hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tűzijáték és a füstje

2000. 08. 26.
"Sajnálom, hogy az amerikai és a német cég nem élt azzal a számtalan lehetőséggel, amelyet Budapest egy nagy volumen? tűzijátékhoz biztosítani tud. Rengeteg ötlettel tudtunk volna segíteni, ha meghallgatnak" – állítja a millenneumi tűzijátékkal kapcsolatban Ciráki Sándor, aki az elmúlt nyolc évben látványtervezőként vezényelte az augusztus 20-i piroparádékat. A megbízott cégek mintegy 150 millió forintból gazdálkodtak, Ciráki szerint azonban, ha idén is őket bízták volna meg, kevesebb mint 100 millió forintot kellett volna költeni a vasárnap esti showra.



Tűzijáték augusztus 20-án    Fotó: Somorjai

Sokak számára meglepetést okozott, hogy idén külföldi cégeket bíztak meg az
augusztus 20-i tűzijáték kivitelezésével. Az Országimázs Központ ugyanis Gert Hof
német látványtervezőt, illetve a Wizard of Fireworks nev? amerikai céget bízta meg
a kivitelezéssel. Ciráki Sándor nem érti, hogy a szervezők most miért nem szavaztak
bizalmat a Nike-Fiocchi nev? cégnek, amely egyébként az állami tűzijátékokat 30 éven
keresztül bonyolító Nitrokémia Ipartelepek egyik, lőszergyártással és pirotechnikával
foglalkozó utód kft.-je. Mint mondja, ők egy ilyen háromnegyedórás programot "ugyanilyen,
ha nem jobb" színvonalon tudtak volna prezentálni, nagyrészt magyar termékekből, ráadásul
"mindenféleképp 100 millió forint alatt". Az sem okozott osztatlan sikert a nagyközönség
szemében, hogy az eddig hagyományos Gellért-hegyi helyszín helyett a Dunáról,
valamint az Országház környékéről indították a rakétákat, így több ezerrel
kevesebben tudták maradéktalanul élvezni a látványosságot. Ráadásul a budai
oldalra igyekvő tömeg miatt a metrószerelvények már meg sem álltak minden állomáson.

A Miniszterelnöki Hivatal (MEH) Országimázs Központja csak az Állami Számvevőszéknek
számol el tételesen arról, hogy a millenniumi augusztus 20-i rendezvényekre költött
765 millió forint plusz áfát pontosan mire fordították.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!