Kereső toggle

Felgyújtották Farkasházy Tivadar autóját

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Szándékos gyújtogatás következtében égett ki csütörtök hajnalban Budapesten
a Farkasházy Tivadar humorista, újságíró vállalkozásának tulajdonában lévő
Suzuki gépkocsi – állapították meg rendőrségi szakértők. Bálint Gabriella, a
BRFK szóvivője a Heteket arról tájékoztatta, hogy még nem sikerült megállapítani,
miként keletkezett a tűz. A rendőrség ismeretlen tettes ellen indított nyomozást
rongálás alapos gyanúja miatt.

Farkasházy Tivadar a rendőrségen elmondta, hogy konkrét fenyegetést nem, közszerepléssel
járó munkája miatt azonban szokványos, általános tartalmú fenyegetést már többször
is kapott. Lapunk érdeklődésére a humorista elárulta, van elképzelése a történtek
miértjéről, de nem kíván erről bővebben beszélni. Az elmúlt hetekben ez a második
alkalom, hogy közéleti személyiség gépkocsija tisztázatlan körülmények között
kiégett. Az első esetben Veér András, neves pszichiáter autója gyulladt ki egy éjjel.
Az okokat vizsgálva a szakértők véleménye megoszlott: volt, aki szerint az autó
elektromos hiba miatt gyulladt ki, mások úgy vélték, szándékos gyújtogatásról
lehet szó. (Hetek)

Olvasson tovább: