hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Önmagát műti a rendőrség
Évi kétmillió igazoltatás, négyezer előzetes letartóztatás

2007. 06. 27.
Elfogadta a parlament a rendőrségi törvényhez benyújtott módosításokat, és döntött a határőrség és a rendőrség összevonásáról. Kérdés azonban, hogy az új rendőri vezetés ígéretei és a jogszabályi változtatások önmagukban elegendők lesznek-e a fegyveres testületet övező bizalmatlanság leküzdésére.



Fotó: Somorjai László

Miután a Fidesz a határőrségnek a rendőrségbe olvasztásához elengedhetetlen
alkotmánymódosítást csak úgy támogatta, hogy cserébe hét módosító indítványát
hagyja jóvá a kormány, a szocialisták a presztízskérdésnek számító ügy érdekében
bármire hajlandónak mutatkoztak. Így rögzült törvényi szinten a gumilövedékek
használatának tiltása tömegoszlatás idején, vagy a rendőrök mindenkori
azonosíthatóságának szükségessége.

Az SZDSZ javaslata nyomán a civil kontroll bevezetésének gondolata a
szocialistákat is megihlette, és ki is dolgoztak egy javaslatot, amelynek
értelmében az Országgyűlés egy Panasztestületnek nevezett független grémiumot
jelölne ki a rendőri visszaélések kivizsgálására. Hankó Faragó Miklós (kis
képünkön) az SZDSZ vezérszónoka megpróbálta ugyan elmagyarázni, hogy ha a
testület tagjait kétharmados többséggel a parlament választja, és nem valamely
közjogi méltóság nevezi ki, akkor a politikai konszenzus hiánya miatt
reménytelen az új intézmény beindítása, kollégáit hidegen hagyták az észérvek.
„Az MSZP szakemberei valamiért nem voltak érdekeltek abban, hogy egy hatékony,
új jogintézmény jöjjön létre a civil kontroll biztosítására” – kommentálta a
döntést a liberális honatya, akinek a rendőri igazoltatások során előforduló
visszaélések kiszűrését célzó indítványát formai okokra hivatkozva utasították
el.

Magyarországon évente kétmillió igazoltatás van. Ha ezt alkalmanként két perccel
beszorozzuk, akkor 7,5 év jön ki – évente. A határőrség feladatainak átvételével
ez a szám még tovább fog emelkedni, és a jelenlegi jogi szabályozás egyáltalán
nem korlátozza a rendőri intézkedések számát. A szakmai felmérések az ORFK
szerint azt támasztják alá, hogy „növelni kell az igazoltatások hatékonyságát,
míg a számukat csökkenteni kell úgy, hogy azoknak több kézzel fogható eredménye
legyen”. A rendőrségi tájékoztató szerint folyamatban van az ORFK és a Helsinki
Bizottság közös programja, amely kifejezetten az igazoltatások hatékonyságát
vizsgálja.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!