Kereső toggle

Elvált férjek ámokfutása

Cserbenhagyott áldozatok

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Hogyan vetemedhet arra valaki, hogy gondolkodás nélkül továbbhajt, miután elgázolt egy gyalogost, vagy közúti balesetet okozott? Márpedig ebből a sofőrfajtából hazánkban évente körülbelül 1500 akad. És bár ez a szám kevésnek tűnhet a tízszer annyi közlekedési balesethez képest, mégis sok, ha arra gondolunk, hogy naponta legalább öt ilyen ámokfutó veszélyezteti testi épségünket. 



Képünk illusztráció Fotó: MTI

A huszonnégy éves Viktória egy fagyos januári reggelen indult takarítani valamelyik Szépvölgyi úti irodába, de ott már hiába várták. 

A HÉV-ről leszállva rendes, jogkövető polgárhoz illően megvárta, míg zöldre vált a zebránál elhelyezett jelzőlámpa, majd elindult a túlpartra. Az útszakasz felénél észlelte ugyan a balról kanyarodó nagyméret? autót, de mivel kétsávos úttestről volt szó, abban
a hiszemben volt, hogy a sofőr könnyűszerrel kikerüli majd. Nem így történt. Mikor újból a közeledő járm? felé fordult, már féktávon belül volt, a fényszóró egyenesen a szemébe világított: nem volt menekvés. Az ütközés erejétől az aszfaltra vágódott, gerincét és koponyáját a hátizsák mentette meg, baloldali végtagjai azonban szétroncsolódtak. A sokkhatás alatt egy ideig nem érzett fájdalmat, így még ő csendesítette az autójából kipattanó férfit, aki három méterre állt meg a sebesült lánytól, és ahelyett, hogy állapota felől érdeklődött volna, torka szakadtából magyarázta, miként haladt át jogszerűen a neki is a gyalogoséval egyidőben felvillanó zöld jelzésen. Viktória ezután elájult. A következő kép, amire emlékszik, hogy egy mentős fogja a kezét, gázolója pedig jelezte, mindjárt jön, csak félreáll, hogy ne akadályozza a forgalmat. Azóta is jön. A mentőautóba mellé ülő nyomozónak eleredtek a könnyei, mikor kiderült, hogy csak két héttel idősebb a lánynál, és a magyar vezetési morált kárhoztatva kifakadt: a közlekedési balesetben sérülést okozók nagy része cserbenhagyja áldozatát. A műtét jól sikerült, csavarok és fémek halmaza került a lökhárítónál gyengébbnek bizonyuló karba, lábba, majd az egy hét kórház után már csak a két hónapos otthoni fekvést kellett kibekkelni. Az elkövetőt azóta sem sikerült kézre keríteni. 

Viktória nem az egyetlen, akinek ilyen módon került veszélybe élete és megélhetése, hiszen a rendőrségi statisztikák tanúsága szerint nemcsak a közúti balesetekben elhunytak számát tekintve, hanem a cserbenhagyásos gázolások terén is dobogós helyen állunk Európában. Előbbire adat, hogy míg az unióban száz személyi sérüléses baleset közül csak egy végződik halállal, addig nálunk hét. Utóbbival kapcsolatban pedig Kemenes Miklós nyugállományú rendőrezredes, az Országos Balesetmegelőzési Bizottság munkatársa figyelmezteti a sofőröket, hogy a segítségnyújtás elmulasztása és a cserbenhagyás nem ugyanazt jelenti, és a törvény is eltérően szankcionálja azokat. 

A közlekedési jogszabályok előírásainak megfelelően a járművezetőnek meg kell állnia a baleset helyszínén, és meg kell győződnie arról, hogy van-e segítségnyújtásra szoruló személy, még akkor is, ha nem ő okozta a balesetet. Ha nem áll meg, és súlyos sérültet hagy maga mögött, akkor segítségnyújtás elmulasztásában vétkes, amely élet elleni bűncselekménynek minősül. Ezt egyébként a helyszínen tartózkodó gyalogos, a közelben elhaladó gépkocsi vezetője vagy utasa is elkövetheti, tehát bárki, aki nem nyújt tőle elvárható segítséget egy sérült személynek. A cserbenhagyást, amely közlekedési bűncselekmény, viszont csak a balesetet okozó és onnan elhajtó sofőr követheti el, aki ez esetben akkor is büntetendő, ha senki nem sérült meg.

Bilkei Pál, közlekedés-pszichológus huszonöt éve foglalkozik balesetkutatással, és ez elég hosszú időnek bizonyult ahhoz, hogy a cserbenhagyásos gázolások lelki mozgatórugóiról pontos képet alakíthasson ki. Elmondása szerint génjeinkben két, egymással ellentétes irányú reflexet hordozunk, az egyik a menekülés, a másik a támadás. Egy gázolás olyan szint? inger, amely nem a tudatos cselekvésnek kedvez, hanem felszínre hozza ezeket az úgynevezett elsődleges reakciókat, ösztönöket. Vészhelyzetben majdnem mindenkinél a menekülés "kattan be" először, és még mielőtt végiggondolná felelősségét a kialakult helyzetért, már ott sincs. Aki ezen elemi ösztönök ellenére a helyszínen marad, az az önkontroll és a kedvező neveltetés, szocializációs körülmények miatt teszi. Ha mégis a reflex győz, a menekülőben beindul egy védekezési mechanizmus, amely már arra játszik, hogy "hátha nem látta senki, nem jönnek rá, nem kapnak el", ráadásul olyan mentségeket kezd el keresni, amely szerint a másik volt a hibás, és ő maga igenis jól cselekedett, amikor elment a baleset helyszínéről. A büntetéstől való félelem általában csak körülbelül két-három órával a tragédia után játszik szerepet az elkövető viselkedésében, hiszen a baleset pillanatában egy olyan furcsa transzállapotba kerül, ahol nem működnek a logikus gondolkodás szabályai. 

A szakember emlékszik egy esetre, amikor Győr határában egy sofőr az előtte szabályosan közlekedő autót átlökte a szemközti sávba egyenesen egy kamion kerekei alá és ez egy teljes család halálát okozta. A férfi a klasszikus "menekülő" volt: fékezés nélkül továbbhajtott, majd autóját balatoni nyaralójánál rejtette el. Egy hét múlva találták meg. A pszichológussal folytatott beszélgetés során a már sokszor tapasztalt tünetegyüttes tárult fel, nevezetesen, hogy az illető egyáltalán nem emlékszik a történtek részleteire, a nagy feszültség gyakorlatilag törli az emlékképeket az adott helyzetről. 

Bilkei doktor szerint a kriminológia alig tart számon nőt, aki cserbenhagyásos gázoló lenne, ez majdhogynem kizárólag a férfiak privilégiuma. A nemek aránya csak azoknál a személyi sérüléssel nem járó formációknál egyenlítődik ki, amikor például valaki parkoló autónak tolat, vagy azt meghúzza. Ami viszont rendkívül figyelemre méltó megállapítása a statisztikáknak, hogy a cserbenhagyók 80-85 százaléka elvált férfi. Tehát nagyon kevés olyan cserbenhagyó van, aki biztos családi háttérrel rendelkezik, és ez – úgy tűnik – a felelősségérzéssel függ össze. Ha ehhez hozzávesszük, hogy általában 35-45 év közötti exférjek az elkövetők, és tudjuk, hogy Magyarországon ebben a korosztályban a leggyakoribb a válás, akkor még kevésbé süthető rá a konklúzióra a belemagyarázás vádja. 

Bár közlekedési morálunkra nagy befolyással van a tradíció, hiszen a hátsó ülésen helyet foglaló gyerekek vezetésről szerzett első benyomásai főleg apjuktól származnak, mégsem állíthatjuk, hogy csak ez a tényező felelős a lezüllött állapotokért. Nem szabad ugyanis figyelmen kívül hagyni, hogy a közlekedés kamaszkorát éli hazánkban. Franciaországban vagy a németeknél már a nyolcadik vagy tizedik generáció ül kocsiba, és így ki tudott alakulni egyfajta közlekedési kultúra, morál, ezzel szemben mi még csak a harmadik nemzedéknél tartunk, ezért autós szokásaink a pubertáskor minden problémáját egyszerre produkálják. Erős a márkabűvölet, az "én dinamikus ember vagyok, ezért egy nagyobb és erősebb kocsival száguldozok" típusú magatartás. "Az egész társadalmi életünk arról szól, hogy mikor mások már fékeznek, te még nyomod a gázt" – összegezte tapasztalatait a pszichológus.

Olvasson tovább: