Kereső toggle

Ironman és bevásárlókosár

Sportolói múlt nélkül az Év sportolója címig

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Kirepülnek a gyerekek, jönnek az unokák, a nyugdíj – és a lehangoltság. A gyerekek ugyanis elfoglaltak, nem érnek rá, a saját karrierből már bőven elég volt, a kapcsolatok beszűkülnek, az egészség megroggyan, és rázuhan az emberre az érzés, hogy a biológiai életének így alig van perspektívája. Innen szép nyerni, és a 66 éves, hétunokás nagymama bizony nyert, nem is akármit: a 2013-as év veterán sportolója díjat duatlonból.

Kardosné Joó Sarolta a 60 éves kor betöltése előtt alig sportolt, legfeljebb nagy ritkán az uszodáig jutott el pár hossz erejéig, de sportlétesítmények közelébe jellemzően inkább akkor ment, amikor a gyerekeit vagy az unokáit vitte valamilyen edzésre. Őket egyfolytában biztatta: „Mozogjatok, nehogy olyan puhányok legyetek, mint én!” Amíg a város kőrengetegében dolgozott, mindig vágyakozva nézett ki jó időben az ablakon, hiszen az volt az életideálja, hogy kint mozog a szabad levegőn, de annyira lefoglalta a család, a háztartás és a munka összehangolása, hogy erre akkor nem maradt energiája.

Kalimpálás

A mélypont 1997-ben jött el, amikor addigi antisportos életmódja miatt Saroltát a porckorongsérv ágynak döntötte, sem felülni, sőt, még a mosdóba kimenni sem volt képes, pelenkázni kellett. Bár ebből akkor az orvosok injekciókúrákkal nagy nehezen talpra állították, ám az élete további részére kímélő életmódot írtak elő. Ekkor kezdett el gondolkozni azon, hogy mivel a rokonságban sokan éltek 96, sőt 105 éves korukig, az mégsincs rendjén, hogy több évtizedet töltsön el passzív állapotban. Mély, Istenbe vetett hitét hívta segítségül, és eldöntötte: nem fogadja el, hogy egész hátralévő életére beteggé nyilvánítsák! Az orvosok gyógytornát is tartalmazó kúrát írtak neki elő, ami miatt hetekig a Széchenyi fürdőbe kellett járnia, ha pedig már úgyis odaszokott, elkezdett időnként úszni, majd fél éven belül vett egy pár nordic walking botot, amihez járt két órányi szabadjegy egy színvonalas tanárhoz, hogy megtanítsák szakszerűen használni. Kirándulásokra kezdett járni, ahová mindig vitte a botjait, illetve egy olasz ismerős hölggyel szerveztek közös sétákat. Ekkoriban alakult ki a családi szóhasználatban az olasz „camminare”, azaz gyaloglás szóból egy nyelvbotlás során a nordic walking beceneveként a „kalimpálás”.

„Szerettem »kalimpálni« – nevet a díjazott –, mert óriási lépés volt az ágyhoz kötöttséghez képest, de éreztem, hogy szeretnék tovább erősödni, így egy ismerősöm invitálására elmentem egy kisebb biciklitúrára kölcsönzött eszközzel. Korábban lánykoromban kerekeztem utoljára, és annyira nem bírtam a tempót, hogy az első emelkedőnél megkértek, hogy üljek be a kísérő autóba, de olyan jó kedvem lett mégis, hogy vettem egy saját kerékpárt. Az első időkben még féltem a pesti forgalomban, emiatt a Nagykörúttól a Városligetig toltam a járművet, és csak ott mertem felülni rá. Próbáltam a liget körül köröket tenni, de még nagyon bizonytalan voltam, így amikor egy kisportolt fazon rám kiáltott: »Mi van, hájas?!«, összezavarodtam és elestem.”

Eddig miért nem versenyzett?!

Sarolta nem adta fel, újra és újra próbálkozott, és egyre nagyobb távokat bírt. Ősszel azonban a rossz idő miatt le kellett tennie a biciklit, és mivel nem akarta a mozgást abbahagyni, keresett egy közeli fitneszklubot, ahol spinning-órák (biciklis torna) is szerepeltek a programban, és heti háromszor ezeken vett részt. Ezeket az órákat Pálmafy

Marianna senior triatlon Európa-bajnoknő tartotta, aki biztatni kezdte az egyre sportosabb nagymamát, és csodálkozott, hogy eddig nem vette észre senki, hogy mennyire alkalmas a versenysportra. „Annyi jót mondott, hogy repkedtem. Ő tanított meg futni, biztatott az úszóidőm láttán, és azt mondta, hogy nem is vagyok kövér, mint gondoltam, hanem a koromhoz képest kifejezetten fitt vagyok. Ezután jött a 2013-as év, amiért ezt a díjat kaptam.” Azért is ajánlották a triatlont (úszás, futás, kerékpározás egymás után), mert a 65-69 éves korosztályban a Magyarországon rendezett versenyeken kevés hölgy indul, így abban a pillanatban, hogy valaki egyáltalán képes végigmenni a kijelölt távokon (750 m úszás, 20 km kerékpár, 5 km futás), már garantált a kiváló helyezés. 2013-ban összesen kettő ilyen korú hölgy jutott el az országos rendezvényekre. „Van nálam gyorsabb, hasonló korú triatlonos, de ő 2013-ban nem jött el egy versenyre sem más elfoglaltsága miatt.  Nagy-Britanniában vannak a legjobb eredményt elért veterán triatlonos nők, ők fiatal koruktól sportolnak, ami látszik is az időeredményükön. Természetesen nálunk is bármikor jöhet valaki, aki jobb időeredményekre képes, és én örülnék is, ha több korombeli jönne, annak ellenére, hogy jó átvenni az érmeket, díjakat.”

A sportolónő családja csak a versenyzésekkel teli év folyamán kezdett rájönni, hogy a korábbi antisportos hölgyből váratlanul sportlady lett: „A férjem dicsekszik velem, neki is jó érzés persze, hogy kaptam kupákat, néha eljön velem a Margitszigetre is, és ajándékoz nekem időnként a futást segítő, hasznos eszközöket.” A lányai még boldogabbak: „Szívmelengető látni, hogy kiegyensúlyozott, nincs érzelmileg teljesen ránk utalva, és ha épp nem érünk rá, ő akkor is teljes életet él.”

Más családokban talán inkább az ifjú korosztálynak vannak a legmenőbb sporteszközei, „nálunk Sára mamától lehet például szuper bicikliket kapni, mert neki a versenyzéshez egyre testreszabottabb kell, így a régieket nekünk adja. Meg amúgy is mindig képben van, hogy a triatlonos ismerősei közül ki milyen eszközét adja épp el kedvező áron” – így az unokák.

Cél: a 70 éves „Iron” nagymama cím

„Jó érzés ez a pár hete kapott díj  – folytatja Sarolta –, de az én időeredményeim természetesen egy fiatal sportolóéval összehasonlítva sehol sincsenek. Triatlonból például  – merthogy ez a fő sportágam, ahogy a legtöbb duatlonosnak (duatlon:  futás, kerékpározás és még egy kisebb futás egymás után) – az országos versenyek gyakorlatilag úgy zajlanak, hogy az úszásnál még tartom a tempót a fiatalabb mezőnnyel, de a biciklizésnél már jelentős a lemaradásom, a futás végén pedig csak nagy sokára bedöcögök. Ilyenkor szoktak a versenyeken a kommentátorok a mikrofonba a bevásárlókosaramra vonatkozó megjegyzéseket tenni, amiken én csak nevetek, mert boldog vagyok, hogy egyáltalán teljesíteni bírom a távot!

A családom vonzása minden versenynél nagyobb, velük vagyok a legszívesebben, így hiába van az edzéstervemben heti 9 edzés előírva, ha családi program jön közbe, vagy a házimunka összetorlódik, akkor az edzés várhat.”

Azért nem sokat lazsál, heti többször kel hajnalban, és elkerekezik a Nagykörútról a Budaörsi Uszoda és Sportközpontba, mert az ottani sportegyesületnek a versenyzője, és néhány naponta kocog délután a Margit-szigeten. 2014-ben épp a negyed Ironman-távval birkózik (1500 m úszás, 40 km biciklizés és 10 km futás egymás után), hiszen kitűzte: 70 éves korára szeretne nekivágni az Ironman-távnak. Hangsúlyozza: nem eszetlenül, hanem módszeres felkészülés után, mert különben életveszélyes nekilódulni. Az Ironman (3800 m úszás, 180 km kerékpár, 42 km futás) lényege szerinte ugyanis nem maga a verseny, hanem a sportos életmód, amivel felkészül rá az ember.

„Lehangoló volt, amikor a gyerekek kiröpültével rádöbbentem, hogy biológiailag már nem sok értelme lenne az életemnek, reggelenként felkelni is alig volt erőm, de Jézus adott új értelmet és célt! Örülök a családnak és mindennek, amit megtanultam vagy elértem, de Isten nélkül mindennek semmi értelme nem lenne, üres volna az életem Nélküle” – vallja az Iron Nagyi.

Olvasson tovább: