hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Zuschlag fogta a rendőrséget

2008. 11. 26.
Rendőrségi és belügyi kapcsolatai révén Zuschlag János egykori szocialista képviselő két éven keresztül sikerrel akadályozta meg, hogy a pályázati pénzek eltüntetése kapcsán indult nyomozásban érdemi eredmények szülessenek. Vélhetően emiatt tört ketté Király Ferenc volt Bács-Kiskun megyei rendőrfőkapitány karrierje.

A Kecskeméten zajló Zuschlag-perben a héten felolvasott, illetve lejátszott
egyik telefonbeszélgetés tanúsága szerint 2007 elején Zuschlag János azzal
nyugtatta Őri Andrást (az MSZP-frakció gyermek-, ifjúsági és
sportmunkacsoportjának egykori alkalmazottját, az ügy negyedrendű vádlottját),
hogy „én a rendőrséget tudom fogni”. Majd hozzátette: „ebben nem lesz bíróság,
csak arra jó, hogy megrovást adjon az ügyész neked”. (A vád szerint Zuschlag és
15 társa civil szervezetek révén 75 millió forint állami támogatás
jogosulatlanul megszerzésében működtek közre.)

A beszélgetésben elhangzott Lusztig Péter neve is, aki Baranya megyei
rendőrfőkapitány, később szocialista országgyűlési képviselő volt, a beszélgetés
idején pedig Lampert Mónika belügyminiszter kabinetirodájának munkatársaként
dolgozott. Őri sürgette, hogy Lusztig „tájékozódjon a dologban” és „ne érezze
azt, hogy rendben van minden, mivel házkutatás is történt”.

Zuschlag, úgy tűnik, valóban „fogta” a ren-dőrséget. Mint arra Őrivel való
beszélgetésében hivatkozik is, a Kiskunhalasi Ügyészség feljelentésére a
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságon 2005-ben indult nyomozás két év alatt
nem tudott konkrét eredményt elérni, ezért a rendőrök be akarták
fejezni. Zuschlag megjegyezte: „az együttműködés olyan alacsony volt a rendőrség
részéről, hogy az ügyésznőnek már b....ta az agyát”. Ez azt jelentette, hogy az
ügyészség – látva a rendőrség eredménytelenségét – magához vonta a nyomozást.


Lados István, Zuschlag titkára korábban azt vallotta, Zuschlag őt is azzal
nyugtatta, hogy a nyomozással kapcsolatban a „megyei rendőrfőkapitánnyal
egyeztetett”. Ebben az időben Király Ferenc rendőr dandártábornok volt a megyei
rendőr-főkapitány, akit 2007 novemberében indoklás nélkül leváltottak a
posztjáról. (Korábban úgy volt, hogy egy másik megye élére nevezik ki a
Bács-Kiskunban sikeres vezetőt, ám Bencze József országos rendőrfőkapitány
látszólag minden előzmény nélkül felmentette. A Népszabadság információi szerint
azért, mert Bencze szembesült azzal, hogy nem teljesen alaptalanul sérelmezte a
megyei főügyészség a rendőrség együttműködési hajlandóságát a Zuschlag-ügy
kapcsán.)

A tárgyaláson a bíró felolvasta Őri András nyomozás során tett vallomását is. A
munkatárs a gyermek,- ifjúsági és sportmunkacsoportban tevékenykedő Újhelyi
Istvántól és Arató Gergelytől is megkérdezte, nem jelent-e problémát, hogy a
pályázatok nem valós tevékenységet takarnak, és a magánbankszámlájára is
érkeznek pénzek, amelyeket átadott Zuschlagnak. „Ők azt mondták, ne törődjek
ezzel, mert ezek az alapítványok Zuschlag érdekeltségébe tartoznak” – mondta Őri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!