Túlzás volna azt állítani, hogy John F. Kennedy személyét a világszerte Marilyn Monroe-ként ismert színésznő, született Norma Jane Baker szerelme (és 1962 májusában lágyan búgó születésnapi vallomása) vagy Jacqueline Lee Bouvier first ladyként nyújtott ragyogó alakítása tartja meg emlékezetünkben, de az vitathatatlan, hogy a politikusok magánélete legalább olyan mértékű közérdeklődésre tart számot, mint az általuk képviselt politikai formációk programjai.
Magyarázat erre egyfelől persze a kíváncsisággá szelídített pletykaéhség, másfelől viszont az a tény is, hogy a politikus élete minta és lenyomat - ha tetszik, az ideák megvalósulása a hétköznapi gyakorlatban. Minden perce hitelesíti vagy éppen hitelteleníti az általa reprezentált értékrendet.
Míg egy liberálisnak megbocsátjuk a válást, addig egy konzervatívnál már nem nézzük jó szemmel, ha a bíróságra ezért járkál. Viszont ha utóbbi fölpofozza hitvesét odahaza, az sokkal kevésbé rázza meg a közvéleményt, mintha egy baloldali viselkedik így. A politikusi sziluettből így lesz lélegző ember, családjának ügyeivel kiszínezve, meg is szeretjük talán, ha a nej dekoratív - még inkább, ha színésznő (volt). Ha pedig eredendően is híres, az csak hab a tortán.
Vagy csak a feleség van
A madárcsontú, légies, porcelánarcú és nem utolsó sorban Oscar-díjas Grace Kelly például hanyatt-homlok rohant Monacóba, félredobva Alfred Hitchcock hollywoodi szerepajánlatait, hogy feleségül menjen III. Rainer herceghez 1956-ban. Grace-t soha nem feledjük, de Rainert? Ugyan nem valószínű, hogy Károlyt, a walesi herceget ilyen komiszul koptatná el a történelem, de azt is kevesen vonnák kétségbe, hogy az állandó brit trónörökös legmarkánsabb vonásait épp első felesége véste a köztudatba. Még akkor is, ha a hercegnő bulimiás rohamai és menekülési vágya mára már szívet gyönyörködtető egész estés kiállítássá nemesültek.
Ha pedig nem tudjuk biztosan, kinek a kezében van a kormány rúdja, akkor elérkeztünk a demokrata elnökök feleségeihez. Akik jellemzően műveltek, jó iskolákba jártak, és sok tekintetben legalább fél lépéssel vannak választott uruk előtt. Sőt, ad absurdum még az elnökválasztáson is elindulnak (nem árulunk zsákbamacskát: Hillary Clinton). S hiába ígérte Michelle Obama, hogy dekoratív háttérkép lesz, mint Laura és Barbara Bush vagy Nancy Reagan, s elsősorban anya kíván maradni - amiről Cherie Blair a Times hasábjain fejtette ki véleményét, s tanácsolta Michellnek, barátkozzon meg a háttérszereppel -, mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy nem ez a képlet érvényes a fényes Harvard és Princeton egyetemeken diplomát szerzett jelenlegi „első asszonyra". Aki sokak szerint már most hitelesebb, mint a csapatki- és bevonásokkal, egészségügyi reformmal, no meg a republikánusokkal és a belső ellenzékkel fölváltva küzdő férj.
És itthon
Kádár János feleségéről sokat nem tudunk azon kívül, hogy Tamáska Mária a Rothschild Szalonban varratta ruháit, de olyan anyagokból és stílusban, hogy - a kor jóindulatú megjegyzései szerint - ez senkinek föl nem tűnt. Németh Miklós, Grósz Károly, Lázár György, Fock Jenő és Kállai Gyula kormányfők hitveseinek még a nevét sem tudni. Antall József neje nevesült, Fülepp Klárának hívták, de Göntér Máriát is jobban ismerjük Göncz Árpádnéként. A magyar first lady-stílust Orbán Viktor felesége, Lévai Anikó alakította ki.
