hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nem fújnak az egyenlőbbek
Elutasíthatják az alkoholszondát a képviselők

2006. 11. 08.
Hétfőn sem szavazta meg az Országgyűlés az egyes törvények mentelmi jogra vonatkozó rendelkezéseinek módosítását, melynek egyik direkt következménye, hogy a balesetet okozó képviselők továbbra sem kötelesek megfújni a feléjük nyújtott alkoholszondát. A kétharmados többséget igénylő változtatás nem először szerepelt a parlament napirendjén, eddig azonban nem sikerült a megegyezés.



Fotó: Archív

Az utóbbi időben több „politikusbaleset” kapcsán is felmerült a régi kérdés:
miért nem kényszerítheti rá a rendőrség a képviselőket az alkoholszonda
megfújására. A módosítással a szocialisták azt szerették volna elérni, hogy a
szondáztatás kérdésében a képviselőkre is ugyanolyan szabályok vonatkozzanak,
mint más állampolgárokra. Mesterházy Attila, a szocialista párt parlamenti
frakcióvezető-helyettese a szavazás után úgy nyilatkozott, hogy a szondáztatás
szabályainak elutasításával a Fidesz képviselői kiváltságaikhoz ragaszkodnak.


A Fidesz a távirati irodának feltárta, hogy szerintük a mentelmi jog nem
akadálya semmiféle közlekedésrendészeti intézkedésnek. „Az Országgyűlés
tekintélyének ártanak az MSZP-s politikusok nyilatkozatai, mivel azt a látszatot
igyekeznek kelteni, hogy a képviselők nem kötelesek alávetni magukat az
alkoholszonda megfújásának sem” – állítja Répássy Róbert, a párt
frakcióvezető-helyettese, aki a tettenérést tekinti megoldásnak, mivel az
„felülírja a mentelmi jogot”.

A hatályos szabályozás szerint ha egy állampolgár nem fújja meg a szondát, akkor
vele szemben kényszerintézkedés, például vérvétel rendelhető el, míg egy
országgyűlési képviselő esetében csak akkor, ha az Országgyűlés felfüggeszti
mentelmi jogát. Dr. Karsai József, a parlament mentelmi bizottságának tagja a
Heteknek elmondta, hogy még két évvel ezelőtt elfogadtak egy állásfoglalást,
amely tulajdonképpen az összes frakció véleményét magába foglalja a témáról: „A
Mentelmi Bizottság az Országgyűlés tekintélye megóvásának érdekében azt
javasolja az országgyűlési képviselőknek, hogy a közlekedésrendészeti
intézkedések során az alkoholszondás légzésminta-adásnak vessék magukat alá. Az
eljárás azonban nem járhat a képviselői tevékenység akadályozásával”. Aki ennek
nem tesz eleget, azzal szemben a frakciószabályzatban foglalt, etikai normák
betartására vonatkozó szankciókat érvényesítik.

Az utóbbi néhány évben mégis többen tagadták meg rendőri igazoltatás közben a
szonda megfújását: így például Szabó Zoltán (MSZP), Kovács Zoltán (Fidesz),
Fenyvesi Máté (Fidesz) és Vincze László (Fidesz) is. Utóbbi esetében a problémát
tetézte, hogy miután árokba hajtott, napokig (!) nem nyilatkozott, amikor pedig
megtette, azt állította, hogy nem fogyasztott alkoholt. Szerencsére mindkét
oldalról voltak ellenkező példák is. Fónagy János fideszes képviselő tavalyi
balesete után kérte a szondáztatást, amely negatív eredményt hozott. Doszpot
Péter (MSZP) országgyűlési képviselő is lemondott mentelmi jogáról, mikor
autójával elütött egy gyalogost tavasszal. A szonda eredménye itt is negatív
lett, csakúgy, mint Medgyasszay László kereszténydemokrata képviselő esetében,
aki szeptemberben Csorna térségében elütött egy szabálytalanul közlekedő
motorost.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!