hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ennyi volt
Jobboldali összegzés retró elemekkel

2005. 10. 25.
A Fidesz az Összegzés Napja címmel tartott vasárnap délután egy nem hivatalos kampánynyitó rendezvényt, ami inkább egy gigantikus nosztalgiabulira sikeredett. 



Új állam, új gazdaság és új politika Fotó: V. Sz.

Letűnt idők május elsejei hangulatát sodorta a csípős őszi szél múlt vasárnap a Felvonulási téren. Az esemény alkalmából a teret zsibvásár és egy megkésett majális különös egyvelegévé változtatták. Az árusok gyakorlatilag mindent megvételre kínáltak: agyagedényektől a házi készítés? dobokon vagy éppen a helyben sütött kolbászon és virslin át a kisebb hegyekben heverő Wass Albert- kötetekig bármit megtalálhatott a térre kilátogató több tízezer ember. Eközben a színpadon Marót Viki és zenekara mindent megtett, hogy a térre látogatók minél jobban beleélhessék magukat a hatvanas-hetvenes évek hangulatába: a hangszórókból közel két órán keresztül folyt a rock and roll. 

A Kádár-korszak iránti nosztalgia egyértelm? jeleit magán viselő zenekar háromnegyed háromkor tette le a hangszereket, Pataky Attilának és az Eddának negyedóra maradt. A még így sem elég rövid, gitárhúrszaggató fellépés után az együttes frontembere ezekkel a szavakkal adta át a mikrofont Kudlik Júliának: "Drága véreim! Csak aki magyarul érez, az érti ezt a dalt, az olyanok, mint Gyurcsány Ferenc, a magyar nemzet árulója, biztosan nem érti." Az utolsó dal, egyébként a Hűtlen cím? opusz volt.

A terembe bejutó háromezer fővel szemben több tízezren kívül rekedtek, ők kivetítőkön nézhették, ahogy a konzultációs testület tagjai tízperces felszólalásaikban összegezték tapasztalataikat. Az ülés első óráját kitevő beszédekből egy pusztuló, a szakadék szélén álló ország képe rajzolódott ki, ahol az emberek szorongások közepette élik sanyarú hétköznapjaikat. 

Orbán Viktor beszédére ez után, tehát mintegy háromórás várakozást követően került sor. A liberálisból konzervatívvá vált, majd az utóbbi időkben mintha baloldali fordulatra készülő politikus ezúttal egész a gyökerekig nyúlt vissza: egy kimondottan liberális programmal lepte meg a liberalizmusnak még a gondolatától is irtózó polgári köröket. Orbán azonban további meglepetésekkel is szolgált: a beszéde közepén a kommunista gazdaságpolitika folytatásával vádolt Gyurcsány-kormány több, gazdasági jelleg? intézkedését is jónak, megtartásra méltónak nevezte. Összefoglalójának középpontjában egy új állam, új gazdaság, új politika felvázolása állt. Ennek értelmében radikális bürokrácia-, adó- és politikuscsökkentést javasol. A várható nehézségekkel maga is számolt, ám a küzdelmet nem látta kilátástalannak: "A tegnap harcolni fog, és újabb lakatokat szerel majd a holnap ajtajára. Kedves barátaim, ha nem nyílik, törjük rá, ez a dolgunk!"
– zárta beszédét.

Orbán a rendszerváltásról

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!