hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A rejtély - Halott ember szavában bíznak

2013. 06. 06.
A magyar közélet pokoli bugyrának tűnik az „Őszödi igazságbeszéd” kiszivárogtatásának története. Nemcsak azért, mert időről időre lehetőséget teremt a magyar politikai élet szereplőinek, hogy árulónak és hazugnak bélyegezzék egymást, hanem mert elképesztő és olykor egészen eszement történetek sokasága rakódik az ügyhöz. Ízelítőül: Fidesz által felbérelt, Budapestet szétverő focidrukkerek, vagy éppen a szocialisták által pénzelt Rózsa-Flores Eduardo, akin keresztül titkosszolgálati hátterű emberek finanszírozták a Jobbikot. És egy slusszpoén: magyar kérésre ölték meg Florest Bolíviában, éppen Őszöd miatt. Meglepetésünkre mindezeket decens, kimért országgyűlési képviselőktől és politikai tanácsadóktól is hallottuk. Egy Floresnek tulajdonított hangfelvétel szerint ő jutatta el a Fidesznek, de állítólag - legalábbis a Floresnek tulajdonított hang szerint - Szilvásy György állt amögött, hogy hozzá eljutott a hanganyag.

A sebet egy Szabó Bálint nevű, Szegeden élő DK-s aktivista (egykori ifjú szocialista) tépte fel azáltal, hogy a jobboldali Heti Válasznak azt állította, hogy ott volt,amikor a szocialista párt három akkori vezetője 2006 nyarán Rózsa-Flores Eduardo lakásán járt, és hallotta azt is, amikor a szomszéd szobában lejátszották az őszödi beszédről készült, utóbb nyilvánosságra hozott hangfelvételt. Nem nevezte meg a politikusokat, csak keresztneveket mondott: Katalin, Imre és Ferenc. A lap szerint Szili Katalin egykori házelnökre, Szekeres Imre volt honvédelmi miniszterre és Baja Ferenc korábbi államtitkárra, valamint Juhász Ferenc volt honvédelmi és Szabó Imre korábbi környezetvédelmi miniszterre, illetve Juhászné Lévai Katalinra, a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés exelnökére illik a leírás. (Az érintettek hazugságnak nevezték Szabó állítását.)
Egyre jobban úgy tűnik, hogy a koronatanú hitelessége megkérdőjelezhető.  Flores Tito nevű kutyája – amire állítólag Szabó vigyázott – 2006-ra már rég elpusztult, és addigra Flores is eladta a budapesti lakását. Időközben előkerült Flores volt menyasszonya is, aki azt mondta a Mandinernek, hogy a két férfi régen valóban ismerte egymást, de a kérdéses időszakban, 2006-ban már nem voltak jóban. Azt is elmondta, hogy amikor meghallotta a rádióban az őszödi beszédet, rögtön felhívta Florest, hogy mit szól hozzá. Ő azt mondta, hogy erről telefonon nem beszél. Otthon pedig elmesélte, hogy átment a kezén a hanganyag, mielőtt a médiához került: barátainak annyit mesélt, hogy valakitől kapta, valószínűleg egy újságírótól, és nyilvánosságra akarta hozni. Azt nem mondta, hogy kitől kapta, azt sem, hogy hol, mikor és kinek adta tovább.  
Az elmúlt napokban számos politikussal és háttéremberrel beszéltünk az ügyről, és több, egymásnak ellentmondó, de olykor részelemeiben egymásra hivatkozó verzióval találkoztunk: (1) Gyurcsány akkori belső ellenzéke („Katalin, Imre és Ferenc”) játszotta ki a felvételt, vagy (2) Gyurcsány Ferenc maga és/vagy stábja, azaz önszivárogtatás történt, vagy (3) a Fidesz szervezte meg a közlést, miután  megszerezte „valakiktől” a felvételt.
Mindegyik verzióban valamilyen mértékben előkerül Flores személye – aki már nem képes cáfolni az állításokat. Lehet, hogy ha élne, sem lennénk okosabbak, mert az „Edu” becenévre hallgató férfi elég különös ember volt. Ő volt az ELTE utolsó KISZ-titkára, és fény derült ügynöki múltjára is. Baloldali értelmiségiek ugyanis a ’90-es évek végén kikérték magukról a róluk készült megfigyelési jegyzőkönyveket és jelentéseket. Ezekből derült ki, hogy Eduardo jelentett róluk az állambiztonságnak. (Rózsa-Flores bizarr élete és halála. Hetek, 2009. április 24.) Flores minden vallást kipróbált, élete végén mohamedán lett, leninistából pedig szélsőjobboldali. A zavaros férfi Bolíviába indult forradalmat indítani, de ennek ellenére számos legenda kering róla az parlamentben. Egyebek mellett az egyik „hőstette”, hogy a szocialisták – Szilvásy György és a hozzá hasonlóan volt KISZ-titkár MSZP-vezetők – rajta keresztül finanszírozták a Jobbik létrejöttét. Az indoklás hajmeresztő: így akarták megosztani és kompromittálni a jobboldalt.     
Az igaz, hogy Rózsa-Flores Eduardo élete utolsó éveiben a Jobbik közelébe sodródott, ám azt nem állíthatjuk, hogy már a párt születésénél bábáskodott volna, mondta a Heteknek a Jobbik egyik korábbi meghatározó politikusa, cáfolva az utóbbi sajtóértesüléseket. Forrásunk például csak 2007-ben ismerte meg Rózsa-Florest, amikor egy vidéki kampányrendezvényen bemutatta neki Zaza, vagyis Vona Gábor pártelnök. „Edu gratulált a ’cigánybűnözés’ terén kifejtett tevékenységünkhöz, én pedig gratuláltam neki a gyönyörű verseihez” – idézte fel az első találkozást a mára pályán kívül került politikus, aki ugyanakkor világosan emlékszik rá, hogy a Heti Válaszban a múlt héten megszellőztetett információt ő már 2009-ben hallotta: eszerint Rózsa-Flores közreműködött az őszödi beszéd hangfelvételének kiszivárogtatásában, és tényleg volt kapcsolata bizonyos szocialista politikusokkal – legalábbis ez terjedt a Jobbikban. Arra a kérdésre, hogy miért kellett volna kormányon lévő vezető szocialista politikusoknak Rózsa-Flores közreműködését kérni egy CD célba juttatásához, forrásunk nem tudott felelni. Ettől elvonatkoztatva viszont azt mondta, Rózsa-Flores személyisége pontosan megfelelt az efféle akciókhoz, ráadásul KISZ-titkári múltja és (szerinte) félzsidó származása miatt tipikusan a túlkompenzáló szélsőjobbos mentalitás jellemezte. A Jobbikban többen azt is hihetőnek tartották, hogy Rózsa-Flores bolíviai likvidálásában a magyar baloldal azon részének a bosszúja is benne volt, amelyik nem értett egyet a kiszivárogtatással, annak hátrányait mégis kénytelen volt cipelni. A feltételezésekkel szemben viszont tény, hogy a Jobbik hivatalos lapja dokumentumokkal próbálta cáfolni, hogy Rózsa-Flores találkozott volna a három szocialista politikussal: a lap által bemutatott tulajdoni lap szerint a Heti Válaszban említett lakás az állítólagos találkozó idején már nem állt Rózsa-Flores tulajdonában. A Jobbik ezzel a lépéssel igyekszik tisztázni Rózsa-Florest a szocialistákkal tartott kapcsolat vádja alól, mivel köreikben Edu ma is elismertségnek örvend.     
A DK-s politikusok – legalábbis azok, akikkel beszéltünk – azt elképzelhetőnek tartották Szabó Bálint sztorijából, hogy három vezető szocialista politikus felment Flores belvárosi lakásába.
Az MSZP-s politikusok viszont ezzel szemben azt mondták: elképzelhetetlen, hogy három akkori csúcspolitikus személyesen menjen el egy ilyen zavaros alak lakására. Ráadásul a kiszivárogtatások „sameszeken” keresztül szoktak történni, hogy a szálakat mozgató politikus védeni tudja magát. A szocialisták között az önszivárogtatás elméletének a híveivel találkoztunk, akik szerint Gyurcsány Ferenc vagy a stábja juttatta el a felvételt a sajtónak, hogy megelőző csapást mérjen a Fidesz politikai akciójára.  Ezen elmélet szerint az egészet az igazolja, hogy hivatalos (tehát nem telefonnal, vagy kismagnóval készített, hanem a keverőpultnál készült) felvétel került a sajtóhoz. A felvétel csak a miniszterelnök két közeli munkatársánál (Bútor Klára akkori pártigazgató és Gál J. Zoltán kormányszóvivő) volt meg, és a Magyar Nemzet szerint a Portik–Laborc találkozó egyik mellékes része is arról szól, hogy Szilvássy kapott megrendelést a hangfelvétel publikálásának megszervezésére.    
Itt jön a következő csavar, miszerint ki és hogyan készült a kiszivárogtatásra. Az egyik – jobboldali – elmélet szerint azért történt a kiszivárogtatás, hogy utcai felfordulást szervezzen a baloldal, amivel a jobboldalt lehetett akkor lejáratni. A másik, egyértelműen balos forgatókönyv szerint a Fidesz tudta, hogy jön a kiszivárogtatás, és erre szervezte meg focidrukkerek és alvilági figurák mozgatásával az MTV ostromát, hogy lejárassa a Gyurcsány-kabinetet.  
Egy szélsőjobboldali portálon kihozott egy hangfelvételt, melyen állítólag maga Flores meséli el, hogy hogyan kapta a hanganyagot, hogyan jutatta el debreceni áttétellel, Kósa Lajos segítségével a Fidesz-vezérkarhoz, amely aztán terítette a felvételt a médiában. Bár Flores nem mond konkrét bizonyítékot, de azt állítja, hogy szerinte Szilvássy György állt amögött, hogy eljutott éppen őhozzá az anyag.

Hazugságnak tartom Szabó mondókáját

– mondja Szigetvári Viktor az MSZP 2006-os kampányigazgatója, az Együtt 2014 társelnöke
Ön szerint van-e olyan ok, ami miatt eminens érdek lenne, hogy kiderüljön, ki szivárogtatta ki az  őszödi beszédet? Vagy ilyen a politika, ezt kell tudomásul venni?
– Mint minden ilyen politikai intrikára okot adó ügyben, ezúttal is helyes lenne, ha fény derülne az igazságra. Viszont ha ennek feltételei nem adottak, és nincs senkinek valódi bizonyítéka, akkor az ügyet nem szabad politikai lejáratásra használni. Jelenleg ez történik, és ez a Fidesz érdeke.
Ön szerint ki szivárogtatta ki az őszödi beszédet?
– Mivel nincs bizonyítékom semmilyen tárgybeli, népszerű teória megerősítésére, így a magánvéleményem érdektelen. Leginkább azt gondolom, hogy jelenleg nem tudható, ki szivárogtatta ki.
Az egyik verzió szerint Gyurcsány Ferenc és stábja (ekkor Ön is ide tartozott) kiválónak tartotta az őszödi beszédet, és már az elhangzását követő napokban felmerült, hogy lehozzák valamelyik lapban. Igaz ez?
– Szerintem ez hazugság.
Volt egy vizsgálat is az ügyben, ahol szó volt arról, hogy poligráfos vizsgálat alá vetik az MEH és az MSZP lehetségesen érintett tagjait. Igaz ez? Önt és kollégáit tényleg hazugságvizsgálóval „hitelesítették”? Tényleg volt olyan, aki ebbe nem egyezett bele? Akár Ön?
– A rendelkezésemre álló információk szerint ilyen eszközöket használó vizsgálat nem történt. Engem az akkori NBH illetékes tisztjei meghallgattak, két alkalommal, ennek dokumentumai az illetékes hatóságoknál minden bizonnyal hozzáférhetők. Az én meghallgatásom mindenféle technikai eszköz nélkül történt, és azért került sorra, mert az MSZP akkori kampányigazgatójaként formálisan én szerveztem az őszödi találkozót az MSZP részéről. A beszéd elhangzásakor egyébként nem voltam jelen, mivel még jóval előtte délelőtt Budapestre utaztam Szekeres Imrével egy önkormányzati kampányról szóló egyeztetés miatt.
Hivatalosan annyit tudni, hogy a felvétel két szereplőnél volt, Bútor Klára pártigazgatónál és Gál J. Zoltán kormányszóvivőnél. Ha ez igaz, csak tőlük mehetett ki az anyag?
– Nem tudok erre válaszolni.
Mi a véleménye Szabó Bálint állításairól, amelyet a Heti Válasz közölt?
– Zavaros, a Fidesz politikai érdekeit szolgáló, bizonyíték és realitásérzék nélküli hazugságoknak tartom Szabó úr mondókáját. Szomorúnak tartom, hogy az ügybe a nemzetbiztonságot szolgáló intézményeket is megpróbálnak belerángatni kormányzati politikai szereplők és manipulált hazug vádlók.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!