Kereső toggle

Se veled, se nélküled

Elégedetlenek a szocialisták vidéki talpasai

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Csúfos kudarc az önkormányzati választásokon, a köztársasági elnök által
felmelegített indulatok, orbáni ultimátum a miniszterelnök menesztésére, bizalmi
szavazás a parlamentben. Egy hét itthon, amely újra felzavarta a hazai közélet
sekélyes vizét. A miniszterelnök a célkereszt közepén, akit támadnak jobbról,
balról, sőt még középről is. A kérdés: túléli mindezt Gyurcsány Ferenc, vagy a
harmadik köztársaság immár második miniszterelnöke idő előtt távozik? Ha igen,
ígéretéhez híven könyvet kell írnia Kézikönyv politikai túlélők számára
címmel.

A kampánycsend és a vénasszonyok nyara pár perc nyugalmat hozott, amelynek a
köztársasági elnök közéleti beszólása vetett véget. Jött, beszélt, majd kitört a
vihar, amely éjfélre pusztító tornádóvá vált a szocialisták háza táján.
Narancsvidékké változott az ország, paraszthajszál híján a fővárossal együtt.
Demszky és Tarlós csatáját végigizgulta a fél ország, melynek végén Demszky nagy
sóhajjal jelentette be: liberális város maradt Budapest. A vidék azonban a
kormánykoalíció számára óriási bukást hozott. Büntetett a nép.

Orbán Viktor egykori miniszterelnöki tekintélyével jelentette ki: az ország
leszavazta Gyurcsányt, annak fel is, út le is út. Arcán a gyötrelem ráncai
kisimultak, homlokát államférfiúi komor bú felhőzte, készült erre a pillanatra,
öt hosszú éve várta ezt a lélekemelő órát. A másik oldalon egy visszafogott,
lendületét vesztett, lelombozott, feltűnően csendes miniszterelnök bizonygatta:
érti ő a nép üzenetét.

Másnap aztán jött a váratlan, de már gyurcsányi fordulat: bizalmi szavazást
kért a parlamentben önmaga ellen. A lépés okos, de átlátszó, sőt az ellenzék
vezére szerint ócska trükk, amihez nem hajlandó asszisztálni pártja, majd egy a
demokratikus világban szokatlan bejelentést tett: hetvenkét órája van a
szocialistáknak, hogy eltávolítsák a miniszterelnököt. Pedig ezzel a húzással
Gyurcsány kettős célt akart elérni: pártja törésvonalait eltüntetni, és a
köztársasági elnök szavait szó szerint végrehajtani, ezzel mintegy kifogva a
szelet Sólyom László vitorlájából. Hozadékként Orbán Viktorról bebizonyosodhat,
nem akar alkotmányos keretek között politizálni, az utcán, kocsmai verekedésben
akar felülkerekedni. A szocialisták, ha fogcsikorgatva is, de úgy látszik zárták
soraikat, éppen a közös ellenség réme késztette őket erre. A pártban azonban
egyre erősebb az elégedetlenkedők hangja, reped a látszategység. Az elnökség még
kiáll a miniszterelnök mögött, de a vidéki „talpasok” már hangot adtak
elégedetlenségüknek. A választási kudarc után sok állás nélkül maradt pártkáder
fogalmazott meg erős kritikát a miniszterelnökkel szemben. „Mennie kell, legyen
pártelnök, és adja át a kormányzást Surányinak”, vagy „Most megtanulja a Fletó,
hogy velünk kell egyeztetni, ha valamit akar, és nem csak a saját belső
köreivel.” Információink szerint az elnökségben is fogalmazódott meg kritika,
amely szerint nem mindenkinek tetszik a miniszterelnök empátiát nélkülöző
erőszakos stílusa. Többen markáns képpel illusztrálták a helyzetet: nem jó érzés
olyankor utasnak lenni, amikor két autó megszállott sofőrje száguld egymással
szemben, és egyik sem akarja elrántani a kormányt. A folyosói pletykák szerint a
pártban egyre több vezető aggódik, mert Gyurcsány egyenesen a pártelnöki székre
tör, s ez bizony veszélyes a második vonal számára. A frakcióra nagy nyomást
helyezett az elnökség, amelynek egyik prominense úgy fogalmazott: aki nem szavaz
a miniszterelnök mellett, annak nincs többé politikai jövője. „A helyzetet most
megoldjuk, de az október további eseményei erős aggodalommal töltenek el
mindannyiunkat – fogalmazott a Heteknek az elnökség másik tagja.

Jánosi György szocialista képviselő a keddi frakcióülésen rendkívüli
pártkongresszus összehívására tett javaslatot, ám képviselőtársai elvetették
ötletét. A politikus érvei között szerepelt, hogy komoly elbizonytalanodást érez
a párttagság és a szimpatizánsok körében is.

A kialakult helyzetet fokozandó, a szabaddemokrata elnök kiváló ritmusérzékről
tanúskodva bejelentette: nincs tovább, nem indul jövőre az elnöki posztért. „Nem
is merek belegondolni, ki lesz februárban a koalíciós párt elnöke” – tette még
hozzá aggódva Kuncze Gábor.

A narancsba borult vidék szocialista erős emberei azonban aggódnak. Nincs
hatalom, nincs menázsi, ráadásul mintegy ellenzékként lesznek kénytelenek
végignézni, ahogy a fideszes megyei és városvezetők elköltik az uniós pénzt –
helyettük. A megyéknek közvetlen ugyan nincs már más szerepük az
intézményfenntartói feladatokon kívül, a fejlesztések generálásában, a helyi
kezdeményezések kialakításában azonban egy egészen új szerep kezdett az utóbbi
időben megvalósulni. Olyan szakértői gárdák álltak fel a megyéknél, amelyek a
közgyűlések munkáját segítik. Többnyire területfejlesztéshez értő, az európai
uniós szabályokat ismerő, idegen nyelven is beszélő fiatal, agilis szakemberek.
Ők próbálták segíteni a kistérségek és önkormányzatok uniós pályázati
tevékenységét. Egyfajta átadó, transzmissziós szerepet próbáltak betölteni,
melynek a jövője most bizonytalanná vált.

A megyei és a helyi önkormányzati delegáltak is meghatározó módon vesznek részt
a regionális fejlesztési tanácsok munkájában, nekik kell együttműködni a
minisztériumok által küldött személyekkel, előkészíttetni és meghozni a
döntéseket, majd megszervezni a végrehajtást. És ha ezen a ponton megszakad a
párbeszéd, nincs uniós pénz.

Sólyom olajat öntött a t 369 zre

A Szonda Ipsos országos reprezentatív felmérése szerint a megkérdezettek 46
százaléka szerint Sólyom László az önkormányzati választást követően elmondott
beszéde tovább erősítette az indulatokat, míg 32 százalék szerint inkább a
politikai élet stabilitását idézte elő.

A szövegről tudomást szerzők 79 százaléka tudja azt, hogy nem tartozik bele a
köztársasági elnök hatáskörébe a miniszterelnök leváltása, ugyanakkor a
kormánypártiak 7 százaléka, az ellenzéki szavazóknak pedig 23 százaléka úgy
gondolja, Sólyom László elmozdíthatja Gyurcsány Ferencet a miniszterelnöki
székből.

A közvélemény-kutatás rámutat arra, hogy a válaszadók 52 százaléka látja úgy,
elfogadható az, ha egy köztársasági elnök a miniszterelnök leváltására szólítja
fel a parlamenti pártokat, ugyanakkor 38 százalékuk elfogadhatatlannak tartja
ezt.

Liberális támasz péntekre

Egységesen igennel voksol az SZDSZ frakciója pénteken a parlamenti bizalmi
szavazáson – közölte a liberális párt elnöke a képviselőtestület szerdai ülését
követően, amelyen részt vett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is.

„A Szabad Demokraták Szövetsége nem enged semmilyen zsarolásnak, és nem fogad el
semmilyen ultimátumot, nem engedi, nem veszi tudomásul és nem hagyja, hogy a
Fidesz túszul ejtse a magyar demokráciát. Nem engedünk a félelemkeltésnek, és
nem engedünk a polgárháborús hangulatkeltésnek” – hangsúlyozta Kuncze Gábor.

A liberálisok meggyőződtek arról, hogy a kormányfő elkötelezett a program
végrehajtása mellett, ezért támogatják pénteken egy alkotmányosan összehívott
parlamenti ülésen, amit, ha valaki álságosnak és hazugnak nevez, az nem ismeri
az alkotmányt és a parlamentáris demokráciák működését – mondta Kuncze Gábor.

Olvasson tovább: