Kereső toggle

A szocialisták Debrecenbe mentek

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A MSZP frakciójának meghatározó személyei látogattak el Debrecenbe, ahol úgynevezett
ország–régió konferenciát tartottak. A több helyszínen és formában zajló
konferencia során a frakcióüléstől kezdve a lakossági fórumokig a párt minden eszközt
felvonultatott, hogy minél inkább megszólítsa a helyi társadalmat.



Kovács László az "országrész-gyűlésen". Aktivizálódnak    Fotó:
MTI

A több megyei nagyvárosban rendezett lakossági fórum és a szakmai találkozók
mellett az egész napos rendezvénysorozat gerincét az a debreceni frakciótanácskozás
képezte, melyet szakemberek és a média bevonásával szerveztek.

"A régiók akkor szolgálhatják lakosaikat, őrizhetik az értékeket és ígérhetnek
jobb jövőt, ha elsődlegesen a fejlesztést célozzák, hosszútávon stabilak,
nyitottak a történelmi regionális kapcsolatok újraépítésére. Ha összehangolják
az állam, az önkormányzatok és a gazdaság együttműködését és erejükkel, teljesítményükkel
versenyképesek Európában – hangsúlyozta bevezető beszédében Baráth Etele országgyűlési
képviselő. Szerinte az 1996-ban elfogadott területfejlesztési törvény, majd az ezt követő
1998-as területfejlesztési koncepció olyan módon mozdította elő ezen cé-lok elérését,
hogy az alulról jövő kezdeményezéseket, helyi gazdasági, politikai erőket partnerként
kezelte, s ezzel a törekvésével az Európai Unió elismerését is kivívta.

Vastagh Pál, volt igazságügy- miniszter szerint létrejött ma a regionális
problematikának egy olyan megközelítése, amely a kormány megnyilatkozásaiból szűrhető
le. E "torz logika" alapján a kisebb létszámú parlamentet úgy érhetjük el, ha a
választási törvényt oly módon módosítjuk, hogy a megyei kompenzációs listák helyére
regionális, területi listák lépjenek. Így a "leendő" régiók nem csak gazdasági
koordinációs szerepkört töltenének be, hanem politikait is. Ezzel szemben meg kell
találni azokat az intézményeket, ellenőrző formákat, amelyek lehetővé teszik, hogy
több megye együttesen alakítson ki fejlesztési programokat, s így integrálódjanak
egy nemzeti fejlesztési programba, ezen keresztül pedig kapcsolódhassanak Európa
strukturális alapjaihoz.

A felszólalók egyöntetűen bírálták azt a kormányzati elképzelést, miszerint a választási
rendszer reformját össze kell kötni a régiók kialakításával. Szerintük a területfejlesztési
törvény kormány által tervezett módosítása pusztán azt célozza, hogy a
regionalizmust összekapcsolja az önkormányzati-közigazgatási rendszer politikai
jelleg? átalakításával, reformjával. Csiha Judit, a párt országos elnökségének
tagja szerint az Orbán-kormány a régiókat hatalomgyakorlásának dekoncentrált
szerveiként kívánja felhasználni.

Olvasson tovább: