hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Vissza a gyökerekhez
Egy hollywoodi sztár és a Genezis-díj

2015. 07. 02.
Michael Douglas kapta meg a napokban a „zsidó Nobel-díjat” Izraelben, amelyet ünnepélyes keretek között Benjamin Netanjahu adott át Jeruzsálemben a hollywoodi sztárnak.

Amikor Douglas megtudta, hogy ő az egymillió dollárral járó díj várományosa, udvariasan rámutatott: a szó szoros értelmében ő nem számít zsidónak. Apja, Kirk Douglas hollywoodi színész Issur Danielovitch néven született orosz ortodox zsidó bevándorlók sarjaként. Anyja, Diane Dill azonban nem zsidó. A színész hozzátette: zsidó gyökereit csak az utóbbi évtizedekben kezdte el ápolni, miután apja 1991-ben túlélt egy helikop­terbalesetet. Kirk Douglas ekkor elkezdte tanulmányozni az Írásokat egy rabbi segítségével. „Ez megérintett engem is, láttam, hogy ez milyen szellemi dimenziót hozott az életébe.” Legutóbb pedig tinédzser fia, Dylan kezdett el ér­deklődni a judaizmus iránt, és kérte, hogy tizenhárom évesen tartsanak számára egy bar miczvát, amelyet követően az egész család ellátogatott Izraelbe.

Douglas elmondása szerint most egy New York-i reform zsinagóga közösségéhez tartozik. Ugyanakkor Izraelben az Amerikában népszerű ilyenfajta liberális irányzatokat a rabbinikus hatóságok nem ismerik el. Bár Izrael lehetővé teszi, hogy valaki legalább egy zsidó nagyszülő felmutatása után állampolgárságért folyamodjon, a körülmetéléseket, esküvőket, válásokat, temetéseket az ultraortodox rabbinátus felügyeli. Így például Douglas és fia ugyan emigrálhatna a zsidó államba, ám mivel vegyes házasságok szülöttei, nem házasodhatnának, vagy nem részesülhetnének zsidó temetésben.

Douglas ezt a problémát felvetette a díjátadó előtt, de az adományozók jelezték, hogy választásuk azért esett rá, mert a Douglas család „a különböző hátterű zsidókat próbálja összekovácsolni”. A színész számára ugyanakkor fel van adva a lecke: az amerikai zsidók között népszerű reform- és konzervatív irányzatot Izraelben még nem ismerték el, ami feszültségforrást jelent a zsidó állam és az amerikai zsidóság között. A sztár elismerte: tudja, hogy személye Izrael néhány negyedében felvont szemöldököket fog eredményezni. „Drámai változást nem várok ortodox vagy ultraortodox körökben, de remélem, hogy az izraeliek felismerik, hogy a zsidók nagyon kicsi kisebbséget képviselnek a világ többi részén, így muszáj kijönniük egymással.” A díjat egyébként 2014-ben alapították olyan személyek tiszteletére, akik kiválóan teljesítettek a saját területükön, és szerepmodellként szolgálhatnak a zsidók újabb generációja számára.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!