hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Teljes hírzárlat az SZDSZ-ben
Kóka esett neki Fodornak vagy Fodor Kókának?

2008. 02. 27.
Még mielőtt teljesen eldurvult volna a közhangulat a liberális pártban, az ügyvivők hírzárlatot rendeltek el. Hivatalosan azért, hogy csak a népszavazással foglalkozhassanak, a valóságban azért, mert egyre élesebbé vált a két tábor, a „kókisták” és a „fodoristák” közötti nézeteltérés.

Az SZDSZ a népszavazási kampányra akar koncentrálni a jövőben, éppen ezért
nem foglalkozik érdemben a tavalyi tisztújítás kapcsán felmerült esetleges
szabálytalanságokkal, amíg le nem zárul az erről szóló vizsgálat – olvasható a
párt szerdán kiadott, az ügyvivők és Kóka János pártelnök által jegyzett
nyilatkozatában.

Mint arról írtunk, a Hír TV-ben egy volt miskolci küldött részéről hangzott el
az a vád, miszerint csaltak az SZDSZ tavalyi elnökválasztásán, így Kóka János
nem igazi voksokkal nyerte meg a választást. Később a már említett küldött olyan
dokumentumokat is nyilvánosságra hozott, melyek szerint valóban kétes
körülmények között zajlott a magát a demokratikus ellenzék utódjának tartó párt
kongresszusa.

Az SZDSZ vezetése erre úgy reagált, hogy Jüttner Csabát, a párt
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnökét teljes körű vizsgálat lefolytatásával
bízta meg. A vizsgálatnak március közepéig (tehát a népszavazást követő
időpontig) kell tisztáznia a tavalyi tisztújítás kapcsán felmerült, néhány
Borsod-Abaúj-Zemplén megyei küldöttet érintő, lehetséges szabálytalanságokat.


Azonban a „belső indulatokat” jelzi, hogy a hét végén Kóka János kiadott egy
nyilatkozatot, melyben váratlanul – bár csak áttételesen, de lényegében – Fodor
Gábor nyakába varrja a Borsod megyei liberálisok körüli anomáliákat. „Fodor
Gábort, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyéért felelős ügyvivőt is arra kérem, hogy
vegyen részt az ügy tisztázásában” – szólt a közleménynek a liberálisok között
vihart kavart egyik mondata.

Kóka egyébként azt is bejelentette, hogy „ha a vizsgálat után az SZDSZ
vezetőiben a legkisebb kétség is felmerül, hogy jogszerűen lettem-e a párt
elnöke, akkor azonnal dönteni kell. Kész vagyok újra ringbe szállni, és újra
megmérettetni magam”. Tehát a pártelnök forgatókönyve szerint a közeljövőben egy
kongresszus lehetőséget teremt arra, hogy újra döntsenek a személyéről a párt
küldöttei. Ez a másik pont, amely információink szerint még nagyobb vihart
kavart a kisebbik kormányzó pártban.

Ugyanis a párt egyes klikkjei eltérően ítélik meg ezen – várhatóan májusban
megtartandó – kongreszszus célját. A Kóka-pártiak szerint ennek csak egy
pártelnök-megerősítő gyűlésnek kell lennie, ahol úgyszólván újra „felkenik”
pártelnöknek Kóka Jánost, és nem indulna ellenjelölt. Míg a Fodor Gábor mögött
gyülekezők, a jelenlegi pártelnök tevékenységével elégedetlenek általános
tisztújító kongresszust szeretnének, ami lehetőséget teremt nemcsak az elnök,
hanem a megyei vezetők cseréjére is, azaz – állításuk szerint – az SZDSZ
gyökeres megújítására.

Az utóbbi táborból többen is sérelmezik, hogy Kóka János a közleményében – ahogy
egy országgyűlési képviselő fogalmazott a Heteknek – „nekiesett” Fodor Gábornak.
A pártvezetéssel elégedetlenek szerint most már az SZDSZ léte a tét, így Fodor
Gábor nem várhat tovább, hanem át kell vennie az SZDSZ vezetését, és új irányt
kell szabnia a pártnak, mivel – állítólag – a tagság mögötte áll.

Bár első hallásra ez könnyűnek tűnhet, a jelekből ítélve a környezetvédelmi
miniszternek nincs többsége az SZDSZ-frakcióban. Ezt mutatja ugyanis, hogy
legutóbb leszavazták Sólyom László úgynevezett „zöld-ombudsman” jelöltjét, akit
pedig Fodor Gábor is támogatott. Tehát a frakció döntése éppen Fodor Gábornak
nem ad okot a bizakodásra, hiszen pártelnökként abba a helyzetbe kerülhetne,
hogy a saját frakciója jelenti az ellenzékét. Fodor Gábor szándékai egyébként
még nem ismertek.

Kóka János csapata viszont úgy gondolja, hogy kezd feljönni a víz alól az SZDSZ.
Általában elégedettek a párt „szocialistázós” népszavazási kampányával, illetve
kidolgoztak egy olyan adócsökkentési tervet, mellyel az elkövetkező hónapokban
tudatos építkezésbe foghatna Kóka János. A pártelnök éppen ebben a témakörben a
gazdasági élet számos prominensével találkozott az elmúlt hetekben. Szerintük
Fodor Gábor elnökké választása nem tenne most jót a pártnak, mivel ennek az
elképzelésnek a megvalósítására Fodor nem annyira képes, mint a jelenlegi elnök,
Kóka János

„Nincs legitimációs válság, várjuk a vizsgálat végét, addig az első számú
feladat a népszavazási kampány sikeres lebonyolítása” – mindezt egy rövid
mondatban közölte lapunkkal Horn Gábor ügyvivő.

Debreceni: ez maga a kisgazdásodás

Debreceni József politológus szerint súlyos morális válságba került az amúgy
is rossz politikai pozícióban lévő párt. Az elnök személye egyébként is
megosztotta a pártot tavaly óta, amihez ez a mostani helyzet roppant kínosan
járult hozzá. Kóka János nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, nem
dinamizálta a pártot, nem tudta a holtpontról elmozdítani, nem nőtt a
támogatottsága. A politológus szerint ilyen mély válságban még nem volt a
liberális párt fennállása óta, hiszen most azt a kikezdhetetlen morális tőkéjét
veszti el a párt, amire eddig büszke lehetett. Debreceni József szerint ilyen
morális válság leginkább a kisgazdapártot jellemezte az elmúlt időszakban,
aminek a kimenetele mindenki számára ismert.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!