Kereső toggle

A nők angyalok, a férfiak ördögök?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Súlyosan elmarasztalta Magyarországot a családon belüli erőszak kapcsán a Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet. Hiányzik a nemzeti stratégia, az igazságszolgáltatás, a családvédelem pedig sok esetben szemét eltakarva nem akar segíteni a bántalmazott nőknek – szól a verdikt. A téma egyik kuta-tója szerint azonban a párkapcsolati konfliktusokban 50-50 százalékban felelősek a férfiak és a nők – és súlyos tévedés azt gondolni, hogy  ezeket politikai-jogi eszközökkel meg lehet oldani.

A 37 éves Zsuzsa 14 éven keresztül szenvedett erőszakos férjétől. Amikor augusztusban a férfi egy hegyes fegyvert szegezett a torkának, ő kihívta a rendőröket. „A rendőrség kijött, és a férjem megnyugtatta őket, hogy semmi sem történt. Én nem mertem semmit mondani, de a rendőrök egyébként is azt mondták, hogy addig, amíg vér nem folyik, nem tehetnek semmit. Minek vannak, ha nem tehetnek semmit?” – idézte a hölgy panaszait a Human Rights Watch (HRW) jelentése. Az anyag összeállításához a jogvédők 29 bántalmazott nő történetéből vontak le tanulságokat. Őket késsel, baltával és karddal megszúrták és megvágták; terhesen hasba ütötték és megrúgták; megerőszakolták; botokkal, babakocsikkal, vasrudakkal vagy éppen vastag kábeldarabokkal orr- és koponyatörést okozva megverték; de olyan is akadt, akit fészerbe zártak télvíz idején, vagy kidobtak az erkélyről.
Az „Addig, amíg vér nem folyik: védtelenség a családon belüli erőszak ellen Magyarországon” címet viselő  jelentés értékelése szerint a magyar kormány jelentős lépést tett azzal, hogy a családon belüli erőszakot külön tényállásként beemelte a büntető törvénykönyvbe, de továbbra is hiányzik egy átfogó nemzeti stratégia vagy iránymutatás a probléma kezelésére. Mint írták, többször is előfordult, hogy az áldozatok nem merték a rendőrséget hívni, mert a hatóságok sokszor a nőket hibáztatták. A bíróságok sem nyújtanak megfelelő védelmet, hiszen sokszor olyan bizonyítékokat kérnek, amelyekre nem lenne szükség az ideiglenes távoltartáshoz. A jogvédők szerint az orvosokat és a szociális munkásokat is el kellene látni megfelelő iránymutatásokkal. Mindössze 122 férőhely van a családon belüli erőszak áldozatainak, miközben legalább ezer kellene. Ráadásul a nők csak 60 napot tölthetnek a központokban, és csak gyerekes anyák kérhetnek hosszabbítást. Sokuknak nincs munkája, így kénytelenek visszatérni a bántalmazóhoz.
A HRW jelentése számos ajánlást is megfogalmaz. Például a jelenlegi jogszabályok szerint az áldozatnak legalább két esetet kell bizonyítania, hogy meginduljon az eljárás. Álláspontjuk szerint ez szokatlan és veszélyes, ezért nem kellene megvárni a második bántalmazást a feljelentéshez.
Meglehetősen árnyalta a jogvédői megközelítést Tamási Erzsébet, az Országos Kriminológiai Intézet munkatársa, aki a Heteknek nyilatkozva kutatásaira alapozva hangsúlyozta: egyetlen ország sincs, ahol a családon belüli erőszakot politikai, illetve jogszabályi eszközökkel meg lehetett volna oldani. „Ez egy társadalmi, és azon belül is az intim szférában megjelenő probléma, amelyet éppen ezért ott is kellene kezelni. Márpedig ott nincsenek állami törvények, a családokat a szeretetnek kell vagy kellene működtetnie” – fogalmazott a szakértő. Hozzátette: amikor a párkapcsolatokból – amelyeket gyakran pusztán a szexualitásra, a boldogságigényre alapoznak, és hiányzik belőlük a gyermekvállalás érdekében vállalt elkötelezettség – elmúlik a lángoló szerelem; ráadásul anyagi problémák, felkészületlenül vállalt gyermekek, esetleg betegségek terhelik meg, akkor válik igazán fontos kérdéssé, hogy a felek megtanulták-e kezelni a konfliktusaikat és saját agressziójukat. Tamási Erzsébet szerint általánosan elterjedt tévhit, hogy csak a férfiak agresszívek: az Egyesült Államokban hosszú évtizedeken keresztül tartó kutatások szerint a párkapcsolati konfliktusok okozói 50-50 százalékban a férfiak, illetve a nők. Amíg az előbbiek főként a fizikai erejükre hagyatkoznak, addig a gyengébbik nem érzelmi és verbális eszközökhöz nyúl, amelyek azonban ugyanolyan rombolóak tudnak lenni a párkapcsolat szempontjából. „Amikor a szerelem helyét át kellene vennie a szeretetnek, a nők hajlamosak »rádöbbeni«, hogy kihez is mentek hozzá: például a férjük nem keres eleget, vagy vannak rossz szokásai. Ahelyett, hogy a párok közösen igyekeznének a kapcsolaton javítani, a nők elkezdik a férfit kritizálni, és hangoztatni, hogy ők akár párt is cserélhetnek. Erre a férj kocsmába kezd járni, részegen jön haza, mire a nő megerősítve látja saját igazát, és a feszültség a tettlegességig is fajulhat” – vázol egy tipikus hatásmechanizmust a kutató. Szerinte nagy hiba, hogy az anyák a lányaikba rendszerint csak a függetlenség fontosságát csepegtetik bele, de azt már nem, hogy a gyermekvállalás okán ezt az igényüket zárójelbe kellene tenniük. Mindez azért lényeges, mert a válások 85 százalékát a nők kezdeményezik, a konfliktusok pedig leggyakrabban a különválás után éleződnek ki az anyagi viták, a gyerekek iránti igény vagy a féltékenység miatt.
„A családon belüli erőszak túlságosan át van politizálva, sőt, a női jogvédelem egyfajta iparággá vált. Az az ember gyanúja, hogy bizonyos jelentések készítőiben már akkor megszületett a végkövetkeztetés, amikor hozzáfogtak, és ez leegyszerűsítve annyi, hogy a férfiak ördögök, az asszonyok angyalok. Ez azonban nem a valóságot tükrözi” – hangsúlyozta a szakértő, aki szerint inkább tudományos, mint feminista alapon érdemes hozzányúlni a témához, és nem szabadna olyat elvárni sem a politikusoktól, sem a jogászoktól, amire nem képesek.

Olvasson tovább: