Kereső toggle

Élet a Fehér Házon túl

Miből élnek a volt amerikai elnökök?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása
A jelenleg élő volt elnökök Texasban, az Egyesült Államokat sújtó hurrikánok áldozatait segítő rendezvényen.

A leköszönő amerikai elnökök rohamosan növekvő bevételei és fényűző életmódjuk olykor már a saját pártjukon belül is kritikai hangokat váltanak ki.

 

Elizabeth Warren, massachusettsi demokrata szenátor is felhördült, amikor értesült az Obama készülő memoárja terjesztéséért felajánlott rekordösszegről, az előadásain bezsebelt pénzekről és a luxusnyaralásáról Tahitin. Nem volt ez mindig így Amerika történetében.

Az USA első elnökei többségében jómódúak voltak, sokan közülük mezőgazdasági spekulációkból tettek szert nagyobb vagyonra. Voltak közöttük olyanok is, akik még az elnöki fizetésre sem tartottak igényt, mint a legelső elnök, George Washington. Egészen 1958-ig nem létezett elnöki nyugdíjazás, így minden exelnök a saját lábán kellett, hogy megálljon. Harry S. Truman (elnöksége: 1945–1953) egyszerű vidéki fiúból lett Amerika első számú embere, nem voltak megtakarításai. Miután lejárt a mandátuma, csekély összegű nyugdíjat kapott még az első világháborúban teljesített katonai szolgálatáért, helyzetét nehezítette az elnöksége végén felvett hitel.

A könyvkiadásokból vagy a puszta hírnévből való meggazdagodás akkoriban még nem volt jellemző. Truman erről így vélekedett: „Sosem tudtam volna áruba bocsátani magam, mert azzal aláástam volna az elnöki hivatal presztízsét és méltóságát.” Truman sanyarú helyzetét látva a Kongresszus 1958-ban megszavazta az elnökök számára életük végéig fizetendő nyugdíjat, amely jelenleg 205 ezer dollár (körülbelül 55 millió forint) évente, emellett támogatják utazásaikat, irodabérlésüket, valamint ingyenes levelezést biztosítanak számukra.

A helyzet az 1970-es években kezdett drasztikusan megváltozni Richard Nixonnal. A Watergate-botrány miatt lemondásra kényszerült elnök mindent megtett annak érdekében, hogy rehabilitálja magát könyvkiadások segítségével. Az őt követő Gerald Ford pedig mandátuma lejártával a cégvezetésben találta meg új helyét, ami később mások számára is jövedelmezőnek bizonyult. Ronald Reagan visszavonulása után egy lap szerkesztőbizottságában dolgozott, mégis a legnagyobb összegeket beszédei hozták. A valamikor színészként tevékenykedő exelnök mindössze két előadásából – amit Japánban tartott – elsőként érte el a millió dolláros bevételt. Később pedig egyre jellemzőbb lett, hogy a volt elnökök pénzre váltják ismertségüket és tehetségüket. Az elmúlt évtizedekben főként az előadó körutak, ilyen-olyan fellépések és a könyvírás hoztak sokat a konyhára.

Memoárok egykor és ma

Amerikában régóta hagyomány a leköszönt elnökök saját emlékiratának megírása. Különösen igaz ez az elmúlt pár évtizedben készült visszaemlékezésekre. A biográfiákban olvashatunk az egykori elnökök életének, pályafutásának összegzéséről, a Fehér Házban töltött éveikről, de értékrendjükről, sőt a hitükről is szívesen nyilatkoznak. Olykor betekinthetünk a kulisszák mögé is: a napirendjükről, családjukról is találunk részleteket, beleláthatunk a munkájukba, döntéseikbe. Megtudhatjuk, mi zajlik a tárgyalóasztaloknál, hogyan kezelik a nemzetközi konfliktusokat. Az sem ritka, hogy igyekeznek szépíteni a múltat, helyreállítani a saját hírnevükön esett csorbát. Különösen igaz ez egy-egy félresikerült elnöki ciklust követően.          

Az első memoárt – amely rögtön bestseller lett –, Ulysses S. Grant írta. A tábornokból elnökké avanzsált Grant-hős volt a maga korában: az Unió megmentője, Abraham Lincoln szövetségese, aki két ciklust is eltöltött Amerika élén. 1885-ben halála előtt pár nappal fejezte be emlékiratát, amelyben a polgárháborút helyezte középpontba. A kiadás ügyét Mark Twain karolta fel, aki külön céget is alapított erre a célra. A könyv olyannyira sikeres lett, hogy a néhai elnök özvegyének és Twainnek is busás hasznot hozott.

Theodore Roosevelt már a Fehér Házban bestsellert írt. A 20. század elején elnöki hivatalt betöltő Roosevelt rendkívül széles látókörű, sokoldalú ember volt. Népszerű könyvében, a The Rough Ridersben (A kemény lovasok) a spanyol–amerikai háborút örökíti meg, amelyben maga is harcolt. Memoárja ugyanakkor nem volt annyira jelentős, jóllehet népszerűségét és sikeres elnökletét nem is kellett tovább fényeznie.

Roosevelt után a legtöbb elnök megírta a visszaemlékezését, és könyvtárat is létrehozott, bár ez a második világháború utánig nem vált kötelező jellegű szokássá. Ahogy az elnökség egyre jobban intézményesült, ezzel párhuzamosan növekedett a memoárok és a könyvtárak száma is.

Azonban voltak elnökök, akik az emlékiratukon felül még egy sor más könyvet is kiadtak. Ilyen volt Jimmy Carter, aki mandátumát követően 15 könyvet írt a legkülönbözőbb témákban, csak hogy elterelje a figyelmet kevéssé népszerű biográfiájáról és elnökségéről.

Richard Nixon szintén jelentős számú könyvet írt. Memoárjával kapcsolatban azt róják fel neki, hogy a súlyos Watergate-botrányt – amit csak azért úszott meg, mert utódja, Gerald Ford felmentette – elintézte annyival, hogy „történtek hibák”, ahelyett, hogy felvállalta volna személyes felelősségét. Külön tiltakozó csoportot is létrehoztak a memoár miatt, amelynek egyik alapító tagja így nyilatkozott a The New York Times riporterének: „Négy évvel ezelőtt megvolt a lehetősége, hogy elmondja az igazat ingyen. Most pedig 19,95 dollárt kér azért, hogy elmondja ugyanazt a történetet.” A többi, elsősorban külpolitikai jellegű könyvében igyekezett stratégiai tanácsokkal szolgálni. Ehhez a területhez inkább értett, és ebben tudott újra egy kis tekintélyt kovácsolni magának.

Az ’50-es évektől egészen a ’80-as évekig formailag nagyjából hasonló biográfiák születtek. Ezt törte meg George H. W. Bush Átalakított világ (A World Transformed) című memoárja, amelyet nemzetbiztonsági tanácsadójával közösen készített. A visszaemlékezés az 1989–91 közötti fontos változásokat ismerteti, amelyben Magyarország is érintett volt a rendszerváltozás kapcsán. A memoárban így többször is foglalkozik hazánkkal. A kötet bemutatja a tárgyalóasztaloknál folytatott megbeszélések világát, a két Németország egyesülését, a Szovjetunió megszűnését. 

Bill Clinton 15 millió dollárt keresett memoárjával, ami több mint 2 millió példányban kelt el.

Biznisz és jótékonykodás

Bill Clinton Életem (My Life) című emlékirata bestseller lett. A könyv betekintést ad elnökségébe, gazdagon illusztrálja gyermekkorát, útját a Fehér Házba, és beszél a Monica Lewinsky-botrányról is. A kétkötetes, terjedelmes írás kritikusok szerint kissé unalmas, érzelgős, önfényező. Clinton 15 millió dollárt (4 milliárd forint) keresett memoárjával, amit 2 millió feletti példányszámban adtak el. A volt elnök a Forbes szerint 2001 és 2015 között csak a könyveivel hozzávetőlegesen 38 millió dollárt (10 milliárd forint) keresett.

Ma már nemcsak az elnökök, hanem hozzátartozóik is nagy népszerűségnek örvendenek, és további dollármilliókkal gazdagítják a családi vagyont. Hillary Clinton az elvesztett választást a What Happened (Ami történt) című, szeptemberben megjelent könyvében részletezi. Már az első héten 300 ezres példányszámban kelt el (ebből 167 ezer volt a hagyományos könyveladás, a többi e-könyv, illetve audiókönyv formájában talált gazdára). Ez nem sokkal marad el a 2003-as memoárjától. Életrajzi könyvéből, a Living Historyból (Élő történelem) – melyben többek közt részletesen ír férje szexbotrányáról – 438 ezer darabot vásároltak meg már az első héten, és 8 millió dollárt (több mint 2 milliárd forint) kapott érte előre.

George W. Bush Döntési helyzetek (Decision Points) című memoárjáról részletesen írtunk korábbi számunkban (Döntések: George W. Bush könyve élete meghatározó választásairól. Hetek, 2010. november 19.). A kötet minden egyes fejezete élete egy fontos döntéséről, döntéssorozatáról szól. Részleteket ismerhetünk meg belőle Istenhez fordulásáról, élete helyreállásáról is, amely kiinduló alapja lett a hamarosan kibontakozó politikai karrierjének is. A könyv legizgalmasabb része a 2001. szeptember 11-ei terrortámadással és a háttérben zajló elnöki reakcióval foglalkozik. Az önéletrajzi könyvért, amely 2 millió példányban kelt el, közel 10 millió dollárt (2,7 milliárd forint) kapott a volt elnök. Bush további ismertebb könyve egy apjáról írt portrékönyv, amely még 2014-ben jelent meg, címe: A Portrait of My Father (Apám portréja) – a kötet egymillió példányban jelent meg.

A Crown kiadó „történelmi” és „páratlan” jelzőkkel illette a biográfiát, mivel még egyetlen elnök sem írt az apjáról, aki ráadásul maga is elnök volt. A hangoskönyvet maga az író olvassa fel. Az elmúlt években főként festéssel tölti az idejét az exelnök, méghozzá teljesen egyedi témában. Háborús veteránok arcképét festi meg, akiket személyesen is ismert. Az erről készült album, A Portraits of Courage (Bátorság portréi) bestseller lett, a belőle származó bevételt pedig Bush a veteránoknak és családtagjainak ajánlotta fel.

Az év elején jelentette be a Penguin Random House könyvkiadó, hogy megszerezte az Obama házaspár készülő közös memoárjának terjesztési jogait szerte a világon. A két könyv címét és a pénzügyi részleteket azonban nem hozták még nyilvánosságra. Azt viszont lehet tudni az iparági szakértőktől, hogy több kiadó licitált a kiadási jogokra, amit végül 60 millió dollár feletti pénzösszeggel (körülbelül 16,3 milliárd forint) szerzett meg a Penguin Random House. Ez rekordnak számít az eddigiekhez képest, mivel egyetlen elnök sem kapott ennyit emlékiratáért. A befolyó pénzek nagyobb részét az Obama Alapítványon keresztül jótékonysági célokra szeretnék felajánlani. A nemrég leköszönt elnök eddig is elég jól keresett a könyveivel, amelyek összesen 4 millió példányban keltek el. A magyarul is megjelent Vakmerő remények (The Audacity of Hope), a Dreams of my Father (Apám álmai) és egy lányainak írt könyv (Of Thee I Sing: A Letter to My Daughters) után körülbelül 15,6 millió dollár (4,2 milliárd forint) bevételt realizált 2005 óta a USA Today szerint. Felesége, Michelle pedig a kertészkedésről, gasztronómiáról jelentetett meg egy kötetet (American Gown). 

A George Bush elnöki könyvtár a Texas A&M Egyetem campusán.

A legjobban fizetett szónokok

A volt elnökök és feleségeik nem kis összegeket kérnek el a résztvevőktől vagy fogadnak el szponzoroktól egy-egy nyilvános beszéd alkalmával. Ezek lehetnek a könyveiket népszerűsítő előadássorozatok vagy egy bizonyos csoportnak (például vállalkozóknak, szakembereknek, egyetemi hallgatóknak) tartott tematikus előadások, egyéb felszólalások.

