Kereső toggle

Gáncsos emlékezet

Értetlen politikusok és eperfagyi színű honlap 56-ról

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Csak remélni lehet, hogy az elmúlt évek sokszor botrányosra sikeredett ünnepségei után méltóképp emlékezik meg az ország az 1956-os forradalom 50. évfordulójáról. Már az előkészületekben is megmutatkozik a megosztottság: az \'56-os szervezetek nem elégedettek az állami megrendelésre készülő emlékművel. 

Emlékművek és -táblák avatása, tudományos konferenciák, nagyjátékfilmek, színdarabok, könyvek jelzik, hogy javában tartanak az előkészületek a forradalom 50. évfordulójának tiszteletére tartott ünnepségekre. Budapesten a Városligetben emlékművet avatnak, melyre külföldi méltóságok megjelenését is várják. A Külügyminisztériumban már most nagy az érdeklődés, több ország jelezte, hogy magas szinten kívánnak részt venni a megemlékezéseken. 

Az \'56-os szervezetek azonban úgy érzik, hogy az állami emlékm? nem tükrözi elképzeléseiket, ezért ők a Műegyetem bejáratához egy másik szobrot készíttetnek. 

Az Oktatási Minisztérium Nemzeti Emlékezet programja és a Történelemtanárok Egyesülete Freedom Fighter 1956 címmel hirdetett pályázatot középiskolások számára, ami a szakmai körökben máris nagy elégedetlenséget váltott ki, lévén a pályázat címe angol. Ugyancsak a viták kereszttüzébe került a dizájn, egészen pontosan az eperfagyi szín? vörös csillag és alap a verseny honlapján. Ráadásul itt sem tudunk meg sokat az \'56-os eseményekről, de akkor sem leszünk okosabbak, ha ellátogatunk az emlékév hivatalos honlapjára. Itt ugyanis legfeljebb a programok szervezőiről tudunk meg információkat, a forradalom eseményeit ezen a szájton is hanyagolják. 

Sokan aggódnak a megemlékezések előkészületei miatt. Mécs Imre SZDSZ-es képviselő, egykori \'56-os halálraítélt például azt mondta a Heteknek, hogy több filmrendező is megkérte, nézzen utána, hogy lesz-e elegendő anyagi forrás az évforduló kapcsán készülő filmekhez. (Többek között Jeli Ferenc, Pozsgai Zsolt–Mihályfi Sándor, Dömölky János, Andy Vajna forgat opusokat a forradalom eseményeiről, összesen hét nagyfilm készül az ünnepre.)

Mécs Imre azt is hozzátette, hogy már az előző miniszterelnökkel is tárgyalt, és Gyurcsány Ferencnek is írt levelet a régi, tíz éve alapított \'56-os emlékbizottság elnökeként, mert több javaslatuk is van. Egyrészt erkölcsi kárpótlást, másrészt anyagi segítséget kérnek. Rendkívül sok egyetemista vett részt a forradalomban, sok \'56-os nem tudta befejezni egyetemi tanulmányait a politikai jogvesztés miatt. Sokan diploma nélkül is szép eredményeket értek el szakmájukban, például fordítók, tanárok lettek. Mécs Imre azt javasolta, hogy az egyetemek adjanak teljes érték? diplomát számukra. 

Mécs szerint a kivégzettek özvegyeinek nyugellátását is tisztességesen meg kellene emelni, hiszen ők hozták a legnagyobb áldozatot, amikor vagyonukat elkobozták, gyerekeiket keservesen nevelték. 

"Nincs garancia arra, hogy minden politikai tényező és erő mellőzi a fals, rendbontó hangokat" – mondta a Heteknek Boross Péter, az 1956-os emlékévet előkészítő emlékbizottság tagja, aki emlékeztetett arra, hogy a bizottság Kosáry Domokos elnökletével közvetlenül tárgyalt a pártvezetőkkel. "Nincs okom feltételezni, hogy minden párt vezetője tisztában van azzal, hogy a magyarság egyetemes érdeke a tisztességes és közös ünnepség" – tette hozzá Boross, aki szerint még az utolsó pillanatban is lehet gáncs, de az a nemzet érdekeivel ellentétes.

Olvasson tovább: