Kereső toggle

A trófea ára

Rafael Nadal, a tenisz-trónkövetelő

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Eddig csak „Rafa, a salak királya” becenévvel illették az idén már Wimbledon
gyepén is bajnokká avatott, alig 22 éves teniszezőt, aki a világranglista
második helyén buzog évek óta, de fizetés tekintetében már átvette a vezetést.
Az egyéni sportok közül talán a tenisz kapja a legnagyobb figyelmet a világon, s
ehhez mért tétekért is küzdenek a játékosok: teniszlabda módjára repkednek a
milliók – természetesen dollárban és euróban.



„Ez hihetetlen, ez egy álom” – mondta Federer legyőzésekor

Való igaz, hogy nem csak a húszéveseké a világ, a teniszben például inkább a
huszonkét éveseknek áll a zászló. Az évek óta klasszisként számon tartott
Federer is ilyen korban lett világelső, s Nadaltól is ez évben várják a trón
megdöntését. Sportbarátok és szakértők máris pontosították statisztikáikat,
újabb „leg-leg-leg” kijelentéseket hangoztatva, de nem kevésbé érdekes a
bajnokságig vezető út, amely során Nadalék valóban apait-anyait beleadtak. Rafa
többször hangsúlyozta, hogy az ő sikere voltaképpen a család sikere.

Rafael Nadal a nevét zenész nagyapja után kapta, aki szülővárosuk, Manacor
szimfonikus zenekarának igazgatója volt. A család nem szűkölködik sportolókban
sem: Toni nagybácsi versenyszerűen teniszezett, Miguel nagybácsi válogatott
labdarúgó volt, fivérük, Sebastian nem a sportban bizonyított, mégis az ő fia a
manapság leghíresebb Nadal. Nagybátyjai példáját követve Rafael tizenkét éves
koráig azonos hévvel focizott és teniszezett, míg édesapja döntésre nem
kényszerítette fiát, nehogy a mértéktelen sport a tanulás rovására menjen. A
játszmát a tenisz és Toni nyerte, aki már hároméves unokaöccse kezébe teniszütőt
adott. A nagybácsi azóta is Rafael állandó edzője. Toni furfangos húzása volt,
hogy a jobbkezes Rafaelt kiskorától balkezes játékosnak nevelte, aki így „kétjobbkezes”
játékosként növeli esélyeit a győzelemre. Vannak, akik attól tartanak, hogy a
fiatalember csupán fényes, ám tünékeny üstökösként vonul át a tenisz égboltján.
Az ifjú tehetséget támogató család élete viszont nem a tenisz körül forog. Rafa
pályatársai már a kezdetek óta meglepetéssel tapasztalják, hogy a játékos és
edzője milyen hamar túllépnek egy adott mérkőzésen, s képesek minden másról is
beszélgetni, mint bármely nagybácsi és unokaöccs, akik kedvelik egymás
társaságát. Amikor Rafa először játszott profi játékos ellen, a lámpalázas újonc
unokaöccsét így biztatta edzője: „Ne aggódj, ha rosszul alakulnának a dolgok,
majd elintézem, hogy essen az eső, s akkor úgyis megállítják a játékot.” Rafa
visszament a pályára, rövidesen ellenfele kiegyenlített – mire eleredt az eső.
Rafa odaballagott nagybátyjához, mondván: „Rendben, leállíthatod az esőt. Azt
hiszem, meg tudom verni a fickót.” Mindkét Nadal tartotta a szavát.

Rafa 2002-ben lépett be a profik közé, ekkor még „csak” 24 ezer dollárt keresett
– annyit, mint egy középosztálybeli spanyol felnőtt –, tehát ez nem volt rossz
kezdőfizetés, főleg egy tizenhat éves srác esetében. Idén vált a legjobban
kereső teniszezővé, még mielőtt a friss wimbledoni győzelmét megvívta volna. Fél
év alatt már 5,5 millió dollár ütötte a huszonkét éves Rafa markát (egy átlag
spanyol 180 évig dolgozhatna ennyi pénzért, ha az átlagéletkor megengedné),
eddigi pályafutása alatt pedig 19,5 millió dollárt (közel 3 milliárd forintot)
keresett. A Sport Illustrated magazin listáján a legjobban fizetett aktív
sportolók között az első húszba mindössze egy teniszező és egy spanyol került
be: a világelső Federer és a Forma–1-es Alonso, de várhatóan Nadal e ranglistára
is kvalifikálja magát, ráadásul mint spanyol és mint teniszező egy személyben. A
tenisz mellett reklámokból és saját parfümjéből származó mesés bevételei
ellenére Rafa nem játszik a pénzzel. Amikor felröppent a hír, hogy az ifjú
teniszcsillag jó dolgában megvesz egy kisebb spanyol szigetet, Toni az
unokaöccse nevében kikérte magának a gyanúsítást, hiszen Rafael „nem tékozol,
efféle ostobaságokra nem költ”. Úgy tűnik, a teniszező követi olyan elődeinek
példáját, akik a karitatív akciókból is kiveszik részüket. A bajnok édesapja
ügyes vállalkozó, mindig is jólétet tudott biztosítani családja számára, így
gyerekei sem voltak kiéhezve a pénzre, másfelől módjában állt fia pályáját a
halálkanyaroktól mentesíteni. Rafa mindig is több időt töltött a teniszpályán,
mint az iskolapadban: hétköznap 9-től 12-ig iskola, azután két óra edzés,
délután tanulás, este még két óra tenisz. Amikor nyilvánvaló lett, hogy Rafael
tehetségét nem szabad veszni hagyni, szakértők és szponzorok Barcelonába hívták,
hogy befusson, de a családfő ezt kockázatosnak látta, s inkább önerőből
támogatta helyben Rafaelt, mintsem hogy a gyerek távol az otthonától nőjön fel.

Rafa Mallorca szigetének szülöttje, itt mindenki ismeri kiskorától fogva, s nem
bálványozzák világraszóló hírességként, ami egyre jellemzőbb kísérője a sportoló
növekvő sikereinek. Amikor szabad az edzésektől, Nadal felkerekedik egymagában,
hogy az otthonukhoz közeli folyóban horgásszon, s „kiszellőzteti a fejét”.
Megmaradt nyílt és melegszívű srácnak, barátait nem cserélte le, még mobilszáma
sem változott. A versenyekkel járó hetenkénti utazás, távol a szeretteiktől,
általában megviseli a fiatal játékosokat, ezért Rafa gyakran hálásan utal
szerencséjére, hogy nagybátyja személyében mindig magával viheti a családot, s
nem idegennel kell bejárnia az idegen helyeket. Nadal egyszerűen él, a munkáját
jelentő sportot családi körben gyakorolja, s barátnőért is épp’ csak a
szomszédba ment át. A szomszéd lány régóta jó barátságban van Rafa húgával, de
az edző nagybácsi jobb szereti kitiltani a mérkőzésekről, hogy Rafael jobban
tudjon koncentrálni. Nadalt már Európán kívül is úgy ünneplik, mint Ronaldót, a
plakátüzlet is ráállt, így a meccsek után a nézők tömegesen viszik haza hónuk
alatt a bajnokot. Remélhetően a legendás spanyol virtust bemutató Nadalra jobb
sors vár, hogysem a tenisz jóképű lovagja címet ráragasszák, és elfelejtse,
miért is lépett eredetileg a pályára.

„Gyerekkoromban az volt a életcélom, hogy boldog legyek. Most is ez a cél, és a
családom, a barátaim egészsége és boldogsága a legfontosabb dolog. Mindehhez ma
már kellenek a tornagyőzelmek is” – nyilatkozta Nadal. A nagy játékos és
nagybácsi edzője törekszik a célt megvalósítani – nem ritkán tíz órát töltenek a
pályán naponta –, de nem mindenáron: a játékos térdfájdalmai miatt óvatosságból
lemondta a Wimbledont követő tornán való szereplést, pedig ezzel gyarapíthatta
volna pontjait az általa nagyra becsült riválisa, Federer kárára. „Ez
hihetetlen, ez egy álom – hallhattuk önfeledt szavait Federer legyőzésekor.
Ellenfelétől állítólag ezzel búcsúzott: „Jó meccs volt. Bocs.” S e mögött több
volt, mint sportszerűség: Federernek több vesztenivalója volt és lett, s ezt
Nadal nagyon is átérezte. Rafa a sikerhez a pozitív hozzáállást és a folyamatos
fejlődést tartja elengedhetetlennek, szeme előtt mindig ott lebeg a nagybácsi
tanácsa is: „Csak játsszd a saját játékod, ne gondolkodj túl sokat, mert akkor
nem tudsz összpontosítani arra, amit éppen tenned kell.”

Olvasson tovább: