hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Felröppenő álhírek
Fővárosi érdekek

2002. 10. 14.
Visszalép-e, vagy sem? Jelesül Gy. Németh Erzsébet Demszky Gábor javára. Erre az egyszer? kérdésre redukálódott a fővárosi önkormányzati kampány. Lapzártánkig két homlokegyenest ellenkező álláspont jelent meg: szükség esetén visszalép a szocialista jelölt, illetve: "csakazértsem" lép vissza Gy. Németh, aki mellett a közeljövőben demonstratívan ki fog állni a miniszterelnök és a szocialista pártelnök is. 

A történet megértéséhez legtöbb forrásunk több okot is megemlített. Egyrészt a fővárosi városvezetésben személyi ellentétek és ellenszenvek irracionális elemként hátráltatják a megegyezést. Másrészt a két párt eltérő érdeke is közrejátszik. Az SZDSZ számára létfontosságú, hogy liberális főpolgármester maradjon Budapesten, hiszen ez országosan is reprezentálja a parlamentbe éppen csak bejutott pártot. Az MSZP-nek pedig a fővárosi politikában való láthatóság a fontos, mivel a budapestiek nagy arányban szavaztak a pártra, ugyanakkor az elmúlt tizen-két évben a fővárosi politikusaikat mindig "elszívta" az országos politika, illetve a kormányzás. Az elmúlt években négy fővárosi politikusuk vált ismertebbé. Közülük Vajda Pál üzemeltetési főpolgármester-helyettes egészségügyi okokból nem lehetett főpolgármester-jelölt. Mandur László, a fővárosi elnök számára az Országgyűlés alelnöki tiszte – érthetően – fontosabb, mint a jelöltség. Schiffer János kulturális főpolgármester-helyettes neve pedig nem került szóba. Gy. Németh Erzsébet fővárosi frakcióvezető jelöltsége viszont még az MSZP nőpolitikai arculatába is beleillett. Ráadásul a kampánnyal még ismertebbé válhatott, a kerületek kampányát is – mint emblematikussá tett politikusra – "rá lehetett építeni", emellett a fővárosi SZDSZ-szel való politikai alkuban is eséllyel indulhatott. 

Demszkyék álláspontja szerint az MSZP vezetése már a nyáron, illetve szeptemberben elfogadta Gy. Németh visszalépését, csak a budapesti szervezet ellenáll az országos vezetés akaratának. Forrásaink szerint – amit névvel egyetlen politikus sem kívánt megerősíteni – két fővárosi poszton való személycsere, leginkább Atkári János pénzügyi helyettes leváltása az MSZP – általuk jogosnak tartott – igénye, de megegyezés a mai napig nem született. Ebbe illik a héten "kirobbantott" hír, miszerint Nyáry Krisztián, Demszky kampányfőnöke egy feljegyzésben arról értekezett, hogy azt beszélik: a fővárosi szocialisták "összefogtak" Schmitt Pál független jelölttel Demszky megbuktatásáért. Demszky maga is ráerősített: egyre több jele van annak, hogy a közös cél, az ő leváltása érdekében a budapesti MSZP-sek és a jobboldali pártok folyamatosan egyeztetnek, "mutyiznak". 

Az MSZP azonnal cáfolta ezt az állítást. Mandur László fővárosi elnök Heteknek eljuttatott közleménye kissé fenyegető hangulatú: "Sajnáljuk, hogy valótlan feltételezések terjesztése egy olyan negatív kampány kezdete a fővárosi szabaddemokraták részéről, amely megnehezíti a várható koalíciós egyeztetést." Első reakcióként azt is bejelentették, hogy Gy. Németh mellett Medgyessy Péter és Kovács László is részt fog venni egy kampányesten. Ha ez megtörténik, az azt jelenti, hogy az országos pártvezetés egyértelműen és demonstratívan leteszi a voksát Gy. Németh Erzsébet mellett, és nincs visszaléptetés. 

Szili Katalin, az MSZP elnökhelyettese másnap már egy rádióműsorban finomított: "Amennyiben a közvélemény-kutatások Schmitt Pál győzelmét sejtetik a választások előtt, a szocialistáknak valamilyen lépést kell tenniük." Tehát ha a friss – lapzártánk után megjelenő – közvélemény-kutatási adatok komoly esélyt jeleznek Schmitt számára, akkor az MSZP viszszaléptetheti jelöltjét. 

Horn Gábor szabaddemokrata országgyűlési képviselő, a Miniszterelnöki Hivatal koalíciós kapcsolatokért felelős politikai államtitkára lapunknak határozottan állította, hogy kormányzati szinten nem okozott feszültséget a fővárosi viszály. Mint mondta: az SZDSZ Demszky Gábor pártján áll, és a pletykák elkerülése végett Kuncze Gábor pártelnök is demonstratívan vett részt a főpolgármester-jelölt kampányrendezvényén.

Horn Gábor szerint az válthatta ki Demszky Gábor heves megnyilatkozásait, hogy úgy érezhette: az MSZP fővárosi vezetői által használt hangnem és mondanivaló sokban egyezik a Fidesz által kreált vádaskodással.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!