Családi idill
Megjegyezhetnénk némi éllel, hogy a konyhaablakból kitekintő, öt gyereket nevelő háziasszonynak nem volt különösebben más gondja, hiszen nem tanított egyetemen, nem vezetett üzletet sem, csak kocogott hajnalonta a hegyen és cseperítette a gyerekeket, utóbb vacsorázott a haiti szerencsétlenség áldozatainak megsegítéséért, segélyt osztott az Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül, Erdélyben segített a gyerekeknek a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálattal, és írt egy szakácskönyvet, ami elképesztő sikert aratott - de igazságtalanok volnánk. Orbán Viktor feleségének ugyanis ez a dolga: megmutatni azt a családi mintát, amiben a feleség (bár okos és jól képzett) mindenek elé helyezi a gyerekeket és a férjet, miközben persze harmonikus és sikeres, csak nem saját ambícióit teljesíti ki, hanem egy egész nép asszonyaként jár elöl.
Lévai Anikó pedig feladta a leckét a következőknek. Medgyessyné Csaplár Katalin állta a sarat, szinte ugyanolyan „profilú" segélyakciókban vett részt, mint Orbán Viktor felesége - leszámítva persze az egyházi rendezvényeket. Csaplár elsősorban a piciken, sőt, hátrányos helyzetű gyerekeken segített, a Fóti Gyermekvárosban 2004-ben például háromszor tartott roadshow-t. De Lévai valódi kihívója a progresszív nő hazai archetípusa, Dobrev Klára volt.
A sikerek összeadódnak
Gyurcsány Ferenc felesége ugyanis pont olyan tökéletesen felel meg a baloldali-liberális firstlady-ideálnak, amennyire Lévai a konzervatívnak. A négy nyelven beszélő, két elitdiplomát magáénak tudó „első nő" ráadásul Medgyessy Péter kabinetjét vezette 2001-2002-ben, majd a Miniszterelnöki Hivatal Nemzeti Fejlesztési Terv és EU Támogatások Hivatalának elnökhelyettese lett, amiről 2004 augusztusában, férje miniszterelnökké választásakor mondott le. Közben pedig az ELTE ÁJK Pénzügyi Jogi Tanszékén egyetemi adjunktus. Ha karitatív tevékenységet folytat, az egészségért, a szegényekért és a nőkért, a nők és a kisebbségek jogaiért száll harcba.
Gyűrűzött madár
Mesterházy Attila felesége új szereplőként bukkant föl az elmúlt hetekben a politikusfeleségek listáján (ugyan néhány éve egy karácsonyi műsorban debütált, de akkor átengedte a gyerekeknek a porondot). A szocialista jelölt már a programhirdető szesszión azzal kezdte beszédét - magyar politikustól szokatlan módon -, hogy a családja nélkül nem jutott volna idáig. Mesterházy Szilvia pedig kilóg a sorból: népviseletben jelenik meg, a Határon Túli Magyarok Hivatalánál dolgozott a Fidesz-érában is, családanya, de nem eltúlzottan, okos és felvilágosult, de azt is mértékkel. Ráadásul: vezetéknévként a férjéét hordja.
Röpül a nehéz mobil
Új fejezetet nyitott a magyar „political background"-kutatásban a Rogán házaspár is: először fordul ugyanis elő, hogy egy show-műsorban savazzák egymást politikus házastársak. Tóni és Cili azonban gátlások nélkül osztják meg a közzel életük apró-cseprő problémáit. Megtudtuk, hogy Cili hogyan viselte a terhességét, mi volt az utolsó mondat, mielőtt belépett a Bazilikába, Rogánnak mennyi ideig tart kiválasztani egy nadrágot, illetve Cili hogyan repíti a mobiltelefont férje felé, ha elkapja az indulat. Az önleleplezés során az is kiderült, hogy egy cipőkről szóló vita után a nej a Váci utcán hagyta faképnél tisztes urát, akinek utána kellett iramodnia. A házaspár egy hónappal a választások előtt spontán módon újabb csapást mért az antalli hagyományra: a TV2 Mr. és Mrs. című adásában spontán nevetgélésükkel és családi életük intim részleteivel igyekeznek vonzóbbá tenni az ötödik kerületi polgármestert.