Kereső toggle

MIÉP 2005: kétszáz fős tömeg a Hősök terén

Görénykurzus, fogatlan oroszlán

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Szlazsánszky Ferenc

Hol vannak a kempingasztalok? És a nyilas kirakodóvásár? Hol késnek a golyófej? srácok fekete bomberdzsekiben, árpádsávos lobogóikkal? És hol vannak a régi harcostársak: Franka, Grespik, Nagy Feró, Schuster Lóri és a Hegedűs-klán: idősebb és ifjabb Hegedűs Lóránt és a széphangú Hegedűs Zsuzsanna? És hol vannak az emberek? A tömeg? 



Kezdjük, gyerekek, hideg van! Fotó: Somorjai L.

Vagy tévedés történt? Nem három órakor kezdődik a Magyar Élet és Igazság Pártja évadnyitó tüntetése? 

De nicsak, egy ismerős: Bogdán Emil bácsi fagyoskodik a Köztársaság téri járdán. Az egykori MIÉP-képviselő, a külügyi bizottság volt tagja. Néhány évvel ezelőtt még a pigmeusokról értekezett mint fajelméleti szakértő. Most itt áll türelmesen, kedvesen, oldaltáskával. "Nincs apropó, nincs szikra" – mondja, mikor a megcsappant közönséggel kapcsolatban kérdezem. 

Három óra tíz. A létszám betelt, máma már nem duzzad tovább. Vagyunk vagy ötezren – ironizált néhány éve Csurka István a Hősök terén, kétszázezer híve előtt. Mit adna most ötezer emberért! De hát tizede sincs itt, erős jóindulattal vagyunk vagy kétszázan. 

A MIÉP jelenleg öt emberre épül: Csurka elnök úr és Gizella asszony, az új reménység, Sárdi Barbara és férje, az egykori rocker, Papp Gyula (jelenleg a párt első számú zeneszerzője), és az elmaradhatatlan szpíker, Győri Béla viszi vállán a nemzeti radikalizmus minden terhét. A 2002-es négy és fél százalék három-négy családot tart el, többet nemigen. Úgyhogy megfogyva bár, de törve nem… 

Illetve mégis! Micsoda pech: éppen most, színpadra lépés előtt öt perccel törött le Barbara asszony csizmasarka. Ráadásul magas sarok, legalább tízcentis. 

Miközben Papp Gyula a helyreállítással bíbelődik – nem akarok beleszólni, de nem biztos, hogy az a huszonkettes csőkulcs a megfelelő szerszám – Barbara kék frottírzokniban billeg az aszfalton, spiccelő lábtartással próbálja áthidalni a váratlanul fellépett szintkülönbséget. De nincs elkeseredve. 

"Itt vannak a ruszkik, bombájuk minket pusztít" – árad az új MIÉP-sláger a háztartási méret? hangszóróból, mikor is megérkezik Csurka István. "Kezdjünk, gyerekek, hideg van" – adja ki az utasítást Papolczy Gizella, de Barbara türelmet kér: "Egy pillanat, megpróbálják visszarakni a sarkamat." "Béla, tedd oda a lábad, hadd álljon rá a Barbara" – veszi át az irányítást az elnök. Győri Béla készségesen odateszi, így Barbara immár a szóvivő lábán pihenteti a sajátját. Papp Gyula viszont nem jár sikerrel, a csőkulcs sem segít. Talán, ha Schuster Lóri itt lenne… (Hát, ez elég gyenge poén. Majd kihúzom.) (Mégse húztam ki.) Valaki még felajánl egy harmincnyolcas cipőt kölcsönbe, de harminckilences kellene, az idő viszont múlik, a hőmérséklet már csak 3 fok Celsius, úgyhogy nincs mit tenni, Barbara felemás csizmában lép a közönség elé. Valami vastag fatörzsről beszél, lassan, tagoltan, mintha csökkent értelmi képesség? emberekhez szólna. Végül is ő tudja. 

A könnyebb érthetőség kedvéért néhány önkéntes Gyurcsányt, Hillert és Kun Bélát zombikként ábrázoló táblákat tart a hidegtől kissé tompult nyugdíjasok felé. 

"A mi erőnk nem nagy. Lehetnénk többen is." Az elnök úr nyitómondatai ezek. Hanghordozása leginkább egy lakógyűlés hangulatát idézi: Csurka István közös képviselő ismerteti a napirendi pontokat, majd az IKV-val kötött szerződés tartalmát. De aztán belelendül a szónok: nemzetvesztők, hazaárulók, görénykurzus, szifiliszes Lenin és hasonló színvonalú panelek kerülnek elő. Nem jobbak, nem rosszabbak, mint amikor tömegek előtt beszélt Csurka, amikor kétharmados Fidesz–MIÉP koalícióról szőtte álmait, és lesz itt nemulass-sal fenyegetett. A kétszáz kisembernek elővezetett produkció azonban új értelmezést nyer: hogyan válik valaki önmaga karikatúrájává. 

"Tetszett a beszéd?" – szólít meg egy MIÉP-es a tér túloldalán, már elmenőben, de a választ meg sem várva maga felel: "Írni sokkal jobban ír az öreg. Na, minden jót, Minyó Imre voltam."

Olvasson tovább: