hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Megdolgoztak érte?
Év végi jutalom a stábnak

2006. 12. 19.
Gyurcsány Ferenc egyhavi, illetve két-három heti illetménnyel jutalmazott hat minisztert, ám a bírálók szerint nem volt mit elismerni. A politikai vonzata mellett az ügy azért tudott komoly felháborodást kiváltani a közvéleményből, mert felvillantotta annak a szakadéknak a mélységét, amely a leggazdagabbak és az ország leszakadóban lévő rétegeinek állapota között tátong.

A minisztériumok felső vezetői legutóbb az Orbán-kormány idején kaptak 3-6
havi jutalmat, de volt olyan is, mint például a Földművelésügyi Minisztérium
akkori államtitkára, Szabadi Béla, aki a rendes fizetésén felül 15 havi jutalmat
kapott a 13. havi fizetésével együtt. Az Orbán-kabinetből nemcsak Torgyán József
osztott bőkezűen jutalmat, hanem Matol-csy György volt gazdasági miniszter is,
aki közigazgatási államtitkárának több mint 10 havi pluszpénzt juttatott év
végén. Mikola István egykori egészségügyi miniszter és Pintér Sándor egykori
belügyminiszter 2001-ben több mint 6 havi fizetésének megfelelő jutalmat adott a
politikai államtitkárának.

Ma viszont egyenesen szégyennek tartja a Fidesz, hogy a kormányfő jutalmat akar
osztani miniszterei, „a megélhetési válság sztahanovistái” közt. Szijjártó Péter
szóvivő szerint a kormány megalázza ezzel az országot, és nem demokrata
szemléletű az, aki azért díjaz, hogy miniszterei megsarcolják az embereket.

A jutalmak nagyságát a miniszterelnök semmiféle teljesítményméréshez nem
kötötte, mindenki kapott, akinek munkája kiemelkedőnek bizonyult az elmúlt
időszakban. A két eminens Gráf József földművelésügyi miniszter, illetve Bajnai
Gordon fejlesztési kormánybiztos. Ők egyhavi illetményüknek megfelelő jutalmat
kapnak – vagyis bruttó 1,2 millió forintot – és adnak tovább, csakúgy, mint a
többiek, valamilyen jótékony célra. Kollégáiknak három-, illetve kétheti
illetménnyel kell beérniük.

A versenyszférában, ahonnan például a miniszterelnök is jön, nem szokás egy-egy
nagyszabású feladat végrehajtása előtt azok megkezdéséért jutalmakat osztogatni
– mondta lapunknak egy nagyvállalat pénzügyi vezetője. A gazdasági alapról
megközelített jutalmazás – persze a versenyszférában – nálunk is igen népszerű
intézmény. A topmenedzseri fizetések területén a fizetési határ a csillagos ég,
akár 600 millió forintot is kereshet a legjobban fizetett magyar menedzser
évente. Az átlag évi 40-50 millió forintra rúg. Sikeres esztendőben még több
százmilliós, sőt, akár milliárdos részvényjuttatást is kapnak a vállalatvezetők.
A nagy cégek vezetői átlaga ennél alacsonyabb, 30-50 millió forint, amihez
természetesen komoly vállalati infrastruktúra jár. Egy vezető – legyen bármilyen
szinten, hívják menedzsernek, igazgatónak vagy vezérigazgatónak – havi bruttó
1,5 millió forintos keresetigénye már nem lepi meg a fejvadászokat – mondta el
lapunknak az egyik sikeres fejvadász cég tulajdonosa. Ehhez jönnek még az egyéb
juttatások, amelyekből az egyik legnagyobb tétel az úgynevezett bónusz. Egy
menedzser fizetésének akár 15-20 százalékát is megkaphatja így, ami a
hatékonyságért, egy önálló projektért, de egyszerűen a kiegyensúlyozott, jó
teljesítményért is járhat.

Az államigazgatás területén dolgozó főtisztviselők keresménye alatta marad ugyan
a vállalati szféra fizetési kategóriájának, de a differenciált bérezés itt is
jelentős év végi prémiumokat biztosít a felső vezetők számára. A kiszámítható
életpálya, a nem mérhető teljesítmény és a zsíros fizetés jelenti az
államigazgatásban dolgozók számára a vonzást – mondja a fejvadász, aki szerint
itt a protekció, a politikai kapcsolat révén könnyebben juthat előre az ember
fia.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!