Kereső toggle

Botrány botrány hátán

A hatalom kultúrfronton is győzelemre áll

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A kormányzat Orbán Viktor négy évvel ezelőtti kötcsei víziója mentén alakítja át a kultúrát. A folyamat vesztesei szerint a jobboldali konzervatív térnyerés mára lezárult, a következő kérdés az, hogy mihez tud kezdeni az intézményekkel az új vezetés. Botrányokból nincs hiány, ezek hatása azonban korlátozott.

Szlazsánszky Ferenc

„Elég a kormányzati önkényből a művészeti életben, felszólítjuk a miniszterelnököt, hogy hagyjon fel megosztó politikájával” – kiabálta kézi hangosbeszélőjébe Gulyás Márton, a Krétakör művészeti vezetője a Markó Iván vezette Magyar Fesztivál Balett múlt pénteki előadásának végén. Gulyás azért választotta a nyilvános botrányokozást, mert korábban hiába kértek levélben tájékoztatást, nem sikerült megtudniuk, miért kapott 155 millió forint állami támogatást a kormánytól Markó Iván társulata. Gulyás a Heteknek azt mondta, az akció mögött a független művészek elkeseredettsége mellett az is meghúzódik, hogy csak így sikerült átütni a média ingerküszöbét. A Markóéknak adott 155 millióból Gulyás szerint legfeljebb egy tucat előadás valósult meg, miközben a Krétakör – pályázat útján – 100 milliót nyert száz előadásra és további kulturális tevékenységre – az arány tehát meglehetősen „elbillent”. Markóék ráadásul nem pályáztak. A nemzetközi hírű koreográfus erről azt mondta, a függetlenek szemében az lehet a szálka, hogy korábban kijelentette: tiszteli, becsüli és szereti Orbán Viktort.   
„A kultúrpolitikának az a feladata, hogy azokat a személyeket és csoportokat, akik értékeket hoznak létre, megbecsülje, elismerje, és alkotásra sarkallja, az így megszületett mintákat pedig a tömegkultúra részévé tegye” – jelentette ki 2009 őszén az akkor még ellenzékben lévő Orbán Viktor Kötcsén. Ugyanebben a beszédében értekezett arról, hogy az addigi duális politikai rendszert 2010-től reményei szerint egy centrális erőtér váltja, melyben az uralkodó párt – a sajátja – tizenöt-húsz évig megőrzi pozícióját.
Orbán terve kisebb-nagyobb zökkenőkkel beteljesedni látszik: a centrális erőtér létrejött, a kultúrpolitika pedig lendületesen alakítja át az élet rábízott területét. A folyamat legutolsó állomása a Ludwig Múzeum élén a héten történt váltás volt: a szakma véleménye ellenére a bíráló bizottság döntése értelmében Fabényi Júliát nevezték ki igazgatónak.
A folyamat kezdete az új médiatörvény megalkotása volt 2010 őszén. Ezzel kapcsolatban Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott a napokban nyilvánosságra került áprilisi előadásában azt mondta: „valamelyik zseni” kitalálta, hogy – a nemrégiben fiatalon elhunyt – Szalai Annamária „csinálja a médiát”. Kerényi szerint Szalai „hatalmas” életművet hozott létre, ami azon a felismerésen alapult, hogy média nélkül minden hatalom bukásra van ítélve. A kormányváltás után Szalai az egész addigi médiarendszert „felrobbantotta”, és néhányadmagával egy újat hozott létre, amihez kitalált egy olyan jogi nyelvezetet, amit rajtuk kívül alig ért valaki – fejtegette Kerényi. „És ez volt a jó, és a szegény »ballib« azt se tudta, miről beszélnek, mi az, hogy tartalomszolgáltatás, mi az, hogy médiatámogató alap.”
Kerényi szerint a „balliberális testvéreknek” meg kellene érteniük, hogy a Szalai által létrehozott médiarendszer lényege, hogy mindig a mindenkori kormány rendelkezésére áll.
Az új elit helyzetbe hozásának áttekintésekor meg kell említeni az úgynevezett filozófuspert, ami sokak szerint üzenet volt az előző kormányokhoz köthető értelmiségiek számára.  
A Filozófiai Intézet kutatóival – Heller Ágnessel, Radnóti Sándorral, Gábor Györggyel és másokkal – szemben 2011 januárjában megfogalmazott pénzügyi visszaélésekről végül kiderült, hogy alaptalanok, ám a kormányhoz közel álló lapok hosszú időn át napirenden tudták tartani a vádakat, és segítettek az üzenet értelmezésében is: a Magyar Nemzet például azt írta, „ez az a liberális filozófusi kör, amely szinte naponta állítja erkölcsi pellengérre a konzervatív oldal szereplőit”.
A balliberális elitről egyébként Orbán Viktor is beszélt a már idézett 2009-es kötcsei beszédében. Azt mondta, az akkori kormányzat bukása „egyúttal diszkreditálta a szociálliberális értékrendű kultúrateremtő közösséget is”, amely végső soron maga is csődbe jutott.  
2011 tavaszán Andy Vajna vezetésével létrehozták a Magyar Nemzeti Filmalapot. Vajna, aki a filmiparért felelős kormánybiztosként felügyeli a központosított hazai filmgyártást, azt mondta, feladatuk a közönség visszahódítása, és a világ figyelmének felkeltése a magyar film iránt. Az Amerikában sikeressé vált producer átlátható finanszírozási rendszert ígért, és azt, hogy a sikeres pályázókat a filmalap szakemberei végigkísérik, segítik a megvalósítást a forgatókönyv-fejlesztéstől a gyártáson át a könyvelésig. Vajna szerint a Magyar Mozgókép Közalapítvány megszüntetésével lezártak egy korszakot, és elindult egy új: idénre tíz filmet terveznek, négy pedig már leforgott. Ugyanakkor a Vajna vezetése óta eltelt két év alatt egyetlen film sem készült el, az idei Filmszemle pedig elmaradt.
A kultúrharc egyik emlékezetes fejezete az Új Színházban történt vezetőváltás 2011 őszén: a Dörner–Csurka páros kinevezése nemzetközi botrányt kavart, ám nem tudta visszakozásra késztetni Tarlós István főpolgármestert. Igaz, Csurkát sokadik antiszemita cikke miatt 2012 januárjában megfosztották pozíciójától, majd az író nem sokkal később meghalt, a színházat jelenleg is a MIÉP-elkötelezettségéről ismert Dörner György vezeti. A napokban a jelentősen visszaesett nézőszám kapcsán alakult ki kisebb vita, de ez sem rendítette meg a direktor helyzetét.

A már idézett Kerényi Imre mellett egy másik régről ismert arc is feltűnt a kultúrairányításban: a még Makovecz Imre által létrehozott, jobboldali művészek egyesületéből 2011-ben köztestületté alakított, és az Alaptörvénybe is belefogalmazott Magyar Művészeti Akadémia (MMA) élén Fekete György belsőépítész is mélyreható átalakításokba kezdett. Az MMA a 2,5 milliárdos költségvetési támogatás mellett megkapta a Vigadót és a Műcsarnokot, emellett intézményirányító és kinevező jogkörrel is felruházták. Fekete György kifejtette, csak azok válhatnak szervezete tagjává, akik karakteres nemzeti elkötelezettséget vállalnak, ugyanakkor megkérdőjelezte a világhírű Konrád György magyarságát. Fekete megnyilvánulásai hamar botrányokat kavartak, számos elismert művész lépett ki miatta az MMA-ból, a maradók egy része pedig hiába próbálta meg lemondatni, ő nyerte a harcot. L. Simon László kulturális államtitkár idei távozásához is az MMA megerősödése vezetett: Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere úgy nyilatkozott, hogy az MMA-ba „be kell mennie a művészeknek, a kultúrembereknek, az íróknak, a költőknek, a színészeknek, a filmeseknek, a kormány odaadja nekik az összes támogatást, aztán ők fogják autonóm módon elosztani”. L. Simon ellentmondott Balognak, ezért menesztették. A Fekete által megkövetelt nemzeti elkötelezettség egyébként a színészek kapcsán is felmerült: Kerényi Imre a már idézett előadásában azt mondta, csak nemzeti elkötelezettségű színészekkel lehet jó színházat csinálni – olyat, ami nemcsak leköt, de hűségről, becsületről, szerelemről szólva katarzist is nyújt. Kerényi kifejtette: szakmai szempontból az Alföldi Róbert vezette Nemzeti Színház is magas színvonalú volt, csak éppen a „buzikról szólt”.
A lassan indult, ám végül meglehetősen kiterebélyesedett kultúrharcba némi meglepetésre a Magyar Tudományos Akadémia is bekapcsolódott, amikor áprilisban a közterület-elnevezések kapcsán ajánlást készített: Károlyi Mihályt például nem javasolják névadóként, akárcsak az Élmunkás vagy a Zója nevet, Horthy Miklóst viszont nem sorolták sehová, vagyis részükről lehet utca, tér névadója. A magas testület figyelme a szovjet akadémikus Micsurinra is kiterjedt: a növénynemesítésről és a Micsurin-kecske viccről elhíresült tudóst a használható, de aggályos kategóriába sorolták.

A magyar értelmiség sajátos déjà vu érzéssel élte át az elmúlt három esztendőt: ezt már láttuk és tapasztaltuk a Kádár-rendszer alatt – mondta a Hetek kérdésére Ungvári Tamás. A Széchenyi-díjas irodalomtörténész szerint ismét előkerült a „támogatott” és „megtűrt” Aczél György által bevezetett kategóriája. „Csüggesztőbben, teszem hozzá, mint valaha, mert ez a »szabadulás« utáni korszakban következett be, amikor a tüdőnk már hozzászokott a friss levegőhöz” – jelentette ki Ungvári, aki úgy véli, a jelen kormányzat még keményebb kulturális irányítást vezetett be, mint az „átkos”. „A tiltás helyett mellőz. Átnéz a Nemzeti Színház korszakteremtő igazgatóján, sőt, érdemének tudja be, hogy a törvények szerint kitölthette mandátumát. Múzeumigazgatókat is akkor vált le, amikor akar. Rektorokat önkényesen nevez ki.” Ungvári szerint míg a kádárizmus alatt még volt némi szemérem a klientúra kinevezésében, a centrális erőtérbe már szemernyi sem szorult. „Szőcs Géza államtitkárként ejtőernyőzött a Magyar PEN Club élére, másnap már a semmiből varázsolt díjat egy amerikai költőnek, aki azt persze nem fogadta el. Rezzenéstelenül magyarázzák, hogy miért nincs harmadik éve magyar film, mert a filmgyártás forrásait egyetlen kézbe adták, az meg ráér. A kormány teljhatalmú megbízottja révén giccsparádét rendel festményekből, és Schmitt Pál levitézlett elnök aláírásával díszkiadásban adta ki az azóta négyszeresen kijavított alkotmányt. Nem folytatom. Dilettantizmus és hatalmi arrogancia. Közben, mag fű alatt, tovább él az igaz kulturális hagyomány irodalomban, festészetben, színházban” – zárta gondolatait Ungvári Tamás.  
Gulyás Márton a Heteknek azt mondta, a magyar kultúra szempontjából most az a kérdés, hogy miután a kormányzat korrigálta a szerinte korábban létezett balliberális túlsúlyt – vagyis lezárult a területfoglalás korszaka, a fontos intézmények vezetése lojális kezekbe került –, mihez kezdenek az intézményekkel új uraik.

Olvasson tovább: