Kereső toggle

Egy hűséges élet

Fél évszázad jóban-rosszban

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Turay Idát vidám, kedves kisugárzása, kiváló énekhangja, nőies, egyben humoros személyisége a 20. századi magyar szín- és filmművészet egyik közkedvelt alakjává tette.

Pályafutása, Thurmayer Ida néven, 1907. szeptember 28-án, Rákospalotáról indult Thurmayer Sándor festőművész és Szabadkay Lilly lányaként. Nyolcévesen elvesztette édesanyját, ekkor apja két évre egy zárdába küldte, majd magántanulóként folytatta a tanulmányait. Kikapcsolódásként több alkalommal színházba, operába látogattak. Ennek köszönhetően a fiatal lányban egész korán kialakult a vonzódás a színészet világa felé.

Az őstehetség korai megnyilvánulása

Édesapja tizenhat évesen elvitte a színiakadémia felvételijére. Ida életrevalósága kiválóan megmutatkozott a megmérettetés során, ugyanis több mint negyven személy volt előtte, akiket nem igazán akart végigvárni. Így amikor a 19-es sorszámmal rendelkező jelölt hívásakor senki nem ment felvételizni, ő felpattant és a vizsgabizottsághoz járult. Amikor a nevét kérdezték, és kiderült a turpisság, hogy ténylegesen nem ő volt a soron következő, csak annyit mondott, hogy nem akarta, hogy fennakadás legyen a vizsgáztatás körül. Így azt a látszatot keltette, hogy ő „csak” segíteni akart. A felvételi pozitívan zárult, mégis csak egy évet töltött el az Országos Magyar Színművészeti Akadémián Bárdos Artúr ugyanis a Renaissance Színház alapító igazgatója felismerte a fiatal hölgy tehetségét és felkarolta őt. Egyes beszámolók szerint Bárdostól kapta a Turay nevet, ugyanis Thurmayer névvel nem igazán lett volna előnyös színpadra lépnie. Ettől függetlenül az élete nagy részében a környezete csak Dusikának szólította a színésznőt.

Első sikerét 1924-ben a Darázsfészek című darabban aratta. Ezt követően szinte az összes pesti színházban megmutatta tehetségét, és sikeresen forgolódott 1945-ig.

A nagy találkozás

Békeffi Istvánnal, a népszerű színműíróval a húszas években találkoztak először Pécsett, majd a Nemzeti Színház próbáján botlottak egymásba, ahonnan Békeffi hazakísérte a színésznőt, ami találkozások sorozatát indította el – míg végül a férfi azzal állt elő, hogy „nekünk össze kell házasodnunk, mert olyan jól tudunk nevetni”. Így végül 1926-ban összekötötték az életüket. A művésznő a kilencvenes években úgy nyilatkozott, hogy „az ötvenéves házasságunk alatt, jóban-rosszban kitartottunk egymás mellett, és egész életünkben megtaláltuk az okot arra, hogy nevessünk”. Voltaképpen a humor minden élethelyzeten átsegítette őket.

Erre nagy szükségük volt, hiszen a megpróbáltatásokból bőségesen kijutott a vidám párnak, ugyanis a negyvenes években, a háború ideje alatt Békeffi nem írhatott, sőt, bujkálnia kellett zsidó származása miatt. Így Turaynak kellett plusz munkát vállalnia, hogy a megélhetésük biztosítva legyen. Azonban ezzel is a problémáikat tetézték, mert ekkori szerepléseit politikai propagandának értékelték. Emiatt először végleg, majd fellebbezését követően egy évre eltiltották a színészkedéstől.

Legnagyobb örömükre 1946-ban a Magyar Színházban, illetve a Művészben és a Fővárosi Operett Színházban újra pódiumra léphetett a színésznő. Később a Belvárosi Színház, a Kamara Varieté, valamint a Vidám Színpad közönsége előtt is bemutathatta gyermeki jókedvvel átitatott, kifinomult tehetségét. 

Turay Ida Kabos Gyulával (balra) és Törzs Jenővel a Márciusi mese című filmben (1934)

Mozgókép és emigráció

1929-től számos magyar filmben kapott szerepet a fiatal művésznő.

A harmincas években vígjátékokban, míg a negyvenes években karakterszerepekben számítottak alakítására, de mindemellett haláláig látható volt filmekben, illetve filmes munkákban mint epizódszereplő. Olyan befutott műsorokban tűnt fel, mint az Ez a villa eladó; A kölcsönkért kastély; az Egy szoknya, egy nadrág; a Janika (ezt a férje kifejezetten az ő számára írta) vagy a Te rongyos élet.

Az 1956-os forradalom idején elhagyták Magyarországot és Svájcban, Olaszországban, illetve Németországban éltek. Ebben az időszakban Ida maradt otthon háztartásbeliként és a férje tartotta el. 1970-ben az Egyesült Államokban és Kanadában vállalt vendégszerepeket. Végül a hetvenes évek elején hazajöttek Magyarországra, és visszaköltöztek a Gresham-palota egyik lakásába.

Hazatérésüket követően (is) Békeffi sorra írta szeretett feleségének a jobbnál jobb szerepeket. Az ilyen daraboknak köszönhetően érték el közös sikereiket, ugyanis nemcsak otthon, hanem a munkában is kiváló csapatot alkottak.

A hetvenes években Turay megfordult az Irodalmi Színpadnál, a Vígszínházban és a Vidám Színpadon. 1978–1991 között pedig a Thália Színházban lépett fel.

Aktív időskor

Békeffi 1977-ben – hitvese szavaival élve – „úri módon” fejezte be a földi pályafutását: egy baráti kártyaparti után beült az autójába és elhunyt.

A megözvegyült művésznő ezt követően még 20 évig dolgozott, aktív életet élt. Filmekben szerepelt és színházakban lépett fel. Fontos célja volt, hogy a lakhelyéül szolgáló Gresham-palota értékesítését, szállodává alakítását megakadályozza. Erőfeszítéseit siker koronázta, ugyanis haláláig (1997. június 2.) nem kezdték meg az épületen a felújítási, átalakítási munkálatokat.

Munkásságát 1987-ben Érdemes művész díjjal, majd 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével jutalmazták. A színésznő nagy hatását jól mutatja a róla elnevezett budapesti színház és az intézmény igazgatója által alapított Turay Ida-vándordíj.

Olvasson tovább: