A hét elején Jeremy MacKenzie tábornok a NATO Európai Haderői főparancsnok-helyettese
– hazánk euroatlanti integrációs törekvéseinek előmozdítása érdekében végzett
tevékenysége elismeréseként – a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét
vehette át Göncz Árpád köztársasági elnöktől.
"Meggyőzőnek találom azt a változást, ami Magyarországon és a magyar hadseregben
végbement, az ország valóban elkötelezetten és elhívatottan készül a jövő évi
NATO-csatlakozásra, és felismerte azt, hogy ez a program évekig fog még tartani az
ország teljes jogú NATO-taggá válása után is." – mondta MacKenzie tábornok. A tábornokot
udvariassági látogatáson fogadta Szabó János honvédelmi miniszter is, aki
kijelentette, hogy Magyarország honvédelmi költségvetése fedezetet nyújt a
NATO-csatlakozás első szakaszának többletkiadásaihoz. A találkozón szó esett a
kormányprogramban előírt hathónapos sorkatonai szolgálat bevezetésének lehetőségéről.
A tábornok aggodalmát fejezte ki ezzel kapcsolatban, mert véleménye szerint a
sorkatonai szolgálat ideje kilenc hónap alá nem csökkenthető, ugyanis az a kiképzés
rovására mehet. (MTI)
Pünkösd után: a karizmák titkai
Hogyan alakult a Szentlélek ajándékainak megítélése az elmúlt 2 ezer évben »
Átmenvén a siralom völgyén
Trianon túlélése és ami ebből következik »
Sávuot: a törvényadás ünnepének eredete
Az Ószövetség egyik legjelentősebb nemzeti és vallási ünnepe volt – de az Újszövetség egyik meghatározó eseménye is ezen az ünnepen történt »