hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Budai kettős
Holokauszt-emlékmű

2005. 10. 25.
Magyarországon számos ember mentette az üldözötteket, mintegy hétszázukat a Jeruzsálemi Jad Vashem intézet már kitüntetett a Világ Igaza címmel. Nagy részük nevei megtalálhatóak ezen a falon is – mondta köszöntő beszédében David Admon, Izrael meghatalmazott nagykövete.  Pokorni Zoltán, a XII. kerület fideszes képviselője szerint a holokauszt nem



Igazak fala. 800 név Fotó: Somorjai L.

etünk nagy tragédiája. Mint mondta: nem feledhető el, hogy a magyar állam ezekben az időkben cserben hagyta a polgárait, sőt részese lett több százezer zsidó honfitársunk meggyilkolásának. Kétségtelen, ha Magyarország nem veszti el függetlenségét, nem következett volna be a tragédia. A német megszállás magyarázhatja ugyan, ami történt, de nem mentheti – vélekedett Pokorni Zoltán. 

Az emlékm? abban a kerületben áll, ahol a Gestapo főhadiszállása volt. A városrész vezetése ezért érezte fontosnak, hogy itt épüljön meg az Igazak Fala – jelentette ki Mitnyan György, a XII. kerület polgármestere.

Ugyanebben a kerületben egy újabb emlékművet avatnak szombaton. A turulmadarat ábrázoló szobor a második világháború áldozatainak állít emléket. Ám az építésre a Fővárosi Közgyűlés nem adott engedélyt, így valószínűleg nem fogja hosszú ideig hirdetni a háború elesetteinek emlékét. "Ez egy egyértelm? jelkép. Nem lehet elvonatkoztatni attól, amit a saját korában jelentett – a nyilaskeresztes államot" – véli Kecskés Márton. A kerület liberális képviselője szerint nem magával a turullal van a baj, hanem azzal, hogy a háború polgári áldozatainak emlékére használják fel. "Ahogyan nem állítanak sarló-kalapácsos szobrot a kommunizmus idejében meghaltak emlékére, ugyanúgy abszurd az is, hogy egy turullal hirdetik a második világháború civil áldozatainak emlékét" – véli az SZDSZ képviselője. A közgyűlés határozata ellenére Mitnyan György fideszes polgármester szombaton felavatja az emlékművet, abban bízva, hogy a testület újratárgyalja az ügyet. Ám Gy. Németh Erzsébet lapunk kérdésére kifejtette: "a közgyűlés többségi döntést hozott, így a szobor felállításával jogsértést követ el a polgármester". Mint mondta: "Felháborító, hogy demokráciában a polgármester figyelmen kívül hagyja a Fővárosi Közgyűlés döntését, az meg egyenesen sunyi viselkedés, hogy Mitnyan úr abban bízik: a felavatás után majd újra tárgyalunk az emlékműről. Erről szó sem lehet, ha kell, elbontjuk a szobrot" – jelentette ki az MSZP fővárosi frakcióvezetője.
(Cs. P. – F. L.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!