Kereső toggle

Pozsgay MDF- színekben

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Egykori munkásőrök és volt MSZMP-funkcionáriusok is
lehetnek MDF-es országgyűlési képviselők – így
módosította a Magyar Demokrata Fórum országos gyűlése a
párt alapszabályát Gödöllőn. A korábbi tilalom
feloldására azért került sor, mert a párt Fejér megyei
szervezete országgyűlési képviselőjelöltként kívánta
indítani Pozsgay Imrét, az MSZMP Politikai Bizottságának volt
tagját a májusi választásokon.

Sepsey Tamás, az MDF országos választmányának elnöke
szerint azért módosították az alapszabályt, hogy az
országos gyűlés dönthessen arról: Pozsgay Imre induljon-e az
MDF színeiben vagy sem. A párt tagságának jelentős része
ugyanis pozitívan értékeli, hogy a volt reformkommunista és
az egykori lakitelki találkozó résztvevője, "visszatér
szellemi gyökereihez" és fölvállalja "a Fórum
szellemiségét és képviseletét". A döntés nem jelenti a
jobboldali elvek feladását – állítja a választmányi
elnök –, de "ha a MSZP-től szavazatokat vesz el, akkor a
győzelem érdekében ezt is meg kell tenni".

Zinner György, a Munkáspárt szóvivője ezzel szemben úgy
látja, hogy ez a lépés "nem fog szavazatokat elvonni a
baloldaltól, ám tovább aprítja majd a jobboldalt".

Az új szabályozás szerint az MSZMP volt tisztségviselői és
a Munkásőrség egykori tagjai úgy válhatnak az MDF
képviselőjelöltjeivé, ha először Lezsák Sándor
pártelnök bizalmát elnyerik. A "kizáró ok"
feloldásáról ugyanis minden esetben csak az ő javaslatára
dönthet a párt országos választmánya. Ha ő nem kíván
ilyen javaslatot tenni, akkor "cigánygyerekek potyoghatnak az
égből, akkor sem lesz a dologból semmi"– hangsúlyozta
Sepsey. Majd hozzátette: "Amíg pedig Lezsák Sándor az
elnök, addig egyetlen emberre sem lesz előterjesztve ez a
javaslat: csak Pozsgay Imrére."

Olvasson tovább: