hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ki kicsoda?
Bencsik után Lovast is átvilágították

2002. 08. 18.
Nehéz heteket él át a politikai jobboldal. Nem elég, hogy a pártállami titkosszolgálatokkal együttműködött kormánytagok versenyében 8:2 arányú vesztésre állnak a baloldallal szemben, rövid időn belül két meghatározó publicistájukról is kiderült, nem egészen azok, akiknek eddig látszottak. Két héttel azután, hogy Tasnádi Pétertől ország-világ megtudhatta, hogy Bencsik András, a szélsőjobboldali Demokrata cím? újság főszerkesztője a rendszerváltás előtt a Népszabadság pártélet rovatánál dolgozott, vasárnap este Lovas István került terítékre. 



Tasnádi Péter. Milliárdos Robin Hood Fotó: Somorjai L.

Mivel Lovas István nem vállalta a nyilvános tévévitát Tasnádi Péterrel, a házi őrizetben lévő vállalkozó ellenvetések nélkül mondhatta el az általa fontosnak tartott információkat az ismert jobboldali újságíróval kapcsolatban. Tasnádi lényegében az Élet és Irodalomban egy évvel ezelőtt megjelent cikksorozat legsúlyosabb állításait ismételte meg: emlékeztetett rá, hogy Lovast 1962-ben jogerősen elítélték lopásért, orgazdaságért, valamint nemi erőszak bűntettében segédként, a nyolcvanas években pedig több amerikai bíróság is elmarasztalta különböző családi vonatkozású cselekményekért. 

Tasnádi "fajtája szégyenének" nevezte Lovast, aki zsidó származása ellenére szélsőjobboldali írásai által vált hírhedtté. A vállalkozó adatokat sorolt Lovas felmenőiről – tudomása szerint az újságíró összes nagyszülője zsidó származású –, és emlékeztetett rá, hogy Lovas 1983–84-ben a Menóra cím? kanadai zsidó lap tudósítójaként dolgozott. 

Lovas István a műsor után perrel fenyegette meg Tasnádit, és – szintén perrel fenyegetve – helyreigazítást kért a műsort sugárzó Magyar ATV-től. (Mint Kenedi Jánostól, a tavalyi ÉS-cikksorozat egyik szerzőjétől megtudtuk, Lovas a rá nézve terhelő tényeket elsőként közlő lapot a mai napig nem perelte be.) Szembetűnő, hogy helyreigazítási kérelmében Lovas nem sérelmezi a nemi erőszakról, a lopásról és az orgazdaságról tett állításokat, és nem száll vitába a származásával kapcsolatos információkkal sem, ezzel szemben határozottan tagadja a személyét és a személyéhez kapcsolható műsorokat ért antiszemita vádakat. 

A helyreigazítási kérelemben többek között ez olvasható: "…a valóság az, hogy Lovas István ellen egyetlen amerikai bíróság sem hozott semmiféle ítéletet büntetőügyben". Az újságíró itt Tasnádi azon mondataira reagál, mely szerint Lovas a nyolcvanas években gyermekei szeme láttára megverte és megerőszakolta akkori feleségét. Az ÉS cikkéből kiderül, hogy a nevezett cselekményekért nem büntető, hanem polgári per indult Lovas ellen, és a bíróság a volt feleségnek adott igazat. 

"…Lovas Istvánt sem a múltban, sem a jelenben az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda nem körözte, illetve körözi" – írja a továbbiakban Lovas. A dokumentumok szerint valóban nem: Lovas ellen a Los Angeles-i bíróság adott ki elfogatóparancsot, mivel nem tett eleget gyermektartási fizetési kötelezettségének. 

Lovas sérelmezi továbbá, hogy az adásban azt állították, "palesztin állampolgárságért folyamodott". Nem cáfolja viszont, hogy már megkapott izraeli bevándorlási engedélyét Izrael Állam az újságíró antiszemita írásai miatt viszszavonta, mint ahogy Tasnádi azon állítását is szó nélkül hagyta, miszerint A Viktor cím? könyv vitáját azért kellett módosítani, mert a tervezett időpontban – tizenkilenc másik jobboldali újságíróval együtt – Bali szigetén tartózkodott kormánypénzen. 

A műsor kapcsán a Jobboldali Ifjúsági Közösség közleményt adott ki, melyben többek között kéri a Fideszt, "hogy végre ébredjen rá folytatódó hallgatásának tarthatatlanságára, súlyos felelősségére, és tiltakozzon, felhasználva nemzetközi kapcsolatait".

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!