hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A nyugdíjasok háromnegyede rosszabbul járna

1998. 10. 03.
Nagy csalódást okozott a jövő évi nyugdíjemelésre tett kormányjavaslat – mondta a Heteknek Mihalovits Ervin, a Nyugdíjasok Országos Képviselete elnöke. Az érdekképviseleti vezető továbbra sem ért egyet a kormányzat tervei között szereplő – és törvénymódosítás által megvalósítható – differenciált nyugdíjemeléssel, hanem ragaszkodik a hatályos törvényben előírt növelés mértékéhez. A jelenlegi jogszabály 19-20 százalékos emelést irányoz elő minden nyugdíjra, míg a kormány szándéka szerint a kisebb ellátmányok nagyobb, a nagyobbak kisebb mértékben nőnének, megőrizve jelenlegi vásárlóértéküket. A törvénymódosítás eredményeképpen a jelenleg 18 ezer forint alatti nyugdíjban részesülők jobban járnának, míg a 18 ezer forint feletti nyugdíjjal rendelkezők a hatályos törvény rendelkezésénél kisebb mérték? emelést kapnának. Ez utóbbi réteg mintegy kétmillió-négyszázezer embert jelent, a teljes nyugdíjas társadalom háromnegyedét. "Ezt a tervet nem tudjuk támogatni, minden törvényes eszközzel a megváltoztatására törekszünk" – mondta Mihalovits Ervin, aki szerint a kormány rögtönöz, nyugdíjaspolitikája pedig "szegénypolitika". (Lásd még: Vitanap a nyugdíjakról)
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!