Kereső toggle

Nemzetközi terror itthon

Flores volt a kapocs a militáns iszlám és a magyar szélsőjobb között?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Magyarországra és Romániába is ad el fegyvereket a Hezbollah libanoni terrorszervezet – állította egy kuvaiti professzor az al-Dzsazíra arab hírtelevízióban vetített előadásában. A Nemzetbiztonsági Hivatalnál és a Nemzeti Nyomozó Irodánál nem tudnak a beszéd elhangzásáról, így a kijelentés valóságtartalmáról sem nyilatkoztak lapunknak. Szakértők szerint ugyanakkor nem lenne meglepő, ha az egyre inkább radikalizálódó hazai szélsőséges csoportok nemzetközi kapcsolatokra tettek volna szert.

Az al-Dzsazíra által közreadott előadásában Al-Nafiszi professzor  (kis képünkön) arról beszélt, hogy a 2001. szeptember 11-ei terrorakciók eltörpülnének egy tömegpusztító fegyverekkel az Egyesült Államok területén végrehajtott támadás mellett. A tudós, aki a kuvaiti parlamenti elnök volt tanácsadója, elmondta, hogy a Hezbollahnak - mint ahogy más terroristáknak is - vannak laboratóriumai, ahol vegyifegyverek előállításán dolgoznak. Reményét fejezte ki abban, hogy az iszlamisták antraxszal követnek majd el merényletet, amelyben több százezer amerikai leli halálát. A professzor szerint a libanoni terrorszervezet Magyarországra és Romániába is ad el fegyvereket.

Lapunk érdeklődésére a Nemzeti Nyomozó Irodánál és a Nemzetbiztonsági Hivatalnál (NBH) is azt közölték: nem tudnak a szóban forgó beszédről. A nyomozóiroda illetékese ehhez azt is hozzátette, hogy a téma nem az ő hatáskörükbe tartozik, próbálkozzunk az NBH-nál. Megkerestük Libanon budapesti nagykövetségét is, ám Stephan Charbel nagykövet közölte: ők sem tudnak semmit a kuvaiti professzorról és a Hezbollah állítólagos magyarországi tevékenységéről.

A témáról az al-Dzsazíra felvételei alapján beszámoló ATV-nek nyilatkozva Kiss Álmos Péter katonai szak-értő nem zárta ki, hogy kapcsolat van a magyar szélsőségesek és a libanoni terrorszervezet között. „Magyarország éppúgy nincs elfelejtve, mint Spanyolország, vagy mint ahogyan nincs elfelejtve a Balkán. Azt üzenik az al-Dzsazíra hallgatóinak és nézőinek, hogy Magyarországot megint a térképre tesszük, megint meg akarjuk hódítani" - fogalmazott.

Szövényi György biztonságpolitikai szakértő szintén úgy látja, nem feltétlenül irreális, hogy a Hezbollahtól, vagy más terrorszervezettől fegyverek érkezzenek akár Magyarországra is. „Nem vagyok benne biztos, hogy civilként megtudhatjuk, hogy igaz-e a professzor állítása, viszont egyértelmű, hogy a hazai terrorellenes szolgálatoknak minden ilyen információt úgy kell kezelniük, mintha valódi lenne, hasonlóan a bombariadóhoz, ahol nem tudni, hogy száz fenyegetés közül, melyik lehet valódi" - magyarázta. A szakértő a rendelkezésre álló információ alapján még azt sem tartja kizártnak, hogy a Bolíviában két társával együtt „kivégzett" Eduardo Rózsa-Floresszel is összefüggésbe hozható Al-Nafiszi kijelentése, hiszen Magyarország mellett Romániát említi a tudós, és mint ismert, Flores két társa - a szintén meggyilkolt Magyarosi Árpád, illetve a letartóztatott Tóásó Előd - erdélyi születésű. A muszlim hitre tért Magyarosi hozta létre továbbá a Székely Légiót, amely a román sajtó szerint félkatonai alakulat és  Erdély autonómiájáért küzd.

Rózsa-Flores és a radikális iszlám számára a közös platformot nemcsak a vallás jelenthette, hanem az Izrael-ellenesség is, amely visszatérő motívum volt a magát anarchista világforradalmárnak tituláló férfi publikációiban. Ezek nemcsak a blogjában, hanem olyan honlapokon is felbukkantak, mint a jobbik.net, illetve a neonáci Lelkiismeret '88 weboldala. Eduardo halála előtt nem sokkal egy ismert magyar publicistát is megfenyegetett, miután az elítélően írt Irán anticionista és emberi jogokat sértő, agresszív gyűlöletre épülő politikájáról.

Hezbollah és Hamasz

Hasonló motívumok egyébként szinte az összes magyarországi szélsőséges csoport felfogásában megfigyelhetőek. Ráadásul az elmúlt évek tapasztalatai alapján úgy tűnik, a szélsőségesek közül egyre többen készek fegyvert is ragadni céljaik eléréséhez. Laborc Sándor, az NBH főigazgatója a Népszabadságnak adott nyilatkozatában lényegében azt állította, hogy a titkosszolgálatok tevékenységének köszönhető, hogy nálunk még nem sikerült végrehajtani komoly terrorakciót. Tavaly október 23-án egy csőbombával tervezett robbantást sikerült megakadályozni, nemrégiben pedig a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Szervezet négy tagja készült arra, hogy Ecsődi László országgyűlési képviselő házát felrobbantsák. A politikusok otthonai és - jellemzően szocialista - pártirodák közelében eldördült lövések, megtalált robbanószerkezetek, vagy a postán kézbesített fehér porok ügyében ugyanakkor még nem minden esetben derült fény az elkövető kilétére. Laborc elmondta: a titkosszolgálat információi szerint vannak olyan személyek, akik készek erőszakosan fellépni a demokratikus államrend megdöntésére, és vannak olyanok, akik belesodródnának efféle akcióba. A főigazgató szerint az első körbe tartozók, az úgynevezett kemény mag létszáma legfeljebb néhány tucatnyira tehető.

A téma szempontjából több mint érdekes, hogy 2007-ben a Magyar Gárda feloszlatásáról szóló vita kapcsán felmerült, hogy a szervezet Hezbollah- és Hamasz-sejtekként szervezné újjá magát. Ugyanebben az évben szeptember 1-jén, a második világháború kitörésének napján az iráni nagykövetség előtt az Új Magyar Vérszövetség, a Magyar Világ Baráti Kör és a Magyar Nemzeti Front „béke- és szolidaritási demonstrációt szerveztek a cionista erők világbékét fenyegető terrorakciói ellen". A szélsőjobbos beszámolók szerint „az iráni nagykövetség örömmel fogadta az együttérző megmozdulást".

A jó kapcsolatot jelzi, hogy a demonstráció előtt megrendezett nyári Magyar Sziget rendezvényen Irán budapesti nagykövete is megjelent.

Érdekes adalék lehet, hogy amiként most Teherán, egykor az iraki diktátor keresett szövetségeseket a nagyvilágban, így a Kárpát-medencében is. Szaddám Huszein bukását követően kiderült, hogy a terroristák egyik fő szponzora dollármilliókat költött nyugati politikusok és civil szervezetek megnyerésére. A fizetési listán Király B. Izabella magyar parlamenti képviselő neve is szerepelt, aki annak idején 20 alkalommal tett szolidaritási utat Bagdadba, és nyilatkozatokban támogatta az iraki diktatúrát. Juhász Ferenc - akkor ellenzéki szocialista képviselő - az iraki nagykövetség tájékoztatására hivatkozva elmondta az országgyűlésben, hogy Király B. Izabella 2000-ben kétszer 1,5 millió hordó olajat szerzett be az embargós Irakból.

Szálasi és Gömbös

„A vitéz Gömbös Gyula zászlóalj gárdistái, a szikrázó tavaszi időben, harcászati ismereteket sajátítottak el. 30 fő vett részt a képzésen, fiúk-lányok közösen, a megye egész területéről" - tájékoztat egy áprilisban lezajlott programjáról honlapján a Magyar Gárda Mozgalom őrző Szárnyának Tolna megyei alakulata. A hír mellé csatolt fotókon fegyveres fiatalok pózolnak büszkén. „Ugyanolyan szabadidős sport, mint a festéklövészet" - állította gyakorlatukról a Tolnai Népújságnak Simon Zsolt, a gárda megyei kapitánya, hangsúlyozva, hogy nem igazi, hanem úgynevezett airsoft fegyvereket használnak a rendszeresen megrendezett „harcászati nyílt napokon". A honlapon azonban nem hagynak kétséget azzal kapcsolatban, hogy a kiképzések milyen szellemben zajlanak: Szálasi Ferenc hősként való bemutatása és a fajvédelmi tízparancsolat mellett a Magyar Gárdából kivált alakulat parancsnokának, Dósa Istvánnak a Budai Várban elmondott holokauszttagadó beszéde is letölthető.

A gárdistákhoz hasonló katonai kiképzést tartott május elején Győr közelében a hungarista Magyar Nemzeti Arcvonal is. A vezetőjükkel, Győrkös Istvánnal az élen a „tűzben, mocsokban és vérben születő" új világ eljövetelére készülő szélsőségesek - a háromnapos kiképzésen készült videó tanúsága szerint - terepruhába öltözve, fegyverekkel a kezükben teljesítették a gyakorlópályán rájuk váró feladatokat. A felvételen megjelenő egyik felirat szerint: „Minden csepp izzadság a kiképzésen egy csepp megmentett vér a harctéren".

Olvasson tovább: