Kereső toggle

Kádár sakkozik, Aczél nézi, Nagy Imre szemüveg nélkül

Múmiák a Fehér Házban

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Lehullt a lepel, ezután bárki láthatja Kádár Jánost sakkozás, Aczél Györgyöt kibicelés közben, akit beengednek a képviselői irodaházba. A kulturális bizottság ajánlására egyelőre ideiglenesen, de a házbizottság döntése után valószínűleg végleg lekerül a függöny Bernáth Aurél Munkásállam cím? képéről. Meglepő tény került napvilágra: Kádár János évekig Nagy Imrét is ábrázoló festmény "előtt" járt dolgozni.



Halász János fideszes képviselő a Munkásállam előtt. Fent Nagy Imre Fotó:MTI

"Ha nem tetszik nekünk a Munkásállam, költözzünk el a Fehér Házból" – így összegezte ellenérzéseit a fideszes Homa János képviselő kedden a kulturális bizottságban, ahol Bernáth Aurél falfestményének nyilvánossá tételéről, eltávolításáról, horribile dictu lefestéséről vitáztak a képviselők. Az ügyet a fideszes Halász János, a bizottság alelnöke melegítette fel, aki tavaly májusban, vélhetően csipkelődés végett, a miniszterelnököt kérdezte az előcsarnokban őrzött "múmiákról", és az eltávolítás lehetőségeiről, de az ügy végül nem egészen eredeti szándéka szerint alakult. A sajtóban megjelent hírt neves műtörténészek felháborodott nyilatkozatai kísérték, akik kizárták a megsemmisítést, oktalannak nevezték a leszállítást, és a kép láthatóvá tétele mellett érveltek.

Az érvek súlya alatt Pető Iván, a kulturális bizottság szabaddemokrata elnöke nyilvános ülésre hívta össze a testületet a probléma megtárgyalására, és ideiglenesen a falfestmény leleplezését kérte az Országgyűlés Hivatalától. A nagy érdeklődés láttán Pető felvetette, hogy a testület ezután mindig egy festmény alatt ülésezzen. Mécs Imre képviselő (SZDSZ) például állványra helyezett kis digitális gépével minden négyzetméterét külön lefényképezte. A jelenlévők véleménye megoszlott a tizennégy év után napvilágra került falfestményről, egyes újságírók még a lemeszelését sem tartották kizártnak, a bizottság elé meghívott művészettörténészek viszont elragadtatottan nyilatkoztak művészeti értékéről.

"Ez egy remekmű, a magyar kultúra nagyjainak sorába tartozó Bernáth életművének összefoglaló szintézise" – kampányolt a kép mellett a képviselők felvilágosítására hivatott Dávid Katalin művészettörténész, aki a festő jó barátjaként 1968 és 1970 között végigkísérte a Munkásállam készítését. A száraz vakolatra festett kép alsó harmada névtelen embereket ábrázol hétköznapi tevékenység közben, a középső pedig politikai gyűlést mutat, ám ismert szereplőkkel. A hallgatóság körében felismerhető Bernáth maga, illetve több művészbarátja, Déry Tibor, Illyés Gyula, Pátzay Pál, Szőnyi István és Ferenczy Béni. Szerepelnek rajta a mecénások, szándékoltan nem a háttérben, a sakkozás közben megfestett Kádár János pártfőtitkár, valamint a partit figyelő Aczél György, az MSZMP kulturális korifeusa is.

Dávid elárult titkokat is. "Egyszer jön Bernáth, és azt kérdezi: nem lesz abból baj, ha Nagy Imrét is ráfesti a képre? Dehogynem, mondtam neki, nagy baj lesz." Ezután a festő leszedte a mártír miniszterelnök szemüvegét, de érdemes belegondolni abba, hogy Kádár hogy nem vette észre tizenkilenc évig az általa kivégeztetett elődje képét munkahelyének falán. Mert hát ez a ház pártházként működött. Ide járt dolgozni a "Gazda".

Az egyik fideszes Bernáth motivációjáról érdeklődött, azaz hogy miért vállalta a polgárinak tekintett művész a kép megfestését. "Miért, miért? Négyzetméterárért, igen jó négyzetméterárért" – hívta fel a figyelmet a múzsa igazi "csókjára" Bereczky Loránd, a Nemzeti Galéria főigazgatója, aki szerint a kép felső harmadában látható színkavalkád a huszadik századi magyar festészet csúcspontja. Némileg Dáviddal is szembeszállva azonban maximalistán "léptékproblémákat" vélt felfedezni a kép alsó részein.

A Munkásállamot a rendszerváltáskor vörös bársonyfüggönnyel fedték el. A már akkor is képviselő Pető szerint érthetően, hiszen a demokratikusan megválasztott parlament tagjai közül senki sem kívánt szembesülni a letűnt rendszer relikviáival, de azért beköltöztek az MSZMP Központi Bizottságának székházába.

A legendák viszont keringtek. A függöny a legnagyobb Közép-Európában. A kép mozaik, ami Kádárt és/vagy Rákosi Mátyást ábrázolja. Halász – aki 1998 óta Fidesz-képviselő, és az Orbán-kormány idején rövid ideig kulturális államtitkár is – például saját bevallása szerint csak tavaly tudta meg, hogy a függöny egy festményt takar. A műtörténészek ugyan már a letakarás után egy évvel indítványozták a függöny eltávolítását, de senki sem hallgatott rájuk. 

A meghívott szakértők kizárták a secco megsemmisítését, mivel múzeumi védettséget élvez, ráadásul a Ferenc József koronázását ábrázoló freskót sem kívánta senki eltávolítani az Országházból; elszállítását pedig pénzpocsékolásnak és oktalanságnak nevezték, mivel csak a falról való leválasztása a vakolattal együtt mintegy százmillió forintba kerülne, nem beszélve a szállítási és elhelyezési költségről, valamint arról, hogy ekkora – kétemeletnyi – belső falfelület egyetlen múzeumban sincs Magyarországon.

A Munkásállam nyilvánossá tételét pártállásra való tekintet nélkül minden képviselő támogatta – a stílszerűen az MSZMP KB Politikai Bizottsága egykori termében tartott – bizottsági ülésen; de nem is ők lettek volna, ha nem vitáztak volna össze egy részletkérdésen.

A gazdasági főigazgató úgy értelmezte ugyanis a letakarás ideiglenes feloldását, hogy az az előcsarnok összes művére vonatkozik. Így láthatóvá vált az államszocializmus két, Bernáthénál sokkal politikusabb témájú relikviája is. Farkas Aladár 1959-ben készített militáns reliefjei, a Munkás-paraszt hatalomért, az 1956 és az 1919. Az első elveszett magyarországi tanácsköztársaság után jönni fog a győzelmes második. A Lenin feliratú domborművek művészi értékét a szakértők is kétségbe vonták. Dávid sommásan rossznak nevezte őket, Bereczky pedig azt mondta, hogy a középszer? szobrásznak ezeknél csak egy rosszabb alkotása van. A főigazgató elárulta, hogy a domborműveket a nyolcvanas évek közepén már a pártállam is raktárba száműzte volna, majd Antall József kérte az eltávolításukat, de semmi sem történt, bár a galéria már akkor is vállalta volna az elvitelt.

A képviselők hosszas vita után dűlőre jutottak abban, hogy el kell vinni a domborműveket (bár a szocialista Szabó Zoltántól, akár maradhattak is volna, mint történelmi dokumentumok), komoly vita volt azonban arról, hogy addig is függönyözzék-e vissza őket. Szabó és Vitányi Iván ezt végképp fölöslegesnek tartotta, és csatlakozott hozzá a szintén MSZP-s Donáth László, aki lelkészi hivatásából példát merítve azt mondta, "a sírt sem szabad felnyitni, majd visszazárni, ha exhumálunk egy halottat". Vehemensen tiltakozott viszont az MDF-es Balogh László – az elnök végül a függönyözésről nem szavaztatott, így az Országgyűlés Hivatala automatikusan eltakarja a domborműveket, míg a falikép a házelnök döntéséig látható marad, mivel annak függönyét addig is "mosásba küldik". (B. Zs.)

Olvasson tovább: