Orosz rulett Gyöngyösön

Tanóra helyett a halálba száguldottak

A mindig mosolygós Márió vidáman indult iskolába szerda reggel, ám az első két óra után megunta, s kölcsönkérte haverja autóját, hogy négy osztálytársával irodalomóra helyett „orosz rulettet” játsszanak. Feladat: padlógázzal lehajtani a 17 százalékos lejtőn, és fék nélkül átszáguldani a stoptáblás útkereszteződésen. Vagy túlélik, vagy nem. Máriónak sikerült, Imre következett, neki nem. Ketten azonnal meghaltak, ketten súlyosan, ketten pedig könnyebben sérültek meg a totálkáros autókban.

gyongyos12

A Vak Bottyán János Szakközépiskola neve elhallgatását kérő 3. évfolyamos diákja:
– Ismertem látásból az áldozatokat, ők negyedikesek voltak. Hírhedtek voltak a suliban, igazi rosszfiúk, akik a legtöbb balhéba belekeveredtek. Irodalomórán kellett volna lenniük egy olyan tanárral, akiről feltételezték, hogy úgysem veszi észre, ha hiányoznak. A tanárnak mégiscsak feltűnt és névsorolvasást tartott, de a többiek fedezték a hiányzókat, és bediktálták az ő nevüket is.
Könnyű kijutni tanítás alatt az iskolából?
– Az épületnek négy kijárata van, de hát nem lehetnek mindenhol őrök. Az igazgató utasítása szerint 8 és 14 óra között senki sem mehet ki a suliból, de aki akar, úgyis kijut.
Mit szóltatok az esethez?
– Mindenkit nagyon megdöbbentett, aznap síri csend volt a suliban, pedig több száz diák tanul itt.
Elképzelhető, hogy „be voltak lőve”?
– Lehet, hogy drogoztak is, de ebben nem vagyok biztos.

Faragó László, a Vak Bottyán János Szakközépiskola igazgatója:
– Szerda délután két óra körül adatokért keresett meg minket a rendőrség, akkor tudtuk meg, hogy súlyos közlekedési baleset történt. Kiderült, hogy mind az öt diák a mi iskolánkba, azon belül pedig egy osztályba járnak. Aznap, a nagyszünet utolsó perceiben, magyaróra előtt engedély nélkül elmentek az iskolából egy barátjuktól kölcsönkért autóval és közlekedési balesetet szenvedtek.
Balhés diákoknak számítottak az iskolában?
– Egyikük valóban úgymond balhés volt – ezt az osztályfőnök is megerősítette –, neki már máskor is volt motoros közúti balesete.
Úgy tudom, hogy négy kijárata van az iskolának, és a diákok nem hagyhatják el az iskolát tanulási időben.
– Ez így van. Csak az mehet ki bizonyos körülmények között, akinek lyukas órája van, de ez nem az az eset volt. Órájuk lett volna, de ellógtak.
Mit gondol, hol húzódnak a szülők és az iskola felelősségének határai?
– Az iskola nem börtön, hermetikusan nem tudjuk elzárni magunkat, még ha akarnánk sem. Nyitott intézmény vagyunk, felnőttképzéstől kezdve, a külsős étkezőkön át sokan megfordulnak itt egy nap. Ezek a gyerekek negyedikesek voltak, tizennyolcadik életévüket betöltötték.
Van tudomása arról, hogy drogoztak-e a fiatalok, és hogy az iskola diákjai által már több éve gyakorolt úgynevezett „orosz rulettet” akarták kipróbálni?
– Mindenféle kósza hírek terjednek, hogy kábítószer hatása alatt álltak, és az „orosz rulettről” is hallottam, de erre nem tudok mit mondani. Ezeket a feltételezéseket továbbítottam a rendőrségnek. Állítólag vannak műszaki vizsgálatok, véralkoholszintre vonatkozó vizsgálat is, de ezeknek az eredménye még nincs meg.
Luzsi István rendőrhadnagy:
– A balesetet egy fehér WV Golffal okozták, a gépjárművet vezető diák a tulajdonos tudtával cselekedett. A vétlen autó (Suzuki) hatvanéves hölgy sofőrje súlyos sérüléseket szenvedett. A folyamatban lévő nyomozás miatt nem áll módomban többet mondani.

***

Lapunk megkeresésére az egyik súlyosan sérült túlélő fiú szülei teljesen elzárkóztak a nyilatkozattételtől. Annyit azonban megtudtunk, hogy az eset óta jobban van, hétfőn műtötték a karját, melyen három nyílt törést szenvedett. Állapota már nem válságos, de még mindig intenzív osztályon fekszik. Folyamatosan keresi társait, telefonon hívná őket, az orvosok kérésére azonban a szülők nem árulták el neki, hogy két barátjával már soha többé nem tud beszélni.

PARTNEREINK: