hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tőkések a médiaháborúban
Sorozatban Wekler és Orbánné ügyei

2004. 10. 04.
A politikai elit közelmúltban napvilágot látott szőlőbizniszei nemcsak arról árulkodnak, milyen leplezetlen cinizmussal – ám teljesen törvényesen – turkálnak az adófizetők zsebében némelyek, hanem arról is, hogyan operálnak saját berkeiken belül, illetve ellenfeleik táborában botrányos információk csepegtetésével vagy akár visszatartásával. Az alábbiakban a Wekler-ügy és a hasonló kaptafára húzható Orbánné Lévai Anikó-ügy médiamenedzselését tekintjük át. 



Orbánné, Lévai Anikó egy rendezvényen. Nem eper – szőlő Fotó: MTI

Egyes vélemények szerint Wekler Ferenc leköszönt parlamenti alelnököt annak tudatában hagyta elvérezni pártja és a koalíciós társ, hogy már rendelkezésükre álltak az Orbánné-féle "szőlős dokumentumok". Wekler majdnem háromszázmilliós vissza nem térítendő állami kölcsönhöz juttatta magát, hogy szőlészeti vállalkozását felvirágoztassa, majd a szekszárdi borvidékhez csatoltatta a területet, melyben érdekelt volt. Augusztus elején tehát összeférhetetlenségi eljárást kezdeményezett ellene a Fidesz, ám hirtelen beléjük fagyott a szó, amikor a viszontválaszban Wekler két 2004-es hasonló természet? támogatást emlegetett: Demeter Ervinét és Mádi László feleségéét. Az SZDSZ eleinte Weklerre hárította a felelősséget, ám egy hirtelen képváltással feloldozták "bűnei" alól, és figyelmeztették, hogy legközelebb körültekintőbben járjon el. Eörsi István SZDSZ-alapító mindenesetre kilépett a pártból, Bauer Tamás, illetve Gusztos Péter pedig belülről nehezményezték a lagymatag hozzáállást. Követelésük értelmében Weklernek meg kellett volna válni az alelnöki címtől.

Néhány nappal később a Klub Rádió megpendítette, hogy Orbán Viktor feleségének a cége is kapott állami támogatást még az előző kormányzati ciklusban, melyből összesen tizenhárom hektár szőlőt telepítettek Sárazsadányban. Igaz, ekkor már a Magyar Hírlap is közölte, hogy a parlamenti patkó valamennyi oldaláról zajlott kísérlet rangosabb borvidékek saját vagy politikusok érdekeltségébe tartozó földekkel történő bővítésére. Sőt egy pártok feletti lobbi állítólag a csatlakozás előtti, vonatkozó törvényt gyakorlatilag teljesen átírta a saját szájíze szerint. 

Wekler mindenesetre augusztus 22-én felajánlotta lemondását, bevallása szerint azért, hogy ne okozzon kárt pártjának, bár ebben az is erőteljesen ösztökélhette, hogy előzetesen megszellőztették menesztési szándékát. Kuncze Gábor pártelnök csak ennyit mondott: "Én nem tudom őt ebben megakadályozni". Nem is kellett sok időnek eltelni, és a parlament mentelmi bizottsága máris javasolta a távozó alelnök mentelmi jogának felfüggesztését. 

Eközben az Orbán-szőlő ügye beérett a parlamenti szintre emeléshez, és a szocialisták szeptember 19-én már sorolták is az adatokat. Hogy eddig csak azért hallgattak-e – beleértve természetesen koalíciós partnerük vezetését –, mert szoros érdekük fűződött Wekler menesztéséhez, az ő titkuk marad. Szerintük Lévai Anikó cége, a Szárhely-dűlő-Sárazsadány-Tokaj-Hegyalja Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. több mint harmincmillió forint vissza nem térítendő kölcsönt kapott ültetvénytelepítésre a Torgyán vezette agrártárcától Orbán Viktor kormányzati ciklusában. Adta magát a párhuzam: ha Weklernek ugyanezért mennie kellett, akkor Orbán mire vár – mondogatták a szocialisták. Az Index információi szerint Orbán Viktor felesége Felcsúton összesen nyolc ingatlannal rendelkezik. Lévai Anikó saját bevallása szerint csak nyolc hektáron gazdálkodik abból a negyvennyolcból, amelyet cége művel. 

