hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az MSZP szocdemre vált?

2002. 10. 06.
Nem új elképzelés az, mely szerint a Magyar Szocialista Párt nevét az európai példákhoz hasonlóan meg kellene változtatni, mert a szociáldemokrata jelző illene a párt új arculatához. Ismeretes, hogy Szili Katalin hozta nyilvánosságra ezen elképzelést, majd a hét végén már a párt elnöke, Kovács László is nyíltan felvetette egy, a szociáldemokrácia jövőjéről szóló konferencián. Arra, hogy mi áll a háttérben, hogy miért éppen az önkormányzati választás finisében történt ez a bejelentés, többféle magyarázat van. 

Az MSZP vezető köreiben már hónapokkal ezelőtt felmerült a névváltoztatás, illetve a – hamisítatlan szocreál – Köztársaság téri székház eladásának kérdése. Lendvai Ildikó szerint a névváltoztatás egy hosszú folyamat végét jelenti az MSZP-n belül. Éppen ezért nincs értelme elkapkodni, és ez nem is központi kérdés a párton belül, minden ellenkező híresztelés ellenére – állítja a frakcióvezető. "Azonban – tette hozzá – egy-két éven belül a névmódosítás lényegében elkerülhetetlen. Több vezető szocialista politikussal egyetértésben gondoljuk azt, hogy a pártunk már évek óta egy olyan nemzetközi közösségbe tartozik, amit európai szociáldemokrata pártok alkotnak. A nevük ugyan különböző, de eszmeiségükben, programjukban egy célt neveznek meg: a szociáldemokráciát. Magyar vonatkozásban a szocialista szó több jelentéssel is bír. Jelenti a baloldaliságot, a szociális gondolkodást, de a 20. század történései miatt jelent egy társadalmi rendszert is. A névváltoztatás egy értékcentrikusságot, egy értékorientáltságot jelentene a párt életében, amely végképp lezárná a múltat, és valami újnak a kezdetét jelentené. Hangsúlyozom azonban, ez nem újkelet? törekvés a párton belül, hanem mindnyájan tisztában vagyunk vele, hogy ez egy folyamat, amelynek nagyon sok összetevője, elvarratlan szála van még."

Fritz Tamás politológus más magyarázatot ad a kérdésre: "Az a szocialista párt, amely már 1990 óta fontolgatja a névváltoztatást, mára egyértelműen szeretne szabadulni pártállami múltjától, mivel az MSZP jogutódja az MSZMP-nek. A kérdés az, hogy azokkal a jelentős politikai személyiségekkel, akik személyükkel az MSZMP-t képviselik a pártban, mi lesz. Egyértelmű, hogy a nyugat-európai trendekhez kíván hasonulni a szocialista párt, azonban a személyes véleményem az, hogy a névváltoztatás nem teremti meg a nyugat-európai szociáldemokrata gondolkodás feltételeit. Ahhoz, hogy ez létrejöjjön, rengeteg minden másnak is változnia kell" – érvelt lapunknak Fritz Tamás.

A koalíciós partner véleményére is kíváncsiak voltunk: vajon a Szabad Demokraták Szövetsége gondolkodik-e a névváltoztatás lehetőségén? A párt ügyvivője, Horn Gábor kijelentette: az SZDSZ testületeiben sem formális, sem informális módon eddig nem vetődött fel a névváltoztatás kérdése. Személyes véleménye, hogy az SZDSZ büszkén és bátran vállalja az elmúlt tizenöt év történelmét, amit a párt is alakított. 

A "párt" kifejezés bevétele a névbe álságos praktikának bizonyult a Fidesz esetében is. Marad a Szabad Demokraták Szövetsége megnevezés.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!