hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Újra ügy a Nemzeti

1998. 10. 31.
Az Erzsébet tér helyett a városligeti Felvonulási teret jelölte ki a kormány a felépítendő új Nemzeti Színház lehetséges helyszíneként – jelentette be Hámori József kultuszminiszter. Mint kiderült, új pályázatot írnak ki a színház építésére, és az építkezés befejezésének legkésőbbi időpontját 2002-ben jelölték meg. A beruházás teljes összegét 10,7 milliárd forintban határozták meg, amelyben benne foglaltatik a társadalom által összegyűjtött 2,5 milliárd forint is. Hámori József a helyszínváltoztatást azzal indokolta, hogy az Erzsébet tér sem környezetvédelmi, sem közlekedési szempontból nem felel meg a célnak. Ezen kívül az Erzsébet téri beruházás túl drága lenne, az épület megépítése az eredeti tervek megtartásával mintegy 20 milliárd forintba kerülne. Az Erzsébet téren ezért csak mélygarázs épül. A miniszter elmondta azt is, hogy továbbra is számítanak Bálint Andrásra mint a színház igazgatójára. Fiala István kormánybiztos megbízatása azonban a mélygarázs felépítésének befejezésével "okafogyottá" válik, és helyette miniszteri biztost neveznek majd ki az új Nemzeti Színház felépítésének felügyeletére. Elhangzott, hogy amennyiben – a fővárossal kötött szerződés értelmében – tíz éven belül nem épül fel a Nemzeti Színház az Erzsébet téren, a teret eredeti állapotába kell viszszaállítani. Ennek kapcsán Hámori József kijelentette: egyeztetni fognak a fővárossal. Azt tervezik, hogy a mélygarázst, amelybe eddig 2,8 milliárd forintot invesztált a kormány, felajánlják a fővárosi önkormányzatnak. Megjegyezte: nem kulturális központot, hanem valódi Nemzeti Színházat szeretnének építeni, és az ügyet nem politikai, hanem szakmai kérdésként kezelik. (MTI)
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!