Mint fentebb már megjegyeztük, a távozó Ronald Reagen 1989-ben mindössze két beszédéért egymillió dollárt meghaladó összeget kapott. Már nem is meglepő ennek tükrében, hogy Bill Clinton a beszédeiért a 2001 és 2009 közötti időszakban 65 millió dollárt (17,5 milliárd forint) zsebelt be. De felesége is szépen keres, aki a nemrég megjelent könyvét népszerűsítő körúton egy platina VIP- jegyért akár 2376 dollárt (650 ezer forint) is elkért (Torontóban, Vancouverben és Montrealban), de a legolcsóbb jegy is 71 dollár volt Kanadában. A korábbi elnökök rendkívül népszerűek, Bill Clinton több tucat előadást tart évente és mindegyik 250-500 ezer dolláros bevételt jelent. De 2011-ben Hongkongban 750 ezer dollárt (200 millió forint) keresett egy szimpla beszédével.

George W. Bush kicsivel lemarad Clintontól, de azért neki sincs oka panaszra, ugyanis 100-175 ezer dollárt (27-47 millió forint) kap egy-egy előadás alkalmával, s mivel a Politico szerint eddig körülbelül 200 előadást tartott, hozzávetőlegesen 20-35 millió dollár (5,4-9,5 milliárd forint) között profitálhatott ebből, mióta elhagyta az elnöki széket.

Egy Obama-előadásért felajánlott összeg azonban nemrégiben már közfelháborodást váltott ki. A volt elnök mindig élesen bírálta a Wall Street bankárait, akiket „zsíros nagymenőknek” gúnyolt és a 2009-es válság legfőbb felelőseinek tartott. Most viszont alighogy távozott az elnöki székből, máris szerződést kötött egy New York-i beruházási bankkal, amely 400 ezer dolláros (110 milló forint) honorárium fejében felkérte őt egy egészségügyi tanácskozáson tartandó beszédre. A New York Post megkeresésére nem reagált Obama szóvivője, Hank Sheinkopf demokrata stratéga azonban így nyilatkozott a lapnak: „Obama folyamatosan a jövedelmi különbségekről beszélt, most pedig azoktól fogad el pénzt, akiket bírált? Azok táplálják, akiket zsíros nagymenőknek nevezett? – Majd hozzátette: – Ez sokkal inkább képmutató, mint ironikus.” Ez az eset pedig előrevetíti, hogy az Obama házaspár milyen pénzeket fog zsebre tenni az elkövetkezendő évtizedekben.

Elnöki könyvtárak

Az egyik oka annak, hogy a volt elnökök ilyen jelentős pénzösszegek megszerzésében érdekeltek, hogy az elnökségüknek emléket állító könyvtárak létrehozása csillagászati összegekbe kerül. Az elnöki iratokat és a működtetéshez szükséges személyzetet a kormány biztosítja, azonban az épület biztosítása az elnökök feladata, amelyet így különböző adományokból, felajánlásokból finanszíroznak, elsősorban a saját alapítványaikon keresztül. Ebből fakadóan ezek az intézmények az elnökök saját képükre formált templomainak is tekinthetők, amelyben igyekeznek kozmetikázni a múltat: sikereiket kihangsúlyozzák, hibáikat, botrányaikat pedig elbagatellizálni vagy áthárítani.

Az első könyvtárat az USA egyik legnépszerűbb elnöke, Franklin D. Roosevelt nyitotta meg saját családi birtokán 1940-ben. Innentől kezdve vált hagyománnyá az elnökök könyvtáralapítása. Jelenleg 13 elnöki könyvtár létezik és mind szabadon látogatható bárki számára. A könyvtárak azon felül, hogy iratokat őriznek és múzeumként funkcionálnak, ma már fontos agytrösztként is működnek, valamint helyet biztosítanak az egykori elnökök szívéhez közel álló, általuk támogatott célok vagy jótékonysági szervezetek irodáinak is.

A könyvtárak idővel egyre nagyobbak lettek, illetve maga az elnöki poszt jelentősége is megnövekedett. Jól mutatja ezt a létrehozásukra szánt pénzösszegek volumenének nagyságrendi növekedése. Míg az első könyvtárat még 10 millió dollárból (2,7 milliárd forint) hozták létre mai dollárösszegre átszámítva, addig George W. Bush elnöki könyvtárát már 500 millió dollárból (135 milliárd forint) építették meg és Obamáé pedig várhatóan meghaladja majd az egymilliárd dollárt. A költségnövekedés egyik oka – a könyvtárak funkcióbővülésén és az elnöki presztízs növekedésén túl –, hogy rendszerint világhírű sztárépítészeket hívnak meg egy-egy ilyen projekt lebonyolítására.

Olvasson tovább: