hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Levadászva - Februártól elnémulhat a Klubrádió

2011. 12. 22.
Reménykedtünk a kompromisszumos megoldásban, és hogy ez mégsem így történt, a felfokozott politikai hangulatnak tudható be - kommentálta lapunknak Vicsek Ferenc, a Klubrádió főszerkesztője a médiahatóság döntését, amelynek értelmében a baloldali rádióadó elveszíti fővárosi frekvenciáját. Az ellenzék szerint a kormányhatalom fojtja el a kritikus hangokat.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság három fővárosi kereskedelmi rádiófrekvencia sorsáról döntött a héten. Ezeken eddig a Klubrádió, a Rádió 1, illetve a Juventus sugározhatott - előbbi kettő azonban a jövőben frekvencia nélkül marad. A Klubrádiót az Autórádió váltja a 95,3-as frekvencián; a Juventust a Prodo Voice Stúdió Műsorszolgáltató Zrt. a 89,5-ön; a Rádió 1 helyén pedig éppen a Juventus lett a befutó a 103,9-en.

„Köpni-nyelni nem tudok, nem gondoltam, hogy egy félmilliós hallgatósággal rendelkező, tíz éve működő rádió negligálható" - reagált a döntésre az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a Klubrádió tulajdonosa. Arató András nem tudja, milyen indokkal nyert a konkurens Autórádió a „végtelenül cinikus" pályázaton. „Nyilván irreálisan magas összeget ajánlott a frekvenciahasználatért - jegyezte meg. - A döntéssel szemben van helye jogorvoslati lehetőségnek, ám a médiahatóság jogköre olyan széles, hogy bármit megtehet. Talán nemzetközi fórumokhoz érdemes fordulni" - tette hozzá Arató, majd arra a kérdésre, hogy budapesti frekvenciáját elveszítve van-e „B" forgatókönyve a rádiónak, azt felelte, hogy gondolkodnak megoldásokon, de konkrétumot egyelőre nem akar mondani.

A pályáztatás kétfajta kritérium-rendszer összekapcsolásáról szól, a hatóság munkatársai azzal védték a döntést, hogy a szubjektív szempontrendszerben a maximumot adták a Klubrádiónak, de az objektív tételekben alacsony pontszámot tudtak csak adni, mert nagyon alacsony összeget ajánlottak a frekvenciahasználatért. A Fidesz-frakcióban egyébként többen is nemtetszésüket fejezték ki a döntés miatt, mert úgymond további muníciót biztosít a demokráciát ért támadások érvanyagához.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!