Kereső toggle

Új kezdet vagy szomorú vég

Az MDF utolsó esélye

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Bokros Lajos jelölése az európai parlamenti választási lista élére úgy tűnik, hogy újabb szakadással fenyeget az MDF-ben. Párton belül és kívül is elképzelhetőnek tartják, hogy Dávid Ibolya ezzel a döntéssel egy MSZP–MDF-koalíciót készít elő, így szerintük most van az utolsó alkalom szembeszállni az elnök asszonnyal.

Nincs minden rendben az MDF-nél. Látszott ez már a tavalyi tisztújításkor is, amikor Almássy Kornél lehallgatási botrányba keveredett, miután indulni kívánt az elnöki tisztségért. A botrány végül a képviselő kizárásával végződött, míg Dávid Ibolya megnyugodhatott az elnöki székben. Most a júniusi EP-választások kapcsán úgy tűnik, újra megingott a pártvezetés. Az elnök asszony ugyanis a megyei vezetőket meg sem kérdezve kezdett tárgyalni Bokros Lajos volt pénzügyminiszterrel, hogy vállalná-e az MDF listájának vezetését. A volt MSZP-s képviselő úgy tűnik, igent mondott, így nemcsak személye lett megosztó a pártban, hanem Dávid Ibolya döntéshozatali mechanizmusa is kiverte a biztosítékot. Több fórumos forrásunk vélekedett úgy, hogy az Almássy-ügy és a volt szocialista miniszter meghívása az EP-lista élére egy 2010-es MSZP-vel kötendő koalíciót vetítenek előre.

Bokros jelölését egyébként az MDF csongrádi és Vas megyei vezetése sem támogatja, de felszólalt ellene Katona Kálmán parlamenti és fővárosi képviselő és Porkoláb Mátyás, a párt budapesti elnöke is. „Van egy jól szereplő, aktív uniós képviselőnk, minden más párt is azokat tette az első helyre, akik már mutattak valamit - mondta a Heteknek Katona, majd hozzátette: az elnök asszony már elég régóta akarja a pártot más irányba fordítani, Bokros Lajos pedig ennek markáns megjelenítője. Kevés olyan ember van, akiről világosan lehet tudni, hogy radikálisan liberális gazdaságpolitikát vall. Ha őt rakjuk a lista élére, az azt jelzi, hogy a Magyar Demokrata Fórum is ezt vallja, miközben ez nem így van, legalábbis eddig nem így volt."

A frakcióvezető-helyettes szerint Dávid Ibolya szűk köre megpróbál egy fordulatot csinálni a pártban, amibe bele fog remegni a szerkezet. „Dávid Ibolya nem fogja tudni megcsinálni a tagság ellenében azt, ahogy Orbán annak idején sok év munkájával a liberális pártot átfordította egy jobboldali párttá. A választó akkor elmegy és másra szavaz" - véli Katona, aki szerint egy esetleges választási kudarc el fogja söpörni a jelenlegi elnökséget.

Legutóbb egy mandátumot szerzett az MDF, és azóta Olajos Péter képviselte Brüsszelben a Fórumot, a párton belüliek nagy megelégedésére. Olajos az MDF alelnökeként közleményében leszögezte: „visszafordíthatatlan folyamatok indulhatnak el az MDF-ben, Bokros Lajos EP-jelölése megkérdőjelezi a párt identitását".

Almássy Kornél is egyetért azzal, hogy egy fordulat zajlik, szerinte az ő elmozdítása az útból is ennek volt a része. „Dávid Ibolya egymaga évek óta orránál fogva vezeti a Fórumot és annak vezetését. Mindenkinek máskor jön el a fázis, amikor ráébred, hogy az elnök asszony egy liberális-baloldali fordulatot akar. Szerintem ez előkészítése a 2010-es választásoknak és az úgynevezett „Olajág-koalíciónak", azaz egy MSZP-SZDSZ-MDF-együttműködésnek" - véli a független képviselő. Almássy szerint Dávid Ibolyának nem nagyon maradt más választása, ugyanis a jobboldal előtt teljesen hiteltelenné vált, és igazából érdemi politizálást sem tud folytatni. „Ez egy pótcselekvés is, mert ha az MDF-nek normális politikája, programja lenne, ha nem csinálna mindig vargabetűket, hanem egy rendes ellenzéki pártként végezné a dolgát, akkor már rég 10-15 százalékon állna a párt. Talán azt gondolja, hogy egy ilyen átpozícionálással bővíteni tudja az MDF szavazótáborát, ő pedig túl tudja élni a válságot, és ha majd minden ellenzőjét a párton kívül tudja, akkor meg tud egyezni a szocialistákkal" - vélekedett lapunknak Almássy.

Herényi Károly ezzel szemben elmondta, hogy a kormány rossz gazdaságpolitikája miatt esett a választás Bokros Lajosra, ugyanis a jobboldalon nincs olyan hozzáértő személy, aki jó megoldással állt volna elő a válság kezelésére. „Érti a szakmáját, és ha valaki ismeri az életpályáját, az tudja, hogy válságkezelésben nincs ellenfele. Ez az egész világon köztudott. Dzurinda főtanácsadója volt, sok köze van ahhoz, hogy a szlovákok ma euróval fizetnek" - véli a frakcióvezető. Herényi szerint egyébként is többségben vannak azok, akik ezt a döntést támogatják, az ellenzőknek pedig csak a hangjuk nagyobb.

A frakcióvezető az esetleges MSZP-MDF-megállapodásra felháborodottan reagálva kifejtette: „lehet tematizálni hülyeséggel a közbeszédet, csak nem érdemes, mert közben az ország csúszik lefelé". Herényi emlékeztetett arra, hogy Horn Gyula kirúgta a kormányából Bokrost, és a mostani kormány se melengeti a szívén, hiszen igen komoly ellentét van a gazdaságpolitikai elképzeléseik között. A frakcióvezető azt is megemlítette, hogy Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Bulgária nemrég közös nyilatkozatot adott ki, amiben elutasítják, hogy Magyarországgal egy lapon említsék őket. „A mi politikusaink, újságíróink meg ilyen hülyeségeken törik a fejüket, miközben a forint úgy kúszik felfelé az euróhoz képest, hogy a fél ország tönkre fog menni. Erről kellene beszélni, ennek kezelésére alkalmas és képes Bokros Lajos, más meg úgy tűnik, hogy nem" - tette hozzá.

Olvasson tovább: