hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A jövő tele vízióval
Interjú Újhelyi István országgyűlési képviselővel, az MSZP médiapolitikusával

2002. 06. 09.
– Az elmúlt négy évben több milliárd forint közpénzt "nyeltek el" a közszolgálati médiumok, leginkább az Magyar Televízió. Megtudhatjuk-e majd valaha, hogy mi lett ennek a pénznek a sorsa, és kik a felelősök azért, hogy gyakorlatilag tönkrement az MTV? 



Újhelyi István. Érdekli, hol a lé Fotó: MTI

– Várhegyi Attila nyilatkozta a napokban, hogy nagyon aggasztja őket a kormány néhány intézkedése a közszolgálati televízióval kapcsolatban. Ezen nem csodálkozom. A kormány intézkedései ugyanis arra irányulnak, hogy a közpénzekből való felelőtlen költekezésnek, megkockáztatom, esetleges törvénytelen felhasználásnak véget vetünk a köztelevíziónál. Tudjuk, milyen módon kapcsolódott be a Happy End Kft. és más fideszes cégek annak a pénznek az elköltésébe – összesen 24 milliárd forintról van szó –, amit a Fidesz-kormány négy év alatt ebbe az átláthatatlan struktúrába belenyomott. Ma már látjuk: gyakorlatilag a Fidesz gazdasági hátországának a pénzelése zajlott az MTV-n keresztül, eközben pedig a televíziót mind szakmailag, mind gazdaságilag tönkretették. 

– Mi lesz azokkal a személyekkel, mint például Szabó László Zsolttal, Mendreczky Károllyal, akik első megközelítésben "képbe kerültek" az elköltött milliárdok kapcsán?

– Nem tudom megítélni, hogy személyesen kik felelősek a felelőtlen költekezésért, de biztos vagyok benne, hogy a megfelelő igazságszolgáltatási fórumok erről ítélkezni fognak az ügyben.

– Visszatérve még főleg a tévénél eltűnt milliárdokra, gazdaságilag miként lehet rendbe tenni a közszolgálati médiumokat?

– Nyilvánvalóvá vált, hogy tovább toldozgatni-foldozgatni nem lehet az MTV-t. 

A struktúra, az intézmény teljes átalakítására van szükség, illetve meg kell állítani a felelőtlen költekezést. Ha az elmúlt négy évben néhányan nem szórják szét, illetve – újból megkockáztatom – nem viszik haza az említett összegeket, akkor az MTV modernizálása már megtörténhetett volna.

– Önök eltörlik az üzemben tartási díjat, ami gyakorlatilag a közszolgálatiság jelképe volt. Miért teszik ezt, és mi lesz helyette?

– Ez a rendszer rosszul működött, ugyanis az állam az elmúlt időszakban "kettős adóztatást" gyakorolt közszolgálati televízió fenntartására: egyrészt beszedte az üzemben tartási díjat, másrészt ezenfelül a költségvetésből szinte korlátlanul különítettek el összegeket erre a célra. Ez egy méltánytalan teher volt a magyar családoknak. 

A mi terveink szerint a jövőben egy törvényben meghatározott konkrét összeg lenne mindig elkülönítve a költségvetésből a közszolgálati médiumok számára. El szeretnénk kerülni, hogy aktuális politikai alkuk során dőljön el, hogy mekkora összeget kap egy-egy csatorna.

– Hogy lehet hosszú távon biztosítani, hogy a politika ne telepedjen rá a közszolgálati médiumokra?

– A médiatörvény módosításával szeretnénk elérni a pártdelegáltak felügyeleti jogának visszavonását. A hatalomnak önkorlátozónak kell lennie. Egy banánköztársaságban értelemszerű, hogy a hatalom akarja megmondani még az esti mese címét is. Egy demokratikus államban azonban működnie kell a hatalmi önkontrollnak a közszolgálati csatornák felügyelete kapcsán. Hozzáteszem, az elmúlt négy év inkább egy banánköztársaságra hasonlított, mint egy demokratikus államra. 

– Az elmúlt négy évben a közszolgálati tévé és rádió beállítottsága erősen diszkriminatív volt. Több társadalmi csoport, kisegyház – miközben tagjaik adójából finanszírozták ezeket a médiumokat – egyáltalán nem kapott teret e fórumon…

– Az állami pénzen fenntartott közszolgálati csatornának az a feladata, hogy minden társadalmi réteg, kisebbség és természetesen a többség felé is szolgáltatást nyújtson. Éppen ezért egyetlen közszolgálati csatornán sem lehet helye a világnézeti, politikai ideológiáknak.

– Mi az Önök elképzelése az MTV-vel kapcsolatban? A jövőben inkább a kereskedelmi adók üzletpolitikáját kellene követnie, vagy akkor is maradjon meg az úgynevezett "minőségi" vagy rétegműsoroknál, ha ez a nézettséget nem növeli?

– Személyes véleményem szerint elképzelhetetlen, hogy a kereskedelmi csatornákkal a nézettség, a reklámpiaci verseny terén a közszolgálati televízió felvegye a versenyt. Értelemszerű, hogy egy Csehov- dráma színházi közvetítése a bevétel szempontjából nem tud versenyezni egy Schwarzenegger-filmmel, ugyanakkor az előbbire nagyon is szükség lenne. A fenntartáshoz szükséges összegeket ezért az államnak kell biztosítania.


Várhegyi sötét televíziója

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!