére. „Ha az átlagosan felhalmozott 3 millió forint nyugdíjvagyont elosztjuk a körülbelül 20 év alatt kifizetendő járadékra, akkor havi 12 ezer forintot kapunk. Ez még egy 100 ezer forintos átlagnyugdíjasnál sem túl jelentős összeg, ráadásul feltehető, hogy a tagok tb-nyugdíja akár 200 ezer forint is lehet, hiszen ők alapvetően jómódú emberek” – magyarázta. A professzor számára egyébként nem okozott meglepetést a kormány lépése. „Ha arra gondolunk, hogy milyen agyafúrtan jártak el a tagsággal 2010–2011-ben, és hogy mennyire nem érdekli a kormányt a jogállamiság, akkor semmin sem szabad meglepődnünk” – fogalmazott.

Az a kérdés is érdekes, hogy miért éppen most vált fontossá a nyugdíjasok védelme. Simonovits András szerint egyértelműen látszik, hogy baj van a költségvetéssel. Hasonló véleményen van Romhányi Balázs, a Költségvetési Felelősségi Intézet ügyvezetője is, aki hozzátette: a kérdés azért is bonyolult, mert a nyugdíjvagyon fennmaradó részének felhasználása már nem javíthatja a költségvetési egyenleget, a „talált pénz” önmagában nem segít a költségvetési hiány 3 százalék alatt tartásában, és így az esetleges túlzottdeficit-eljárás elkerülésében. Ugyanakkor Brüsszel az államadósság szinten tartását is elvárja Magyarországtól, ami most veszélybe került – ezen a ponton jöhet jól a pénztárak 200 milliárdja.

A szakértő szerint ehhez a „családi ezüsthöz” azért is nyúlt a kormány éppen most, mert az adóztatásban már kezd eljutni a „plafonig”, a gazdaság belső motorjainak beindulása pedig még várat magára. „Persze amíg nem jön egy újabb válság, addig ki lehet találni újabb és újabb adókat, az azonban jól látszik, hogy a kormány egyre kisebb bevételt jelentő sarcokért (netadó, cafetéria) egyre nagyobb politikai feszültséget kénytelen vállalni” – fogalmazott Romhányi Balázs, akinek egyébként lett volna ötlete az adósság csökkentésére: a jegybankkal be kellene fizettetni a devizahitelek forintosításából realizált árfolyamnyereséget, ami közel akkora összeg, mint amit most a magánnyugdíjpénztáraktól terveznek elvenni.

Úgy tűnik tehát, hogy ez a mostani einstandolás – a 2011-eshez hasonlóan – szintén rövidtávú költségvetési érdekeknek lesz alárendelve. Egyébként az akkor államosított 2500 milliárd forint sorsa is nehezen követhető. Simonovits András és Romhányi Balázs egyaránt megjegyezte: ennek nagyjából felét az államadósság csökkentésére fordították, ám az lényegében változatlan maradt. Másik részét pedig felélte a költségvetés, vagy olyan vásárlásokra fordították, mint a MOL-részvények visszavétele, ahol a kifizetett 500 milliárd forint fele részvényárfolyam-csökkenés miatt elveszett.

Romhányi Balázs szerint ráadásul ez a „talált pénz” lehetővé tett egy lazább költségvetési politikát, ami viszont nem a gazdaság reális teljesítményére épült. Számításai szerint a magánnyugdíjvagyonnak köszönhetően a költségvetés ma ugyan 550 milliárd forinttal van könnyebb helyzetben mint 2010-ben, ám ez csak a látszat, hiszen az államnak ennél jóval többet kell majd kifizetnie nyugdíjként azoknak, akiktől ezt a pénzt „elvette”.

A beígért egyéni nyugdíjszámla kapcsán Simonovits András elmondta: ez elvileg az eddigi befizetések világos nyilvántartását tenné lehetővé, másfelől pedig egy olyan járadékrendszert feltételezne, amelyben a járadék az életpálya során befizetett járulékokra alapulna. „Nincs olyan nyugdíjrendszer  – még a svéd vagy a német rendszer sem ilyen –, ahol egy 50 éves dolgozónak bárki meg tudná jósolni, hogy mennyi lesz a nyugdíja 80 éves korában. Egy jó nyugdíjrendszer elvei viszont stabilak, és a paraméterértékei lassan és ésszerűen változnak. Ám a magyar rendszer rengeteg hibától szenved, és a jelenlegi kormányzatnak nem is érdeke, hogy ez változzék. Meg kellene mondani például, hogy 2022-ben, amikor már 65 év lesz az általános korhatár, miből fedezik azt a veszteséget, amelyet a 40 éves jogviszonnyal 58 évesen nyugdíjba vonuló nők »teljes« nyugdíjazása okoz” – magyarázta a szakértő.

Romhányi Balázs szerint az egyéni számla „elhallgatása” – és egyébként az egész magán-nyugdíjpénztári rendszer felszámolása – leginkább azért aggasztó, mert ezzel az öngondoskodás utolsó elemét is felszámolta a kormány, miközben a költségvetési problémát nem megoldotta, hanem kitolta a jövőbe. Márpedig 10-15 éven belül egymillió olyan ember éri el a nyugdíjkorhatárt, aki nem szerzett jogosultságot érdemi nyugellátásra. Mivel a választásokat már ma is meghatározzák a nyugdíjasok szavazatai, a politika előbb-utóbb nem fog tudni kitérni ez elől a nehéz probléma elől – magyarázta a szakértő.

Olvasson tovább: