hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Pintér Sándor és Demszky Gábor közös sajtótájékoztatója

1998. 10. 10.
Több kérdésben, így például a BRFK 800 millió forintos adósságának jövő évi rendezéséről is egyetértésre jutott szerdán a belügyminiszter és a főpolgármester – derült ki Pintér Sándor és Demszky Gábor közös sajtótájékoztatóján, amelyet a mintegy háromnegyed órás eszmecseréjüket követően tartottak.

A Fővárosi Közgyűlés döntése értelmében a főpolgármester kezdeményezte,
hogy a kormányzat teremtse meg a rendőrök állandó közterületi jelenlétének feltételeit.
Mindketten úgy vélték, hogy az úgynevezett posztos rendőri szolgálat bevezetése
hasznos volt, s a miniszter jelezte: a kormányprogramhoz igazodva állandósítják a
rendőrök jelenlétét az utcákon. Demszky Gábor sürgette, hogy a főváros által két
éve 170 rendőrlakás építésére ingyen felajánlott telek ajándékozási szerződését
mielőbb írják alá. A miniszter, akinek eddig nem volt tudomása az ügyről, remélte,
hogy 1999-ben rendeződhet ez a fontos kérdés.

Nem jött létre egyetértés a fővárosi rendőrök úgynevezett veszélyeztetettségi pótlékáról.
Mindketten elismerték ennek jelentőségét, fontosságát, de Pintér Sándor felhívta
a figyelmet arra, hogy az előző kormány által megszüntetett rendszer visszaállítása
csak kétharmados törvénymódosítással oldható meg. Nem kapott érdemi választ a főpolgármester
arra a felvetésére, hogy jövőre milyen pénzügyi feltételek mellett működhetnek
majd az önkormányzatok. (MTI)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!