hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Fejreállt viszonyok
Gyurcsány Orbánt dicsérte

2005. 10. 11.
Mintha megfordultak volna a politikai pólusok ezen a héten: Orbán Viktort és a Fideszt épp a jobboldalról érte számtalan kritika, miközben Gyurcsány Ferenc több alkalommal is jónak, örömtelinek nevezte Orbán álláspontját.



Varga Mihály és Áder János. Dicséret balról, kritika jobbról Fotó: V. Sz.

Határon innen és túl is nagy port kavart fel, hogy a Fidesz megszavazta Románia uniós csatlakozását. Sokak előzetes várakozásaival ellentétben a nagyobbik ellenzéki párt a parlamenti szavazáson keleti szomszédunk uniós integrációja mellett voksolt. Tette ezt annak ellenére, hogy vezetői – köztük Szájer József és Orbán Viktor – korábban több alkalommal jelezték: szavazásukat Erdély autonómiájának megadásához fogják kötni. Sajtóértesülések szerint végül azért döntöttek az igen mellett, mert az RMDSZ és az ottani magyarok többsége is azt várta a Fidesztől: szavazzon igennel.

A radikális jobboldal azonban már a szavazás előtt is korábbi ígéreteit kérte számon a nagyobbik ellenzéki párton. A Jobbik aktivistája a szavazás napján röplapokat szórt a parlamenti ülésterembe, a karzatról pedig transzparenst lógatott le, amin a "Ne legyetek hazaárulók!" szöveg volt olvasható. A szavazás után a radikális jobboldal a Fidesz pálfordulásáról beszélt, azt állítva: a Fidesz elnöke elvesztette az erkölcsi és politikai alapot a határon túli magyarság érdekeinek képviseletéhez. Mérsékeltebb hangok ugyan Gyurcsány felelősségét firtatták, ám ezeket elhalványítják Fidesz közeli újságírók korábbi kijelentései. Bencsik András például egy évvel ezelőtti írásában "ócska nemzetáruló"-nak nevezte azt, aki megszavazza Románia csatlakozását.

A jobboldallal ellentétben a parlament hétfői ülésén Gyurcsány Ferenc több alkalommal is "megdicsérte" az ellenzék vezérét. A miniszterelnök örült annak, hogy Orbán szerint jó a nyugdíjkorrekcióval kapcsolatos javaslatuk, és azt is örömtelinek nevezte, hogy az euró bevezetésének kérdésében rugalmasabb állásponton van, mint párttársa, Varga Mihály.

Káosz a határon

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!