A Magyar Nemzetben közölt cikket azonban feltehetően nem tartották önmagában elegendő válasznak a Fidesz médiafelelősei, mert még hármat sem aludtunk, és a párt látványos figyelemelterelő akcióba kezdett: Répássy Róbert Medgyessytől tudakolta, vajon a távozó kormányfő tesz-e feljelentést az SZDSZ "korrupciós ügyeivel" kapcsolatban, ismét szóba került Demszky horvátországi nyaralója, Kovács Kálmán kakaóbiztos számítógépei és a Csillag István-féle autópályatender. A hatás azonban elmaradt, ezért a Fidesz újra elővette a brókerbotrányt. Az ügy súlyát jelzi, hogy Polt Péter sem maradhatott ki a figyelemelterelésből, így Demeter Ervin fideszes képviselő az MSZP székháza előtt tartott sajtótájékoztatóján már az ügyészségi nyomozók akciójának biztos hátteréből állíthatta, hogy a gyanú szerint tízmillió forintot vett át az MSZP egyik képviselőjelöltje a párt székházában egy olyan iratért, amely a szocialista irányítású közpénzügyi államtitkárságon keletkezett a brókerüggyel kapcsolatban. Demeter akcióját további hét hasonló követte az ország számos pontján, így a sajtó munkatársai elegendő munícióval voltak ellátva ahhoz, hogy idejüket ne olyan témákra pazarolják, mint az Orbán-szőlők. Szíjjártó Péter haladéktalanul Balatonöszödre utazott, hogy a hűs habokból emlékeztessen újfent Gyurcsány Ferenc üdülőbizniszére. Parlamenti társai pedig – Varga, Hörcsik, Nógrádi – olyan kényes témákat feszegettek a T. Házban, mint az uniós nettó befizető státus hátrányai és a zárszámadás lehetséges meglepetései. Aztán a nagyobb siker reményében még egyszer bedobták az ügyészséget, amely, hogy, hogy nem, éppen most találta meg Keller László, és a Kulcsár-ügyben vesztegetéssel meggyanúsított ügyvéd közötti összefüggést. Keller csak annyit tartott érdemesnek megjegyezni, hogy érdekes módon a legfőbb ügyész eddig a Fidesz holdudvarát érintő konkrét ügyekben arra hivatkozva tagadta meg a tájékoztatást, hogy folyamatban levő ügyben nem adhat tájékoztatást. Futottak még: Pokorni Zoltán és Szita Károly egy-egy darab sajtótájékoztatóval. 

Németh Imre agrárminiszter sem asszisztálhatott "büntetlenül" Lévai Anikó szőlészeti támogatásainak feltárásához. Kevéssel azután, hogy a miniszter is exponálta magát Orbánné ügyében – "nem tudom elképzelni, hogy igaz a hír, az Orbán család bányavállalkozásokban utazik, de ha képviselőtársam többet szeretne tudni, kérdezzen másképp" – előkerült egy dokumentum a Hír Tv fiókjából, amely szerint a XVII. kerületi önkormányzat a múlt héten minősített át egy külterületet, ahol Németh Imrének is van földje, aminek az ára állítólag csaknem a tízszeresére növekedett. Az agrárminiszter védekezésében hárította a pofont, és rögvest ellentámadásba lendült. Parlamenti expozéjában bejelentette, hogy az Orbán-szőlők a korábban ismertté vált negyvenegy millió forinton túl további 14 millió forint vissza nem térítendő állami támogatáshoz jutottak az előző ciklusban. Majd a Népszava rátalált egy további adalékra, amely szerint Sárazsadány önkormányzata állami támogatásból épített utat az Orbán-kormány idején a volt miniszterelnök felesége által birtokolt cég szőlőjéhez. A volt miniszterelnök azonban nem várta meg az újabb ütésváltást, hanem jogi útra terelte a purparlét, és beperelte Nyakó Istvánt, az MSZP szóvivőjét.

A miniszter meglepetéseket ígér

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!